György Nógrádi

autor

Jugoszlávia tündöklése és bukása


A magyar olvasó számára az egykor volt Jugoszlávia kellemes emlékeket hordoz. Ott töltöttük első tengerparti nyarainkat, sokan ott kóstoltunk először svájci csokoládét vagy dán sört, a szabadkai piacon vettük meg első farmernadrágunkat és kedvenc italainkat, az ott megjelent magyar lapokban és könyvekben olyan írásokat olvashattunk, amiket itthon nemigen. Egy kicsit minden olyan volt, mint Nyugaton, közben pedig egy erőskezű kommunista diktátor tartotta uralma alatt az egészet. Hogyan virágzott, és hogyan haladt ugyanakkor a végzete felé e soknemzetiségű, sokvallású államalakulat? Hogyan indult meg a felbomlása szinte Tito marsall temetése másnapján? Hogyan figyelte döbbenten a világ, ahogy éveken át pusztító, véres polgárháború lángol az ezredvégi Európa közepén? Miként formálódik újjá a Nyugat-Balkán egykori és új nagyhatalmak gyűrűjében, régi-új etnikai, politikai, gazdasági ellentétek szorításában? Nógrádi György legújabb könyve áttekinti Jugoszlávia és utódállamai évszázados történetét, és közben arra is választ keres, hogy ez a térség még mindig a kontinens puskaporos hordója-e, vagy inkább a formálódó új világrend egyik lehetséges együttélési modellje.
U dodávateľa
16,87 €

Churchill


Sir ?Winston Leonard Spencer Churchill életének kilenc évtizede a viktoriánus kor alkonyától kezdve a hidegháborús világrend kiteljesedéséig átfogja Nagy-Britannia, Európa és az egész világ megannyi sorsfordulatát. Kétszer volt az Egyesült Királyság miniszterelnöke, 64 éven át parlamenti képviselő, megszámlálhatatlan katonai, haditengerészeti és kormányzati poszt birtokosa, haditudósító, két világháború hőse, Nobel-díjjal kitüntetett író, II. Erzsébet királynő mentora, elismert festő. Szónoki képességeiről éppúgy híres volt, mint szarkasztikus humoráról, az alkohol és a kubai szivarok iránti erős vonzalmáról, csaknem rendíthetetlen házastársi hűségéről, hullámokban vissza-visszatérő depressziójáról.Nógrádi György legújabb könyvében ezt a valóban rendkívüli, páratlanul fordulatos életutat tekinti át, hogy elválassza a Churchill pályafutását átszövő mítoszokat az életrajz és a történelem tényeitől. A kötet nemcsak a kivételes államférfi alakját állítja élesebb fénybe, hanem segít jobban megérteni a XX. század politikai folyamatait is, melyek hatásai máig érezhetőek.
Na stiahnutie
10,39 €

Churchill - Mítosz és valóság


Sir Winston Leonard Spencer Churchill életének kilenc évtizede a viktoriánus kor alkonyától kezdve a hidegháborús világrend kiteljesedéséig átfogja Nagy-Britannia, Európa és az egész világ megannyi sorsfordulatát. Kétszer volt az Egyesült Királyság miniszterelnöke, 64 éven át parlamenti képviselő, megszámlálhatatlan katonai, haditengerészeti és kormányzati poszt birtokosa, haditudósító, két világháború hőse, Nobel-díjjal kitüntetett író, II. Erzsébet királynő mentora, elismert festő. Szónoki képességeiről éppúgy híres volt, mint szarkasztikus humoráról, az alkohol és a kubai szivarok iránti erős vonzalmáról, csaknem rendíthetetlen házastársi hűségéről, hullámokban vissza-visszatérő depressziójáról. Nógrádi György legújabb könyvében ezt a valóban rendkívüli, páratlanul fordulatos életutat tekinti át, hogy elválassza a Churchill pályafutását átszövő mítoszokat az életrajz és a történelem tényeitől. A kötet nemcsak a kivételes államférfi alakját állítja élesebb fénybe, hanem segít jobban megérteni a XX. század politikai folyamatait is, melyek hatásai máig érezhetőek.
U dodávateľa
16,87 €

