Krisztián Nyáry

autor

Igazi hősök


Nyáry Krisztián, az elmúlt évek két könyvsikerének, az Így szerettek ők című irodalmi szerelmeskönyveknek szerzője ezúttal is valódi emberi sorsokról írt igaz történteket. Harminchárom 19-20. századi magyar emberről, akik köztünk éltek, és akiknek élete vagy személyes döntései ma is példaszerűek. Ők az igazi hősök. Vannak köztük ismert emberek, mint Papp Laci vagy Semmelweiss Ignác, és kevésbé ismertek, mint Halassy Olivér a világ első mozgássérült olimpikonja, Hugonnai Vilma, az első magyar diplomás nő vagy Ocskay László százados, a magyar Schindler.
U dodávateľa
15,27 € 16,07 €

Merész magyarok


Nyáry Krisztián Így szerettek ők című sikerkönyveiben a szerelem sorsformáló erejéről írt, az Igazi hősökben pedig személyes döntésektől példaszerűvé váló életekről. A folytatásban ezúttal 30 olyan magyart vesz sorra, akik a legnehezebb helyzetekben is emberek tudtak maradni, s akik számára önazonosságuk és belső bátorságuk a legszélsőségesebb történelmi helyzetekben is mindent felülírt. Magyarok, akik rendíthetetlen szilárdsággal követték saját értékrendjüket, akik a legsötétebb órákban is mások vigaszai voltak, akik nem féltek újat teremteni, még ha mások nem is hittek bennük, és akik kérlelhetetlenül hűek voltak önmagukhoz. Az iskolaalapító Teleki Blanka, akit a várbörtön sem tudott megtörni; a jobb kezét elvesztő sportlövő, Takács Károly, aki bal kezét használva lett olimpiai bajnok; a magyar gyógyszergyártást megteremtő Richter Gedeon, aki a halál torkában sem volt képes elszakadni a hazájától; a szíriai bevándorló Fadlallah el Hedad Mihály, aki a világ legjobbjává tette a bábolnai ménest; vagy az embermentő Karig Sára, aki azt vallotta: az embertelen törvényeket nem szabad betartani. Merészek voltak és magyarok. Mind magyarok. "Féltek ők is, ahogy a többség, a bukástól, a sikertelenségtől vagy a megszégyenüléstől. De jobban féltek attól, hogy emberségük sérül, ha nem fordulnak szembe az embertelennel."
U dodávateľa
15,27 € 16,07 €

Festői szerelmek


Így szerettek ők - mára kevés magyar olvasó számára ismeretlen ez a cím. Nyáry Krisztián nagy íróink, költőink szerelmi életét megörökítő kötetei töretlen sikernek örvendenek. Az Igazi hősök és a Merész magyarok című könyvekben bemutatott példaértékű életek után a szerző ismét a szerelemről, annak nemcsak sors- és személyiségformáló, hanem életpályákat, alkotói korszakokat meghatározó erejéről ír. Ezúttal azonban a képzőművészeté a főszerep: hogyan éltek híres festőink, kiket látunk a vásznaikon, s kik voltak azok, akiket modellként sosem örökített meg az alkotó, mégis életre szóló hatással voltak a magyar művészetre? Mennyi féle szerelem létezik? Hogyan állít annak emléket egy festő? Megörökíti-e egyáltalán? Még pontosabban tehát: Hogy szerettek ők? Czóbel Béla csak felesége, Modok Mária halála után vette észre, hogy az asszony titokban festett képei remekművek. Czigány Dezső négy embert gyilkolt meg, köztük második feleségét, első felesége és két másik nő a környezetében pedig gyanús körülmények között lett öngyilkos. Rippl-Rónai József 37 évvel fiatalabb modellje, Bányai Zorka egyben a festő utolsó szerelme is volt. Amrita Sher-Gil indiai-magyar festőnő halála után nem tudták eldönteni, hogy egy véletlen mérgezés vezetett-e a halálához, vagy féltékeny férje ölte meg. Munkácsy Mihály felesége, Cécile Papier a világ első női festészeti menedzsere volt, aki gondosan megtervezte férje szereplését a társasági eseményeken. Mednyánszky László hosszú évekig minden naplóbejegyzését halott szerelmének, a paraszti sorból származó Kurdi Bálintnak ajánlotta. Lotz Károly nevelt lányába volt szerelmes, róla festette híres aktképeit. Berény Róbert zeneművész felesége, a Csellózó nő modellje a festővel kötött házassága után képtelen volt kezébe venni a hangszerét. Zichy Mihály Magyarországon hagyta családját és orosz feleségét, miközben ő tanítványából lett szeretőjével Európában utazgatott. Egry József katonakórházi ápolónője elhagyta ezredes férjét, hogy hozzámehessen a közkatonaként szolgáló, szegény, tüdőbeteg festőhöz. Szinyei-Merse Pált gyermekeik halála után elhagyta felesége, a Lilaruhás nő modellje. Vajda Júlia férje, Vajda Lajos halála után újra férjhez ment, de egész életében első férjébe volt szerelmes. Márffy Ödön mindenki meglepetésére vette el feleségül Ady Csinszkáját, Boncza Bertát.
Na sklade 1Ks
16,82 € 17,71 €

