István Papp

1920-ban a magyar történelem egyik legsúlyosabb krízise érkezett el. Nem csupán a történelmi Magyarország és hagyományos vezető rétegei találtattak könnyűnek: 1918 és 1919 forradalmaival együtt elbuktak a radikális reformokat szorgalmazó baloldali pártok is. Közel hat év háborús pusztítás után gazdasági, szociális, külpolitikai és művelődési problémák sokasága halmozódott fel. Ekkor született meg a fiatal értelmiség reform iránt elkötelezett részéből a magyar népi mozgalom. Az ő történetükről szól ez a könyv. A magyar népi mozgalomról meglepően keveset tud a jelenkori emlékezete, és ismereteink jó része is leginkább félreértésekből és előítéletekből táplálkozik. A népi mozgalom elitjéhez tartozók - Németh Lászlótól és Illyés Gyulától kezdve Veres Péteren és Kovács Imrén át egészen Bibó Istvánig - megpróbáltak választ találni a Trianon utáni Magyarország legégetőbb kérdéseire, méghozzá nem a hagyományos ideológiák mentén, hanem egy általuk "harmadik útnak" nevezett eszmeiség jegyében. Papp István kötete - amely harminc év óta az első modern szemléletű összefoglalása a témának - elsősorban azt kívánja bemutatni, hogyan és miért született meg a népi mozgalom, illetve, hogy legfontosabb tagjai milyen elgondolásokat fogalmaztak meg, és milyen reformokat láttak szükségesnek 1945 előtt és után.

A népi kollégiumok kapcsán az olvasók többségének a „Sej, a mi lobogónkat fényes szellők fújják” kezdetű dal jut az eszébe. Esetleg felidéződhetnek a Fényes szelek című, nagy sikerű film kockái. E kötet szerzője arra vállalkozott, hogy feltárja a mozgalom 1945 előtti forrásvidékét, gyökereit. Ennek során bemutatja a népi tehetségmentésről folytatott, izzó légkörű vitákat. Nem csupán a népi írók talán közismertebb állásfoglalásait, hanem a korabeli hatalmi elit reformok iránt nyitottabb személyeinek véleményét is megismerteti az olvasóval.A könyvben szó esik a protestáns gimnáziumok tovább élő nevelési hagyományairól, a népfőiskolai mozgalomról, s a Németh László által oly érzékletesen bemutatott hódmezővásárhelyi tanyai internátusról is. A munka középpontjában a Bolyai/Györffy-kollégium története áll. A szerző eddig fel nem tárt levéltári források segítségével ábrázolja a kollégium diákságának társadalmi hátterét, politikai tájékozódását és szellemi útkeresését. Ezáltal jobban megérthetjük, hogy ez az „ötvenfős kicsi had” (Sipos Gyula) miért vehetett részt számarányát sokszorosan meghaladó mértékben az 1945 és 1948 közötti elveszett reformkor politikai küzdelmeiben.

1920-ban a magyar történelem egyik legsúlyosabb krízise érkezett el. Nem csupán a történelmi Magyarország és hagyományos vezetõ rétegei találtattak könnyûnek: 1918 és 1919 forradalmaival együtt elbuktak a radikális reformokat szorgalmazó baloldali pártok is. Közel hat év háborús pusztítás után gazdasági, szociális, külpolitikai és mûvelõdési problémák sokasága halmozódott fel. Ekkor született meg a fiatal értelmiség reform iránt elkötelezett részébõl a magyar népi mozgalom. Az õ történetükrõl szól ez a könyv. A magyar népi mozgalomról meglepõen keveset tud a jelenkor emlékezete, és ismereteink jó része is leginkább félreértésekbõl és elõítéletekbõl táplálkozik. A népi mozgalom elitjéhez tartozók ? Németh Lászlótól és Illyés Gyulától kezdve Veres Péteren és Kovács Imrén át egészen Bibó Istvánig ? megpróbáltak választ találni a Trianon utáni Magyarország legégetõbb kérdéseire, méghozzá nem a hagyományos ideológiák mentén, hanem egy általuk ?harmadik útnak? nevezett eszmeiség jegyében. Papp István kötete ? amely harminc év óta az elsõ modern szemléletû összefoglalása a témának ? elsõsorban azt kívánja bemutatni, hogyan és miért született meg a népi mozgalom, illetve hogy legfontosabb tagjai milyen elgondolásokat fogalmaztak meg, és milyen reformokat láttak szükségesnek 1945 elõtt és után.