Merkel - Eszmény és valóság


Amikor Angela Merkel kancellár lett, az egykori amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és külügyminiszter, Henry Kissinger azt mondta: "Egy új vezetőtípus tűnt fel, akinek a felfelé vezető útját rendre alábecsülték, és aki hirtelen saját korának tökéletes megjelenítőjévé vált." A kelet-németországi változások tetőpontján, 1989 decemberében a berlini Humboldt Egyetem fiatal kutatófizikusa, egy evangélikus lelkész lánya csatlakozott a Demokratikus Ébredés nevű új párthoz. Angela Merkel akkor 35 éves volt, mindenféle politikai tapasztalat nélkül, ám erős erkölcsi tartással. Tizenöt évvel később Németország kormányának élére állhatott. Négy cikluson át, 16 évig maradt hivatalban, válságok sokaságán vezette át határozottan az országot - és nem kis részben Európát. A hidegháború utáni új nemzetközi rend korának egyik legfontosabb politikusa lett. Kancellárságának bő másfél évtizedéből - főképp a migrációs válság éveiben - nem hiányoztak a támadások és a kudarcok sem, 2021 decemberében mégis úgy vonulhatott nyugalomba, mint Németország egyetlen olyan kancellárja, akit erre nem valamiféle politikai válság kényszerített. Nógrádi György a tőle megszokott széles kitekintéssel állítja világpolitikai összefüggésbe Angela Merkel rendkívüli életpályáját.
U dodávateľa
15,49 €

Kennedy - Legenda és valóság


John F. Kennedy elnök rövid életű kormányzatára sokan úgy emlékeznek, mint az optimizmus, a bővülő lehetőségek és a legnemesebb humanitárius célok időszakára. Mások JFK-t polgárjogi hősként dicsőítik, és tisztelik őt a világűr felfedezéséről szóló álmáért is. Legenda mindez, vagy reálpolitika? Egyáltalán, hogyan lett az írországi éhínség elől menekülő bevándorlócsaládból Amerika egyik legbefolyásosabb politikusdinasztiája? Hogyan teljesítette be az apai ambíciókat bátyja helyett a másodszülött fiú? Milyen szerepet játszottak a nők a Kennedy-klán felemelkedésében és bukásaiban? Hányszor sújtott le a családra a Kennedy-átok? Idealista vagy becsvágyó karrierista volt-e Kennedy elnök? Kinek az érdekét szolgálta a hatvan évvel ezelőtti gyilkos merénylet? Ezekre a kérdésekre igyekszik válaszokat adni Nógrádi György új könyve, amely világpolitikai összefüggésekbe helyezi Amerika "királyi családjának" sikereit és kudarcait.
Na sklade 1Ks
15,49 €

Kennedy


John F. Kennedy elnök rövid életű kormányzatára sokan úgy emlékeznek, mint az optimizmus, a bővülő lehetőségek és a legnemesebb humanitárius célok időszakára. Mások JFK-t polgárjogi hősként dicsőítik, és tisztelik őt a világűr felfedezéséről szóló álmáért is. Legenda mindez, vagy reálpolitika? Egyáltalán, hogyan lett az írországi éhínség elől menekülő bevándorlócsaládból Amerika egyik legbefolyásosabb politikusdinasztiája? Hogyan teljesítette be az apai ambíciókat bátyja helyett a másodszülött fiú? Milyen szerepet játszottak a nők a Kennedy-klán felemelkedésében és bukásaiban? Hányszor sújtott le a családra a Kennedy-átok? Idealista vagy becsvágyó karrierista volt-e Kennedy elnök? Kinek az érdekét szolgálta a hatvan évvel ezelőtti gyilkos merénylet? Ezekre a kérdésekre igyekszik válaszokat adni Nógrádi György új könyve, amely világpolitikai összefüggésekbe helyezi Amerika „királyi családjának” sikereit és kudarcait.
Na stiahnutie
9,55 €

Világpolitika


Legújabb könyvében Nógrádi György nem kevesebbre vállakozik, mint hogy átfogó képet adjon korunk világpolitikai folyamatairól. A globális áttekintés olyan fókuszpontok köré koncentrálódik, mint az Európai Unió és a NATO válsága, az elhúzódó orosz-ukrán háború, az örökké forrongó közel-keleti helyzet, vagy Kína dominanciája.E kulcskérdések mellett a biztonságpolitikai elemző figyelmét nem kerülik el a regionális és helyi konfliktusok sem, hiszen sokkolóan rövid idő alatt ezek bármelyike világpolitikai válságtényezővé eszkalálódhat.
Na stiahnutie
9,55 €

