István Papp

"Nincs még egy történelmi fogalom, amelyet olyan sokan ismernek és félreismernek, mint a kommunista. Ellenfeleik és a velük rokonszenvezők sok mindent láttak bennük: radikális felforgatókat éppen úgy, mint radikális megváltókat. E mozgalom tanításai az utolsó állomást jelentették az emberiség utópiáinak történetében: hívei nem csupán a gazdaság és a politika világát, hanem az emberi lét számos megnyilvánulását is át akarták formálni egy jobb és szabadabb világ reményében. A magyar történelemben szinte csak gondolatnyi idővel, alig egy évvel az orosz bolsevikokat követően bukkantak fel az első kommunisták, hogy rendkívüli körülmények közepette átalakítsák a korabeli Magyarországot. Három ízben: 1919-ben, 1945-ben és 1956-ban fogtak hozzá, hogy meggyökereztessék itthoni földben a Szovjet-Oroszországból származó eszmét, de minél inkább követték az eredeti mintát, annál jobban elutasította őket a korabeli magyar társadalom, s minél jobban alkalmazkodtak a hazai valósághoz, annál távolabbra kerültek az alapító atyák elképzeléseitől. Végső soron a diktatúra tapasztalata az, amit legfőbb örökségként ránk hagyományoztak. A magyar kommunisták arra vállalkozik, hogy bemutassa azokat a történelmi körülményeket, politikai vitákat, belső frakcióharcokat, az ellenfelek kíméletlen eltiprását, a kényszerű átalakulásokat, amelyek e több mint 70 éves történetet jellemzik. Nem csupán Kun Béla és Rákosi Mátyás, Nagy Imre és Kádár János neve fémjelzi a magyar kommunistákat, hanem a szellem olyan nagyságai is, mint Lukács György és Déry Tibor, vagy épp a hatalom olyan könyörtelen megszállottjai, mint Szamuely Tibor vagy Péter Gábor. A kötet voltaképpen utazás a mozgalom belső világában, hogy jobban lássuk és értsük a mögöttünk lévő század magyar történelmét. Papp István történész Mezőtúron született 1979-ben. Az ELTE történelem–politikaelmélet szakán diplomázott, és doktori tanulmányait követően 2005 óta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa, jelenleg a tudományos főosztály vezetője. Nős, feleségével és két lányával Zuglóban él."

1920-ban a magyar történelem egyik legsúlyosabb krízise érkezett el. Nem csupán a történelmi Magyarország és hagyományos vezetõ rétegei találtattak könnyûnek: 1918 és 1919 forradalmaival együtt elbuktak a radikális reformokat szorgalmazó baloldali pártok is. Közel hat év háborús pusztítás után gazdasági, szociális, külpolitikai és mûvelõdési problémák sokasága halmozódott fel. Ekkor született meg a fiatal értelmiség reform iránt elkötelezett részébõl a magyar népi mozgalom. Az õ történetükrõl szól ez a könyv. A magyar népi mozgalomról meglepõen keveset tud a jelenkor emlékezete, és ismereteink jó része is leginkább félreértésekbõl és elõítéletekbõl táplálkozik. A népi mozgalom elitjéhez tartozók ? Németh Lászlótól és Illyés Gyulától kezdve Veres Péteren és Kovács Imrén át egészen Bibó Istvánig ? megpróbáltak választ találni a Trianon utáni Magyarország legégetõbb kérdéseire, méghozzá nem a hagyományos ideológiák mentén, hanem egy általuk ?harmadik útnak? nevezett eszmeiség jegyében. Papp István kötete ? amely harminc év óta az elsõ modern szemléletû összefoglalása a témának ? elsõsorban azt kívánja bemutatni, hogyan és miért született meg a népi mozgalom, illetve hogy legfontosabb tagjai milyen elgondolásokat fogalmaztak meg, és milyen reformokat láttak szükségesnek 1945 elõtt és után.

A népi kollégiumok kapcsán az olvasók többségének a „Sej, a mi lobogónkat fényes szellők fújják” kezdetű dal jut az eszébe. Esetleg felidéződhetnek a Fényes szelek című, nagy sikerű film kockái. E kötet szerzője arra vállalkozott, hogy feltárja a mozgalom 1945 előtti forrásvidékét, gyökereit. Ennek során bemutatja a népi tehetségmentésről folytatott, izzó légkörű vitákat. Nem csupán a népi írók talán közismertebb állásfoglalásait, hanem a korabeli hatalmi elit reformok iránt nyitottabb személyeinek véleményét is megismerteti az olvasóval.A könyvben szó esik a protestáns gimnáziumok tovább élő nevelési hagyományairól, a népfőiskolai mozgalomról, s a Németh László által oly érzékletesen bemutatott hódmezővásárhelyi tanyai internátusról is. A munka középpontjában a Bolyai/Györffy-kollégium története áll. A szerző eddig fel nem tárt levéltári források segítségével ábrázolja a kollégium diákságának társadalmi hátterét, politikai tájékozódását és szellemi útkeresését. Ezáltal jobban megérthetjük, hogy ez az „ötvenfős kicsi had” (Sipos Gyula) miért vehetett részt számarányát sokszorosan meghaladó mértékben az 1945 és 1948 közötti elveszett reformkor politikai küzdelmeiben.