Írjál és szeressél - 125 szerelmes levél és történet


"Fene bánja, megesett. Szerelmes vagyok." - Móricz Zsigmond Simonyi Máriának - 1923 Nyáry Krisztián összegyűjtötte a magyar kultúrtörténet legszebb, legérdekesebb vagy éppen legfelháborítóbb szerelmes leveleit, majd mára már jól ismert stílusában megírta keletkezésük történetét is. Félénk udvarlólevél, pimasz széptevés, szemérmes viszontválasz, írásos erotika, hideg elutasítás, csalódott szakítás, könnyes búcsúlevél: minden, ami a szerelmes levél műfajába belefért 1526 és 1976 között. Csokonai Vitéz Mihály, Móricz Zsigmond, Ady Endre, Nemes Nagy Ágnes, Kossuth Lajos, Örkény István, Jászai Mari, Krúdy Gyula, Latinovits Zoltán és még száz név a magyar közel- és régmúltból, akik levélben is megírták, mit gondolnak a szerelemről.
U dodávateľa
15,30 € 16,10 €

Általad nyert szép hazát - A Himnusz és a himnuszok kalandos élete


Mitől vált nemzeti himnusszá a Himnusz, és mi volt a himnusz a Himnusz előtt? Mi köze van Balassi Bálintnak és a kanásztáncnak Kölcsey szövegéhez? Miért tartotta közepes versnek saját művét a költő? Hány perc alatt írta Erkel Ferenc a Himnusz zenéjét és van-e egyáltalán hiteles kottája? Miért nem akarta a 20. század elején Országgyűlés, hogy ez legyen a hivatalos himnuszunk? Miért nem engedték templomban énekelni, mióta illik állva hallgatni és miért került jogszabályba egy téves szöveg? Miért nem írt új himnuszt Rákosi kérésére Kodály Zoltán és Illyés Gyula? És ha már himnuszok: Mi köze Kisfaludy Sándornak és a badacsonyi bornak az Európia Unió himnuszához? Miért énekelnek világszerte vallási himnuszként haszid zsidók egy szerelmes magyar virágéneket? Mitől székely a székely himnusz, és miért nem játszották 1944-ben a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarországot? Miért hasonlít a szlovák himnusz egy magyar népdalra, az izraeli himnusz pedig egy magyar katolikus egyházi dalra? Mit énekelnek magyarul a francia elit harckocsizászlóalj tagjai? Mitől magyar az uruguayi és a paraguayi himnusz? És egyáltalán: hogyan születik egy himnusz, ha magyar, azaz válhat-e alternatív himnusz a Nélküledből? Nyáry Krisztián legújabb könyvében ezúttal nem emberek életét, hanem a Himnusz és a himnuszok kalandos történetét meséli el.
U dodávateľa
10,70 € 11,26 €

Nem kötelező 2: Tiltott irodalom


Az európai irodalom egy fiúszeretője halála miatt bosszút álló hős történetével és egy saját neméhez vonzódó költőnő szerelmes verseivel kezdődik. Homérosz Iliásza és Szapphó versei ma Magyarországon, egy 2021-ben elfogadott törvény értelmében hivatalosan nem adhatók fiatalkorúak kezébe, mivel a homoszexualitást jelenítik meg. Ebben a szöveggyűjteményben közel háromezer év magyar és világirodalmi terméséből válogattam ki az azonos neműek szerelméről szóló legfontosabb műveket – természetesen szigorúan 18 éven felüliek számára. A kötetben hetero- és homoszexuális szerzők művei egyaránt szerepelnek: nem az életrajz, hanem a tartalom, a szerelem sokféle arcának ábrázolása alapján kerestem verseket, próza- és drámarészleteket. Anakreon, Horatius, Janus Pannonius, Shakespeare, Rimbaud, Baudelaire, Zola, Tolsztoj, Proust, Babits, Thomas Mann, Szerb Antal, Márai, Weöres, Örkény, Faludy, Ginsberg, Kerouac, Esterházy s velük együtt közel száz szerző műveit tartalmazza az antológia. Akit zavar az azonos neműek közti – vagy bármilyen – szerelem ábrázolása, semmiképpen ne nyissa ki ezt a kötetet! Nyáry Krisztián
U dodávateľa
12,23 € 12,87 €

Így szerettek ők 3.