Merkel


Amikor ?Angela Merkel kancellár lett, az egykori amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és külügyminiszter, Henry Kissinger azt mondta: „Egy új vezetőtípus tűnt fel, akinek a felfelé vezető útját rendre alábecsülték, és aki hirtelen saját korának tökéletes megjelenítőjévé vált.” A kelet-németországi változások tetőpontján, 1989 decemberében a berlini Humboldt Egyetem fiatal kutatófizikusa, egy evangélikus lelkész lánya csatlakozott a Demokratikus Ébredés nevű új párthoz. Angela Merkel akkor 35 éves volt, mindenféle politikai tapasztalat nélkül, ám erős erkölcsi tartással. Tizenöt évvel később Németország kormányának élére állhatott. Négy cikluson át, 16 évig maradt hivatalban, válságok sokaságán vezette át határozottan az országot – és nem kis részben Európát. A hidegháború utáni új nemzetközi rend korának egyik legfontosabb politikusa lett. Kancellárságának bő másfél évtizedéből – főképp a migrációs válság éveiben – nem hiányoztak a támadások és a kudarcok sem, 2021 decemberében mégis úgy vonulhatott nyugalomba, mint Németország egyetlen olyan kancellárja, akit erre nem valamiféle politikai válság kényszerített. Nógrádi György a tőle megszokott széles kitekintéssel állítja világpolitikai összefüggésbe Angela Merkel rendkívüli életpályáját.
Na stiahnutie
9,55 €

Ötven év alatt a Föld körül


Nógrádi György, a közismert és népszerű biztonságpolitikai elemző nem fotelből "szakérti" a világot, hanem járja megállíthatatlanul. Jó néhány évvel ezelőtt 40 év alatt a Föld körül című könyvében mesélte el életútjának és szakmai pályájának történeteit. A kötet sikere minden várakozást túlszárnyalt, újabb és újabb kiadásai összesen több mint 65 000 példányban keltek el. Ha bárki úgy gondolja, Nógrádi ezzel bizonyára ki is fogyott a sztorikból, azt megnyugtathatjuk: az 50 év alatt a Föld körül szerzőjének bőven van még muníciója. Legyen szó akár a szülőföld, a VII. kerületi Csikágó egykori mindennapjairól, akár a világpolitika fordulatairól, neki mindenről eszébe jut valami frappáns történet. Ezekből válogatott most össze egy újabb színes kollekciót.
U dodávateľa
15,49 €

Kissinger szerint a világ


Henry Kissinger a 20. század második felének egyik legmeghatározóbb politikusa. A világ, ahogy ma ismerjük, nem kis részben az működésének eredményeképpen alakult ilyenné. A vietnámi háború lezárása, a szovjet-amerikai viszony enyhülése, Kína és az Egyesült Államok kapcsolatfelvétele nem kis részben az ő műve. Bár aktív politikusként csupán nyolc évig állt két elnök, Richard Nixon és Gerald Ford szolgálatában, mint nagy tekintélyű politológus, egyetemi tanár, elemző, tanácsadó, továbbá megkerülhetetlen diplomáciai alapművek szerzője óriási életművet alkotott. Zsenialitását egyaránt elismerték barátai és ellenségei - mindkettőből akadt bőven minden politikai oldalon. A százéves Kissinger ma is aktív, szavaira ma is odafigyel a világ. Nógrádi György új könyve nemcsak egy rendkívüli életpályát tekint át, hanem elgondolkodtat ennek a száz évnek sok történelmi, politikai fejleményén is.
Na sklade 1Ks
15,49 €

Ami sok, az sok - Írások a Magyar Nemzetben


Nógrádi György legújabb kötetében azokat az írásait gyűjtötte össze, amelyek 2019 eleje és 2022 vége között jelentek meg a Magyar Nemzet hasábjain. A mintegy hatvan cikkben az ismert biztonságpolitikai szakértő a megjelenést megelőző hetek nemzetközi fejleményeit, eseményeit tekinti át, a tőle megszokott módon globális világpolitikai kontextusba ágyazva a felmerülő helyi vagy regionális problémákat. Az elmúlt - nehéz, sok mindenben válságos - évek éppen aktuális helyzetelemzéseit az eltelt idő igazolta, vagy éppenséggel megcáfolta. Visszanézve mindkét eset fontos tanulságokat kínál az olvasó számára.
U dodávateľa
14,06 €

Kissinger szerint a világ


Henry Kissinger a 20. század második felének egyik legmeghatározóbb politikusa. A világ, ahogy ma ismerjük, nem kis részben az működésének eredményeképpen alakult ilyenné. A vietnámi háború lezárása, a szovjet–amerikai viszony enyhülése, Kína és az Egyesült Államok kapcsolatfelvétele nem kis részben az ő műve. Bár aktív politikusként csupán nyolc évig állt két elnök, Richard Nixon és Gerald Ford szolgálatában, mint nagy tekintélyű politológus, egyetemi tanár, elemző, tanácsadó, továbbá megkerülhetetlen diplomáciai alapművek szerzője óriási életművet alkotott. Zsenialitását egyaránt elismerték barátai és ellenségei – mindkettőből akadt bőven minden politikai oldalon. A százéves Kissinger ma is aktív, szavaira ma is odafigyel a világ. Nógrádi György új könyve nemcsak egy rendkívüli életpályát tekint át, hanem elgondolkodtat ennek a száz évnek sok történelmi, politikai fejleményén is.
Na stiahnutie
9,83 €

