Andrea Nikolits

"Nádasdy Nikolits Andrea 1956 novemberében hagyta el Magyarországot, s öt évig tartó európai hányattatás után érkezett meg az Amerikai Egyesült Államokba. Nemesi származása miatt osztoznia kellett a számkivetettek szomorú sorsában, ám szigorú neveltetése és megingathatatlan értékrendje mindvégig átsegítették az élet viszontagságain. Négy évtizeden át volt kénytelen távol élni a hazájától, de egyetlen pillanatra sem adta fel a reményt, hogy egyszer majd hazatérhet. „Ez a negyven év úgy tudott elmúlni a fejem felett – írja –, mintha csak ideiglenes állapotban lettem volna.” Hazatérése után négy kötetben dolgozta fel élete történetét, kezdve a gondtalan gyermekkorral, a kommunista diktatúra szellem- és lélekölő időszakán át, a kényszerű emigrációban átélt küzdelmekig. Ma, amikor a fiatalok tele várakozással és reménnyel, százával hagyják el önként a hazájukat, talán föl sem merül bennük, hogy a bőség vonzása s az átgondolatlan kíváncsiság mennyire kockázatos, és milyen súlyos veszélyeket rejteget. A szerző önálló kötetben, de végső soron a 2017-ben napvilágot látott Homokláp és csengőfrász című dokumentumregényének folytatásaként, most legfőképpen értük, az ő okulásukra tárja föl egyetlen gyermeke tragikus sorsát és saját vergődését, ahogyan talpon próbált maradni Amerikában, a szabadság – számára nagyon is lélektelen – birodalmában."

A huszadik század egyik ismert történésze az 1990-es évek végén azt írta: „A kommunizmus szörnyű őrültsége véget ért.” Az őrültség sajnos még él. A milliókat megsemmisítő kommunizmus dokumentálása és felszámolása csak részben történt meg, a zöme tisztázatlan maradt. Reméljük, hogy lassan erre is sor kerül. E könyv szerzője, Nádasdy Nikolits Andrea a saját, átélt tapasztala­tain keresztül mutatja be a magyar társadalom egy nagy részének a kommunista rendszer általi megsemmisítését, a második világháború utáni, ma már jól ismert „osztályharc” örve alatt. Ez a maga nemében minden tekintetben ugyanolyan kegyetlen, mint akármelyik faji megkülönböztetés alapján történt diszkrimináció. Lassú pusztulásra ítélve, olyan, mint amikor homokba temetnek valakit. Még a pórusain keresztül sem lélegezhet. Ezen életrajz hihetetlen kurázsit és rátermettséget tükröz. Az írás stílusa nagyszerű, tele ironikus részletekkel, anekdotákkal és akasztófahumorral. Mint ő maga mondotta, ez utóbbi elengedhetetlenül szükséges volt a túléléshez. Élénken adja vissza az elmúlt száz év egyik fontos fejezetének magyarországi eseményeit, ugyanakkor általános emberi problémákkal foglalkozik: otthon, összetartozás, család, barátság, számkivetés és reménység a hazatelepülésre. Elkötelezettség, kitartás, humor egy ellenséges környezet dacára, ami építi vagy megtöri az emberi szellemet. Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik érteni szeretnék és tanulságot akarnak levonni múltunkból, hogy ezeket az örök érvényű emberi problémákat kezelni tudják a huszonegyedik században. Nádasdy Ferenc