Nyáry Krisztián 2012-ben mesélt először íróink és költőink szerelmi életéről. Az Így szerettek ők első és második része bekerültek az elmúlt évek legnagyobb könyvsikerei közé. Most elkészült a sorozat várva-várt harmadik része: ismét lekerülnek az unalmas íróportrék a tantermek falairól. A könyvből egyebek mellett megtudhatjuk, hogyan érzett egyoldalú szerelmet József Attila pszichoanalitikusa, Gyömrői Edit iránt; miért írta népdalait Kisfaludy Károly egy vallásos zsidó lányhoz, aki nem lehetett az övé; hogyan próbálta megszervezni Vajda János és ifjúkori szerelme, Kratochwill Gerogina újbóli találkozását a költő későbbi felesége; miért kérte meg hétszer Móricz Zsigmond Magoss Olga kezét; és miként tudott Ignácz Rózsa a Gestapo börtönében tanúként részt venni volt férje második esküvőjén. Kiderül az is, hogy Petőfi Sándornak szerelme, Mednyányszky Berta helyett annak apja küldött szakító levelet; hogy Dsida Jenőt és menyasszonyát, Imbery Melindát hat évig próbálták elválasztani egymástól a szüleik, ezért csak titokban találkozhattak; valamint hogy miként élt évekig Molnár Ferenc és élete utolsó szerelme, Bartha Vanda ugyanannak a New York-i hotelnek két külön emeletén. Nyáry Krisztián elmeséli, hogy Kosztolányi Dezső hogyan folytatott éveken át szerelmi viszonyt gyermeke dadájával, akiről Édes Anna alakját mintázta; hogy tudott megszökni Gérecz Attila a Dunában úszva a börtönből, és miért adta fel ezután volt barátnője a rendőröknek; valamint hogy miként szövődött titkos szerelem Szabó Lőrinc és barátja, Illyés Gyula felesége, Kozmutza Flóra között. Megtudhatjuk, mi köze volt Pekár Gyulának a pisztolylövéshez, amelybe majdnem belehalt Krúdy Gyula több regényalakjának modellje, Pilisy Róza írónő és luxusprostituált; hogyan találta meg a boldogságot Galgóczi Erzsébet Gobbi Hilda oldalán; és azt is miért nem nősült meg soha Hunyady Sándor miután szerelmi bánatában megkísérelte szíven lőni magát.
Na sklade 1Ks
21,38 € 22,51 €

Így szerettek ők 2.


Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátainak kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből Így szerettek ők címmel könyv lett, a kötetből pedig az elmúlt év egyik legnagyobb könyvsikere, amely elnyerte a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Budai-díját és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fitz József-könyvdíját is. A második könyvben újabb 40 magyar író és költő izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati története szerepel. A szerző célja ezúttal is az, hogy az elmesélt szerelmi történetekkel kedvet csináljon a művek olvasásához. Néhány igaz mese magyar írókról és költőkről, amelyeket kevesen ismernek. Az Így szerettek ők második kötetében a szerző Csokonaitól Vas Istvánig, Dérynétől Déry Tiborig mesél el 40 történetet múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.
U dodávateľa
21,38 € 22,51 €

