György Ónody

autor

Iszlám és kard


"Az "Iszlám és kard" című könyv szerzője majd ötven éven át kommentálta a Közel-Keleten zajló eseményeket a Magyar Rádió külpolitikai műsoraiban. Volt, amikor mindössze fél óra telt el azután, hogy letépte a telexgépről a történtekről hírt adó jelentést, mint történt ez a müncheni véres tragédia idején. Máskor a helyszínről jelentkezett, ahol részese lehetett olyan történelmi eseményeknek, mint amilyen a jóm kippuri háború volt vagy a Sínai-félsziget visszacsatolása. Ónody György most megjelent könyve tulajdonképpen azoknak az eseményeknek summázása, összefoglalása, amelyekről a kommentárokban, helyi tudósításokban és hosszabb lélegzetű műsorokban nap mint nap alkalma volt beszámolni, és amelyekből természetesen nem maradhattak ki a korábbi fejlemények, az arab történelem sem. Ami ugyanis ma történik a Közel-Keleten, annak nagyon sokféle, sokféleképpen értelmezett és nem egykönnyen megfejthető politikai, gazdasági és vallástörténeti előzményei vannak. Lehetnek, akik a könyvben szereplő, immár történelmi személyiségeket és történelmi fordulatokat másként értelmezik, mint a szerző. Nemcsak az események bonyolultsága teszi ezt lehetővé, hanem az is, hogy a sokfajta külső és belső érdek miatti homályon nehéz áttörni. A könyv mindezek mellett sok érdekes adalékkal szolgál napjaink közel-keleti eseményeihez." (N. Rózsa Erzsébet)
Vypredané
13,54 € 14,25 €