György Odze

Az Onódy-ügy a hatvanas évek legnagyobb elhallgatott botránya volt. Onódy Lajos, a kor legsikeresebb üzletembere, átalakította az idegenforgalmat,ő alapította a Mézes Mackót,ő hozta be az első grillsütőt, motelt és a Wurlitzert. Be akart épülni a politikába, de a kemény oldal nem fogadta be. Csalással, "a társadalmi vagyon megkárosításával" vádolták, börtönbe került, megromlott az egészsége, gyakorlatilag száműzöttként halt meg. Az Onódy-ügy igazi nagy vesztes azonban Bara Margit, korának egyik legtehetségesebb és legszebb színésznője volt. Neve nemzedékek tudatában összefonódott az Onódy- üggyel, amelynek úgy lett áldozata, hogy részt sem vett benne, sőt Onódyt sem ismerte. Azzal vádolták meg, hogy az Onódy által szervezett orgiákon vett részt, a felső pártvezetés tagjait kényeztette, szórakoztatta. Az 1960-as években vagyunk. Az emberek utánakiabáltak az utcán, obszcén telefonhívásokat, gyalázkodó leveleket kapott, a Nemzeti Színházból el kellett mennie, csak egy-két kolléga védte, a szakma elfordult tőle. Végül úgy döntött, otthagyja a színészetet. Filmekben ugyan szerepelt még, de soha nem tudta megbocsátani a politikusoknak azt, amit vele tettek. Az ő sorsukat törték meg: koncepciós perben az egyikét, koholt vádakkal a másikét.

Búcsút veszünk a halottaktól. Így van ez rendjén és most sincs másképp. Csak a méltóság, az hiányzik. Sokak számára a valóságos sírhely a Földközi-tenger mélye vagy Libanon földje. Erről a – nevezzük így - szerencsétlenségről az elmúlt több mint negyven évben sem hivatalos, sem szakmai intézmények – és, ami talán a legszomorúbb, maga az egykori Malév – nem folytattak vizsgálatot, nem tájékoztatták a nyilvánosságot. Megfeledkeztek a tragédiába sodort áldozatokról, a hozzátartozókról, azokról, akik bíztak a repülés biztonságában. Az esemény azonban nem merült feledésbe, számos legenda és elmélet született arról, hogy valójában mi történt vagy mi történhetett. Egyértelmű bizonyítékok nincsenek, ám ez nem menti azoknak a felelősségét, akik hallgatás helyett cselekedhettek volna.

1982. november 27-én a varsói repülőtéren egy lengyel kiskatona hatalmába kerítette a Malév HA-LCA felségjelű, Tupoljev-154 típusú repülőgépét, amelynek fedélzetén kilencfőnyi személyzet és ötven utas tartózkodott. A dráma megoldásában kulcsszerepe volt a titkosszolgálat korábbi vezetőjének, Simon Ernő vezérőrnagynak, aki éveken át képezte magát a túsztárgyalói feladatra.  A drámai órák részletei a mai napig nem kerültek nyilvánosságra. Odze György "megregényesített" formában meséli el az eseményeket.

Egészen különleges regénnyel jelentkezik a sokféle műfajban megjelent könyveiről ismert író, Odze György. Ezúttal egy újszerű - általa history-fiction-nek nevezett -, szinte példa nélküli megközelítéssel írta meg a könyvet. Képzeljék el, hogy Andrássy Gyula miniszterelnök 1888-ban, az Akadémia tiszteleti tagságának átvétele után törzshelyén, a Centrál kávéház teraszán elmeséli életének négy legizgalmasabb évét. Beszél a kiegyezés megszületéséről, ami lényegében maga volt az első magyar rendszerváltás, Erzsébet királynéhoz fűződő romantikus viszonyáról, politikai harcairól, Pest korszerűsítéséért tett erőfeszítéseiről. A regény két szálon fut. A korszak bemutatásának érdekében egy másik szál is fut a könyvben, mégpedig az akkor meghatározó Pesti Napló egyik vezető újságírójának, Völgyes Ernőnek sorsa a kiegyezést követő években. A közérthetőség érdekében az író ehhez az elbeszélő módot választotta. Völgyes jó viszonyban volt Andrássyval is, tehát szinte mintegy tükörből látunk rá az eseményekre. A sodró erejű történet bár mai, modern nyelven íródott, a korabeli elbeszélők elegáns stílusát idézi.

Véges András is valaki akart lenni. Gazdag, híres és sikeres, ám történetünk kezdetén szegény, középszerű és sikertelen. Ez még talán nem lenne baj. A baj az, hogy az égvilágon semmi nem érdekli. Látszatember, látszat célokkal. Gyötrődik ebben a sodródásban, amíg egy napon, Kállai Valter, a híres ügyvéd meg nem állítja. "Kérnék egy kis szívességet." És kért... Véges Andrásból lett valaki, és akit felfedezett magában, tetszett neki. Életében először tapasztalta meg, hogy jó valamiben, és az adottságainak köszönhetően egy ragyogó világ nyílt meg előtte. Odze György új regénye olyan tükröt tart elénk, amibe nehéz és keserű belenézni. Rajta tartani a szemünket még nehezebb. Főhősünk, Véges András alakja egy nemzedék emblematikus figurája: egy korrupt, az egyéni jóllét érdekében bármit feláldozó hatalom bizalmi embere. Sorsa, hazugságai, árulásai és elkerülhetetlen bukása azt demonstrálja, meddig mehet el valaki a siker és egy könnyű élet ígéretéért (szinte bármeddig), és van-e remény a totális széthullás után felállni és újrakezdeni. Főhősünk sorsának szemtanúja lenni nem csak azért gyötrő, mert közben érezzük (kívánjuk) sorsszerű bukását, a valódi gyötrelem a félelmünk attól, hogy vajon bírnánk-e jobbak lenni hasonló helyzetben. Elég, ha magunknak válaszolunk erre.