Így ettek ők


"Mert már az maga vallás, ahogy a magyar ember a szép fehér abrosszal leterített asztalhoz ül, és áhítattal megeszi azt a jó sárga tyúklevest." (Móricz Zsigmond) Nyáry Krisztián legújabb könyvében találkozik otthonunk két legőszintébb pontja: a kamránk és a könyvespolcunk. Az irodalomnak épp olyan ősi témája a gasztronómia, mint a szerelem. A legjobb magyar írók egy tál étel történetén keresztül mindent el tudtak mesélni szegénységről és gazdagságról, örömről és boldogtalanságról. Krúdy és Mikszáth nagyevő hősei, Móricz szegényember-portréi, Kosztolányi habos süteményt faló nőalakjai vagy éppen József Attila sosem volt libasültje nem alapanyagokról és főzéstechnikákról, hanem az ember leglényegéről szólnak. Ez a könyv olyan magyar írókat mutat be, akik az evés, az étkezési szokások vagy a főzés ábrázolásán keresztül mondtak el valami érvényeset a világról, Magyarországról vagy az emberi viszonyokról. És persze többségük a magánéletben is szeretett enni, vagy legalábbis jó ételekről álmodozni. 30 író, 30 történet és kétszer annyi recept - Nyáry Krisztián megszokott stílusában. "Szeretőmet, a franciákat, a túrós tésztát és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki." (Petőfi Sándor) "Minden tál étel egy szerelmi vallomás, vagy ellenkezője: egy csöndes válóper." (Jókai Mór) "Ha az asszonyokról firkáltam, míg azokat szerettem jobban, mért ne írhassak most a konyha produktumairól, mikor ezekre gondolok szívesebben?" (Mikszáth Kálmán) "Az étkezés kultusza nemegyszer felülmúlja a nő és a szerelem jelentőségét." (Krúdy Gyula)
U dodávateľa
22,72 € 23,92 €

Így szerettek ők


Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelemi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből mára több mint tizenötezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett. A szerző célja, hogy a tankönyvi életrajzok papírmasé figurái helyett a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történetek felidézésével szerethető, hús-vér embereket mutasson be, és ezzel kedvet csináljon a művek olvasásához. - Petőfi már jegyben járt Szendrey Júliával, amikor megkérte egy debreceni színésznő kezét is. - Molnár Ferenc azért vette el Fedák Sárit feleségül, hogy elválhasson tőle. - Ady, Léda és Diósi Ödön, Léda meleg férje hármasban éltek Párizsban. - Krúdy Gyula megszöktette szeretője kiskorú lányát és feleségül vette. - Az Anna-versek ihletője összesen tíz percre találkozott egész életében Juhász Gyulával. - Csáth Géza levélben írta meg öccsének, hogy meg fogja ölni feleségét, de nem vették komolyan. - Babits Mihály elkérte Szabó Lőrinctől annak menyasszonyát, Török Sophie-t, és már másnap összeházasodott vele. - Kosztolányi végakarata szerint a koporsójába rejtették el utolsó szeretője leveleit. -Hatvany Lajos báró egy bordélyházban ismerte meg gyermekei anyját. 40 történet sok képpel Petőfitől Vas Istvánig, Benedek Elektől Szabó Magdáig, hitvesekről, múzsákról, szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.
Vypredané
15,30 € 16,10 €

Így szerettek ők 2.


Nyáry Krisztián új könyvében ismét 40 magyar író és költő izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati története szerepel. Néhány igaz mese magyar írókról és költőkről, amelyeket kevesen ismernek. A szerző Csokonaitól Vas Istvánig, Dérynétől Déry Tiborig mesél el 40 történetet múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról. Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátainak kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből Így szerettek ők címmel könyv lett, a kötetből pedig az elmúlt év egyik legnagyobb könyvsikere, amely elnyerte a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Budai-díját és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fitz József-könyvdíját is. A szerző célja ezúttal is az, hogy az elmesélt szerelmi történetekkel kedvet csináljon a művek olvasásához.
Vypredané
15,30 € 16,10 €

