Imre Oravecz strana 2 z 2

Az 1972. szeptember kilencvenkét prózaverse - mozaikszerű fejezetekből álló regénye - egy szerelmi kapcsolat eleven emlékének, és általában a szerelem titkának, fájdalmának és misztikumának ered a nyomába: az én és a te, a te és az ő, a tegnap és a ma, a közel és a távol, a menny és a pokol váltakozik a társas létezés hullámvasútján. Oravecz Imre 1988-ban megjelent könyve a magyar kortárs irodalom megkerülhetetlen klasszikusa, napjainkban pedig francia és olasz nyelvterületen is nagy sikernek örvend.

Az Ókontri Oravecz Imre monumentális regényfolyamának záró kötete. Az ókontri, amely a régi emigráns magyarok magyar-angol keveréknyelvén óhazát jelent, egy Kaliforniából az 1930-as években Magyarországra költöző második nemzedékbelinek lesz az otthona. Míg a második kötet, a Kaliforniai fürj a kivándorlás, az Amerikába való beilleszkedés rögös története, addig a záró darab a "visszatérésé" és a szajlai újrakezdésé. A rög gyermekei című trilógia első kötete (Ondrok gödre) 1857-ben kezdődik, az új regény pedig 1956-ban ér véget, így lesz a három könyv, száz esztendőt felölelve, az igazi realista regények érvényével a magyar társadalomtörténet forrásértékű dokumentuma. Egyetlen család és több nemzedék otthonvesztésének és otthontalálásának, mindennapjainak és ünnepeinek, nyelvváltásainak és hallgatásainak pontos, líraian megkapó krónikája.

anyu máshogy Erzsi, apu máshogy Pista, nagymama máshogy Bözsi, nagypapa máshogy Imre, óvó néni máshogy Icu, szomszéd néni máshogy Anikó, doktor bácsi máshogy Viki, postás bácsi máshogy Laci, boltos néni máshogy Marika, trafikos bácsi máshogy Gyuszi, máshogy mindenki más

Az Ondrok gödre Oravecz Imre regényfolyamának, A rög gyermekeinek az első kötete, a nagy családregény nyitánya. Az Oravecz költészetében mitikussá lett Szajlán játszódó történetben az Árvai család polgárosodását követhetjük nyomon. Oravecz bámulatos részletgazdagsággal ábrázolja a természet és a civilizáció összefüggéseit, a paraszti lét teljességét: hétköznapokat és ünnepeket, születést és halált, szerelmet és magányt, közte pedig a sors ismétlődéseit, az élet lehetőségeit - a helyben maradás és a kivándorlás dilemmáját.

Oravecz Imre megindítóan személyes új kötetében a tél hideg fényével pásztázza végig létezése lehetőségeit és adottságait. Apró megfigyelések, végtelen következtetések az élet örök körforgásából. A természetből rajzoldóik ki az ember, és az életből a halál. A Távozó fa a Magvetőnél megjelenő Oravecz Imre-életműkiadás első kötete.

A 19. század második felében és az azt követő századfordulón nagy tömegek keltek útra Magyarországról Észak-Amerikába. Zömük kevésföldű parasztember vagy nincstelen zsellér volt, de akadtak köztük szép számmal jobb módúak is, akik további gyarapodásukat remélték a kivándorlástól. Eredetileg csak annyi időt szándékoztak az Új Világban tölteni, amennyi ahhoz kellett, hogy némi pénzt gyűjtsenek, és hazatérvén földet vehessenek, házat, istállót építtethessenek, kit milyen cél vezérelt. Csak hát odaát többnyire minden másként alakult, mint tervezték. Különös, de ez a nagy, emberi dráma jóformán visszhangtalan maradt a magyar irodalomban, és máig nincs méltó feldolgozása. Ezen a helyzeten igyekszik változtatni Oravecz Imre regénye, ezt a szinte eposzi méretű küzdelmet ábrázolja, amelyet ezeknek a férfiaknak és nőknek, fiataloknak és öregeknek, felnőtteknek és gyerekeknek az exodus, az óhazából való távozás és az új hazában való megmaradás jelentett. A regény az Ondrok gödrében megismert Árvai-család történetét mondja tovább.