Jeroen Olyslaegers

Olyslaegers regényének fő színtere egy antwerpeni fogadó, ahol kavalkádszerűen elevenedik meg a 16. századi kereskedőváros sokszínű világa. Pápisták és kálvinisták, nyomdászok és humanisták, hidegfejű üzletemberek és eszméiknek élő humanisták, no meg besúgók és provokátorok, művészek, prostituáltak és besorolhatatlan, titokzatos figurák ülnek egymás mellett a mindenki előtt nyitva álló ivószobában. Még a híres magyar polihisztor, Sambucus is megfordul itt a két kutyájával. A történet elbeszélője Beer ('Medve'), a fogadós. Zaklatott lélek, részben azért is, mert már három feleségét elvesztette, s mert olyannyira szívén viseli városa sorsát. A mindenkivel kedélyes vendéglátó józan számítása ellenére nem akar kívülálló maradni; ám akár szerelemben, akár barátságban forrna össze másokkal, újra meg újra az egység hiányával vagy saját kirekesztettségével szembesül. Mígnem egy fedél alatt találja magát egy mindenkinél idegenebb lénnyel - a vadasszonnyal.Beer sorsa elválaszthatatlan a Schelde-parti Antwerpenétől: Olyslaegers kivételes láttató erővel és nagy nyelvi leleménnyel mutatja meg, hogyan lesz úrrá a gazdagságába belekényelmesedett, szabadságára és toleranciájára büszke városon néhány év leforgása alatt a széthúzás, zűrzavar és kiszolgáltatottság, hogyan apad el a folyónak köszönhető termékenység, hogyan özönli el a vér az utcákat. És ami a Védőr olvasóinak ismerős lehet: úgy forgat össze viszonyokat, indítékokat és nézőpontokat, hogy végül ember el nem választja egymástól az árulást és a jótetteket.Antwerpen címerében a város jeleit - a háromtornyú várat és a hat fehér meg piros szerencserózsát, melyek a szabadságokat jelképezik - kettős alak fogja közre: egy vadember és egy vadasszony. Úgy állnak ott, mint jele az egységnek, s szavatolnak a folyóparti város szabadságáért. Történetem a vademberé, akit eljátszottam, s a vadasszonyé, aki csak önmaga maradt, és így vezetett el a szívéig. De velük együtt egy város története is, amely magát szaggatta darabokra, ahol az egység megszülte a szabadságot, majd ez a szabadság felemésztette az egységet, mint ahogy magamról is azt gondoltam, hogy felemésztett a saját iszonyatom.

Szabad-e végrehajtani az új, kegyetlen hatalom parancsait ott, ahol ez csak a szélsőséges politikai érdekeket szolgálja? Ez a súlyos dilemma gyötri a fiatal Wilfried Wilst, aki nem sokkal Belgium 1940-es megszállása után csatlakozik az antwerpeni rendőrséghez, hogy elkerülje a kötelező munkaszolgálatot. Csakhogy most épp azok letartóztatásában kell segédkeznie, akiknek az „új rend" a létezését sem tűri el, és miközben kollégája és barátja, Lode menteni próbálja a zsidókat, más ismerősei készséggel kiszolgálják az ország aktuális urait. Mindkét fél a maga oldalára akarja állítani, és a pártatlanság illúziója egyre kevésbé fenntartható: Wils, aki legszívesebben mindenek fölött állna, akaratlanul is részesévé válik a XX. század múlhatatlan botrányának...  Hol húzódik a határvonal a politikai-hatalmi téboly passzív szemtanúja és aktív cinkosa között? Megvédhetjük-e magunkat a történelem által ránk kényszerített radikális döntésektől, és megóvhatjuk-e az eljövendő nemzedékeket tetteink következményeitől? Ilyen kérdéseket feszeget Jeroen Olyslaegers egyszerre kíméletlen és szórakoztató regénye, amely fanyar humorral és bravúros nyelvezettel eleveníti fel a második világháború már megannyiszor körüljárt, mégis újabb és újabb számvetésekért kiáltó őrületét.

Je válka – okupované Antverpy ovládá násilí a nedůvěra. Wilfried Wils se považuje za začínajícího básníka, ale zároveň se musí živit jako pomocný policejní strážník. Jeho kamarád se spíš ze ztřeštěnosti než z rozumu angažuje v odboji a ilegalitě, zatímco Wilfriedův umělecký mentor je zarputilým antisemitou. Wilfried opatrně lavíruje mezi těmito dvěma světy ve snaze o přežití. Vůle je drsný, ambiciózní a mnohostranný román, v němž nikdo nezůstane ušetřen.