Merész magyarok


"Féltek ők is, ahogy a többség, a bukástól, a sikertelenségtől vagy a megszégyenüléstől. De jobban féltek attól, hogy emberségük sérül, ha nem fordulnak szembe az embertelennel." - Nyáry Krisztián Nyáry Krisztián Így szerettek ők című sikerkönyveiben a szerelem sorsformáló erejéről írt, az Igazi hősökben pedig személyes döntésektől példaszerűvé váló életekről. A folytatásban ezúttal 30 olyan magyart vesz sorra, akik a legnehezebb helyzetekben is emberek tudtak maradni, s akik számára önazonosságuk és belső bátorságuk a legszélsőségesebb történelmi helyzetekben is mindent felülírt. Magyarok, akik rendíthetetlen szilárdsággal követték saját értékrendjüket, akik a legsötétebb órákban is mások vigaszai voltak, akik nem féltek újat teremteni, még ha mások nem is hittek bennük, és akik kérlelhetetlenül hűek voltak önmagukhoz. Az iskolaalapító Teleki Blanka, akit a várbörtön sem tudott megtörni; a jobb kezét elvesztő sportlövő, Takács Károly, aki bal kezét használva lett olimpiai bajnok; a magyar gyógyszergyártást megteremtő Richter Gedeon, aki a halál torkában sem volt képes elszakadni a hazájától; a szíriai bevándorló Fadlallah el Hedad Mihály, aki a világ legjobbjává tette a bábolnai ménest; vagy az embermentő Karig Sára, aki azt vallotta: az embertelen törvényeket nem szabad betartani. Merészek voltak és magyarok. Mind magyarok. "Nyáry Krisztián magyar hősöket bemutató új könyve a ma emberének alapvető olvasmánya kellene, hogy legyen. Magyarországon remélhetőleg születőben van egy olyan generáció, amelynek tagjai, ha kell, felemelik a szavukat az igazságtalanság ellen, akik együtérzéssel és törődéssel fordulnak mások felé, észszerűen és hatékonyan lépnek fel az emberségességért - annak minden formájáért. Hétköznapi polgárok, akik rendkívüli hőstetteikkel hétköznapi hősökké váltak. E lebilincselő könyv hősei különböző korokban éltek, különböző háttérrel rendelkeztek, mégis közös bennük, hogy életük várhatóan hatással lesz a magyarokra: fiatalokra és idősekre, nőkre és férfiakra egyaránt." - Philip Zimbardo, szociálpszichológus, Stanford University
Vypredané
13,79 € 14,52 €

Így szerettek ők - Magyar irodalmi szerelmeskönyv


Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből mára több mint tizenhatezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett. A szerző célja, hogy a tankönyvi életrajzok papírmasé figurái helyett a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történetek felidézésével szerethető, hús-vér embereket mutasson be, és ezzel kedvet csináljon a művek olvasásához. 40 történet sok képpel Petőfitől Vas Istvánig, Benedek Elektől Szabó Magdáig, hitvesekről, múzsákról, szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.
Vypredané
15,30 € 16,10 €

Így szerettek ők 2 - Újabb irodalmi szerelmeskönyv


Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátainak kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből Így szerettek ők címmel könyv lett, a kötetből pedig az elmúlt év egyik legnagyobb könyvsikere, amely elnyerte a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Budai-díját és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fitz József-könyvdíját is. A második könyvben újabb 40 magyar író és költő izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati története szerepel. A szerző célja ezúttal is az, hogy az elmesélt szerelmi történetekkel kedvet csináljon a művek olvasásához. Néhány igaz mese magyar írókról és költőkről, amelyeket kevesen ismernek. Az Így szerettek ők második kötetében a szerző Csokonaitól Vas Istvánig, Dérynétől Déry Tiborig mesél el 40 történetet múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.
Vypredané
15,30 € 16,10 €

Életemnél is jobban - 115 újabb szerelmes levél és történet


Nyáry Krisztián évek óta módszeresen gyűjti a magyar kultúrtörténet legszebb, legérdekesebb vagy éppen legfelháborítóbb szerelmes leveleit. A gyűjteményből 125 levelet a hozzájuk tartozó történetekkel együtt közre is bocsátott 2018-ban megjelent, nagy sikerű Írjál és szeressél című könyvében. Az Életemnél is jobban című kötet a sorozat második darabja, amely újabb 115 magyar szerelmes levelet és történetet tartalmaz. A válogatásban mások mellett Szabó Magda, Mészöly Miklós, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Kossuth Lajos, Rákóczi Ferenc, Jászai Mari, Liszt Ferenc, Kosztolányi Dezső, József Attila, Babits Mihály, Erzsébet királyné vagy éppen Frida Kahlo leveleibe pillanthatunk bele. Ahány levél, annyiféle sors és érzelem. Mert a szerelemnek sokféle arca van.
Vypredané
15,30 € 16,10 €

Fölébredett a föld - Levelek, hősök, történetek 1848/49-ből


Nyáry Krisztián legújabb könyvében 1848-49-ben született levelek segítségével meséli újra a forradalom és szabadságharc történetét. Az ismert szereplők személyes hangú magánlevelei mellett az utca embereinek üzenetei alulnézetből mutatják be a tankönyvekből ismert történelmi eseményeket és a mindennapok küzdelmeit. Hiszen a 170 évvel ezelőtti emberek mást és másképp tartottak fontosnak, örömeik és fájdalmaik, reményeik és félelmeik emberközelibbé teszik a két esztendő krónikáját. A kötetben szereplő 163 levél mindegyikéhez egy-egy rövid történet is társul a Nyáry Krisztiántól megszokott stílusban.
Vypredané
15,27 € 16,07 €