András Oplatka

„Hogy teheti meg, hogy közvetlenül a választások előtt minden osztogatás és ígéret nélkül ily szigorúan takarékos költségvetést tervez? Ártani akar saját pártjának?” – kérdezte 1989 decemberében Theo Waigel nyugatnémet pénzügyminiszter Németh Miklós kormányfőtől. „Ez az ország érdeke – hangzott a válasz –, és ez minden pártszempontot felülír.” Németh Miklós 1988 novemberétől 1990 májusáig állt a kormány élén. Kezdetben csak a rendszer tágítására törekedhetett, ám 1989 viharos eseményei során a cél már hamarosan úgy fogalmazódott meg, hogy biztosítani kell békés körülmények között az átmenetet, és le kell rakni az eljövendő jogállam alapjait. Németh és miniszterei – a pártállamról leválva, egyedül az ország érdekét szem előtt tartva – vállalták a feladatot. Így a kormányfő 1990 tavaszán, az immár szabadon választott országgyűlés előtt elmondhatta, saját munkájuk gyümölcseként nem keserű, hanem édes szájízzel nyújthatja be kormánya lemondását. A magyarországi emlékezetben megmaradt a „szakértő kormány” képe, ugyanakkor a Németh-kabinetet utólag csak kevesen tartják számon a rendszerváltás aktív, az eseményeket formáló elemeként. Ennek egyik oka bizonyára az is, hogy Németh, számos kortársával ellentétben, leköszönése óta alig-alig szólalt meg az utóbbi 25 esztendőben. E könyvben most Németh Miklós beszél életéről, a rendszerváltásról s annak ismeretlen részleteiről. Mondanivalóját kiegészítik mások, akik pályáján találkoztak vele. A kötet szerzője Oplatka András történész, újságíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Évtizedeken keresztül volt állandó szerkesztője, külpolitikai szakírója a tekintélyes Neue Zürcher Zeitungnak. Számos könyve jelent meg német és magyar nyelven. A Helikon Kiadónál ez a második kötete.

Az eredetileg német nyelven írt életrajz 2004 őszén Bécsben jelent meg. Szerzője magyar származású; tizennégy éves korában került Svájcba, ahol iskoláit végezte, s germanistaként és történészként egyetemi képzését kapta. A könyv Széchenyi Istvánt nemcsak mint magyar, hanem mint nagy európai politikust kívánja bemutatni. A szerző Széchenyi szellemiségét a kor összeurópai kulturális összefüggéseiben igyekszik ábrázolni, mint ahogy a nemes gróf - viharos, átmeneti évtizedek gyermeke - saját értelmezése szerint Magyarország felébresztője és egyúttal olyan arisztokratikus réteg tagja is volt, amely sok nyelvet beszélt, s hála műveltségének és tájékozottságának, az egész európai kontinensen s annak vezető köreiben otthonosan mozgott.