Ötven év alatt a Föld körül


Nógrádi György, a közismert és népszerű biztonságpolitikai elemző nem fotelből „szakérti” a világot, hanem járja megállíthatatlanul. Jó néhány évvel ezelőtt 40 év alatt a Föld körül című könyvében mesélte el életútjának és szakmai pályájának történeteit. A kötet sikere minden várakozást túlszárnyalt, újabb és újabb kiadásai összesen több mint 65 000 példányban keltek el. Ha bárki úgy gondolja, Nógrádi ezzel bizonyára ki is fogyott a sztorikból, azt megnyugtathatjuk: az 50 év alatt a Föld körül szerzőjének bőven van még muníciója. Legyen szó akár a szülőföld, a VII. kerületi Csikágó egykori mindennapjairól, akár a világpolitika fordulatairól, neki mindenről eszébe jut valami frappáns történet. Ezekből válogatott most össze egy újabb színes kollekciót.
Na stiahnutie
8,42 €

Ami sok, az sok


Nógrádi György legújabb kötetében azokat az írásait gyűjtötte össze, amelyek 2019 eleje és 2022 vége között jelentek meg a Magyar Nemzet hasábjain. A mintegy hatvan cikkben az ismert biztonságpolitikai szakértő a megjelenést megelőző hetek nemzetközi fejleményeit, eseményeit tekinti át, a tőle megszokott módon globális világpolitikai kontextusba ágyazva a felmerülő helyi vagy regionális problémákat. Az elmúlt – nehéz, sok mindenben válságos – évek éppen aktuális helyzetelemzéseit az eltelt idő igazolta, vagy éppenséggel megcáfolta. Visszanézve mindkét eset fontos tanulságokat kínál az olvasó számára.
Na stiahnutie
8,42 €

Talleyrand


Ki ?volt Talleyrand, ez a nyomorék herceg? Hogyan lehetséges, hogy korának legkitűnőbb elméi sem ismerték fel lényegét? Hogy érdemleges egyházi múlt nélkül, hírhedten híres életével – melyben a nők, a kártya és a szerencsejátékok, no meg a tőzsdézés játszották a főszerepet – előbb püspök lett, majd a forradalom javára lemondott az egyház földjeiről, természetesen egyházi felhatalmazás nélkül. Egy ember, akinek iskolai végzettsége minimális, diplomáciai gyakorlata nincs, nyelveket nem beszélt, évtizedeken keresztül a francia diplomácia vezetője, a francia és a világpolitika meghatározó figurája tudott maradni. Hosszú időn át kiválóan kiszolgálta külügyminiszterként Bonaparte Napóleont, majd – még szintén külügyminiszterként – fizetett ügynöke volt többek között Oroszországnak, később pedig Ausztriának. Ő volt az, aki meghatározó szerepet játszott nem csupán Napóleon, de az egész Bonaparte-dinasztia trónfosztásában, ő volt a kulcsszereplője a Bourbonok visszahívásának, majd 15 évvel később végleges eltávolításának. Hogyan volt mindez lehetséges? Erre keres választ e könyv.  
Na stiahnutie
7,01 €

dostupné aj ako:

Bonntól Berlinig - A Német Szövetségi Köztársaság és vezetői 1949-2022


Nógrádi György új könyvében a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjainak, államfőinek és külügyminisztereinek politikai pályáját tekinti át az ország 1949-es létrejöttétől napjainkig. A kötet bemutatja azokat a személyiségeket, akik a háborús vereség romjaiból néhány évtized alatt felépítették Európa és a világ egyik legsikeresebb gazdasági és politikai nagyhatalmát, amely meghatározó szerepet játszott a megosztott kontinens egyesítésében. A könyv azonban nem sikertörténetek szakadatlan sora. A szerző előrebocsátja, hogy Angela Merkel kivételével - sokszor személyes okok, máskor kivédhetetlen politikai erőhatások miatt - valamennyi német kancellár megbukott. Ez a szándékosan és bevallottan szubjektív könyv - a szerzőtől jól ismert módon - rávilágít a színfalak mögötti történésekre, intimitásokra is.
Na sklade 1Ks
12,87 €