Péter Pataky

Az ember sokféle, így a vadász is. Az élet színes, összetett, hát a vadászat is az. A rugó, ami puskát szorít a kezünkbe, ami kakasszó előtt kiugraszt az ágyból, ami kilométereken segít tova sáros szántásban, ami esőben, hóban, fagyban marasztal a fedetlen lesen, ami ébren tart a mozdulatlan álmos éjszakában, ami segít hőséget, szúnyoginváziót elviselni, az kinek-kinek más. A vadpecsenye, az áhított trófea, a parádés lövés élménye, a természetközeliség illúziója mind hajtóerő, hogy fáradságot, időt, pénzt, néha családi, baráti kapcsolatokat sem kímélve hódoljunk szenvedélyünknek. De mi lehet azonos mindebben? Mi lehet ennek a leírhatatlanul bonyolult valaminek a közös többszöröse? Mi kötheti össze mondjuk egy hosszan, alacsony hőmérsékleten sült őzgerinc ízét egy különleges agancstrófeával, egy cikázó négyes cvikkből lőtt dubléval, a hegygerinc mögül kiszabaduló nap első sugarával, vagy a kikerics borította őszi rét szarvasváró ünnepélyességével? Az élmény!