Péter Nemeshegyi

A négy évtizedes missziója után Japánból hazatért jezsuita szerzetes hazai hallgatóságának is előadta lélekemelő elemzéseit Mozart muzsikájáról, amelyekkel előzőleg a japán fiatalokat örvendeztette meg. A kötetet kísérő CD-n a briliáns muzsika magáért „beszél”, ám Péter atya elemzései önmagukban is élményt nyújtanak - ha éppen nincs mód a zenehallgatásra.

Nemeshegyi Péter jezsuita atya (1925) ebben az interjúkötetben életútjáról vall: miért döntött a jogászi karrier helyett a szerzetesi élet mellett, hogyan élte meg a II. világháborút, mit tanult a japánoktól az országukban töltött harminc éve során, hogyan lett közben a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja, valamint milyen szerepe van Mozartnak és Órigenésznek a gondolkodásában? A könyv oldalairól egy olyan ember portréja rajzolódik ki, akinek a magyarázatában a teológia sohasem életidegen, a szép pedig Istenhez emeli az embert.

Az athéni Areioszpagoszon mondta Szent Pál apostol csaknem kétezer évvel ezelőtt: „Isten szabta meg az emberek tartózkodásának meghatározott idejét és határait, hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják, hiszen nincs messze egyikünktől sem. Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17,27-28). Ezt a soha véget nem érő keresést szeretné folytatni ez a könyv. Az ember, mint állandóan kérdező élőlény, elkerülhetetlenül eljut a végső kérdés feltevéséhez. Az emberi szellem négy működési területe, a szépség (esztétika), az igazság (tudomány), a jóság (etika) és a transzcendens valóságra való nyitottság (vallás) különbözőképpen, de mind ugyanannak a végső titoknak a hordózói: bennük „jelenti magát” a felfoghatatlan Isten. Az emberi istenkeresés történetének néhány kimagasló mozzanatát elemzi ez a könyv, hogy végül rátérjen Isten önkinyilatkoztatásának történetére. Hiszen a Biblia istenképe is fejlődött és alakult az évszázadok során. A primitív vonások fokozatosan eltűntek, és Jézusban végérvényesen és véglegesen feltárta önmagát az egyértelműen jó Isten. Az irgalmas, emberszerető és embereket „kereső” Isten. Csodás konvergencia látható tehát az emberiség hosszú történetében megmutatkozó istenkeresés és az isteni önkinyilatkoztatás csúcspontja, a jézusi evangélium között. Jézus által már nemcsak beszélhetünk Istenről, hanem szólhatunk is Istenhez, és Atyának szólíthatjuk őt.