Katalin Novák

Család. Vajon mi jut az eszébe erről a szóról a bíborosnak, a püspöknek, a rabbinak, az olimpiai bajnoknak, az orvosprofesszornak, a rendezőnek, az írónak, a politikusnak, a bankigazgatónak, az autóversenyzőnek, az operaénekesnek, egy családszervezet vezetőjének vagy éppen a saját édesapámnak? Megkérdeztem őket. Az volt a kérésem, hogy írjanak valamit a családról. Bármit, amit csak gondolnak, műfaji megkötés nélkül. Olyan magyar emberekhez fordultam, akiket érdemes meghallgatni, akikre érdemes figyelni, akiket személyesen is nagyra értékelek. Vannak a szerzők között ismert ismerősök, és vannak, akik a többség számára ismeretlenek. Szó van az írásokban az összetartozásról és a megküzdésről, a közös nevező pedig a hit és a kegyelem. Bízom benne, hogy a könyv segít, hogy – ahogy a címében szereplő Simone Weil-idézet is mondja – „megtanuljunk vágyakozni az után, ami a miénk.” Novák Katalin

A család a hétköznap és az ünnep színtere. Hús-vér valóság, öröm és bánat, nevetés és könny, halk vigasztalás és hangos veszekedés, teljesség és hiány. Attól kerek, hogy nem szabályos. Erről szól ez a könyv. A családról. A családokról. Az o családjaikról. A mi családjainkról. Most elkészült az elsőkötet után a második. A kötet szerzőit úgy válogattam össze, hogy legyen közöttük művész, sportoló, tudós, egyházi ember, vállalkozó, politikus, ismert és a többség számára ismeretlen, nagycsaládos, egyedülálló, betegséggel megküzdő, az örökbefogadásban érintett, az első házasságban életre szóló társra találó és olyan is, akinek ez nem elsőre sikerült. A könyv üzenete számomra nem pusztán az, hogy minden család, így minden történet egyszeri és megismételhetetlen, ahogy maga az ember; sem csak az, hogy a legtöbbünk életében a próbatétel is megjelenik, hanem az is, hogy ha el is bukunk, ne adjuk fel az ideát. S így – a Simone Weil-tol kölcsönzött gondolattal élve – végül megtanulunk „vágyakozni az után, ami a miénk.” Novák Katalin