Zsolt Pergel

autor

Halálgyár


A kíméletlen őszinteségével feltűnést keltett Apácabordély szerzőjének új regénye thriller, orvosregény, szerelmi história és lélektani dráma. A Halálgyár lélegzetelállítóan izgalmas történet, amelynek hátterében egy szörnyű titok rejtőzik. Levente, a pozícióját vesztett orvos bőröndnyi holmijával érkezik a városba. Új életet akar kezdeni, ám megalkuvásra szinte képtelen természete és orvosi esküjéhez való hűsége hamarosan itt is bajba sodorja. Kényszeresen kutatni kezdi egy rejtély nyitját, és bár hamar megérzi, hogy jobb lenne biztonságos tudatlanságban maradnia, nem hagyja abba a nyomozást. Amikor sikerrel jár, rájön, hogy ismét utolérte a korábbi bukását okozó összeesküvés, amelyet régi életével együtt maga mögött akart hagyni. Ám a sors kárpótolja, hiszen abban a különös múltú lányban, akihez eleinte csak információk szerzése érdekében közeledett, megtalálja igazi párját. A regény lapjain a hétköznapi szereplők mellett olyan rejtelmes személyek bukkannak fel, mint a szinte mindenható Intéző vagy a több mint veszedelmes Kalapács. A szerző, amint az Czeizel professzor ajánlásából is kiderül, ebben a könyvében ismét valóságos tényekből indul ki. Az élet által produkált események azonban ezúttal is izgalmasabbak bármilyen kitalált históriánál.
U dodávateľa
10,93 € 11,50 €

Kínkirálynő - Eszmélés


"A Birtokon tengernyi kín és fájdalom vár rád. Akár te is állhatsz a korbács innenső végén. Ha megfizeted... Az önkéntesség lényegtelen, senkit nem érdekel, ha már ott az alany neve a szerződésen. Ha már nincs veszítenivalója valakinek, akkor könnyen átadhatja a testét másoknak, hogy használják arra, amire csak akarják. A Birtok vad, perverz szexuális játékok, féktelen orgiák és szó szerint vérre menő színjátékok otthona, ahol a rendező maga a megrendelő. De mi történik akkor, ha valaki nem önszántából kerül be ebbe a körbe? Ha nem emlékszik semmire, és csak egy ismeretlen holttest az, ami összekötheti a múltjával? Alden Robson olyan dolgokat kénytelen megtenni és elviselni, amelyek épp ésszel szinte felfoghatatlanok, miközben egy mosolygós, gyönyörű nő az, aki vért fakasztva tengernyi kínt zúdít rá. Ám a kábulat lassan haraggá, majd bosszúszomjjá alakul, mert némi külső segítséggel, az életre keltett fenevad öntudatra ébred és elszabadul. És Alden üldözőbe veszi egykori gazdáját, miközben próbálja összerakni a kirakós darabkáit egy olyan játékban, ahol mások írják és állandóan változtatják a játékszabályokat. Pergel Zsoltnak - a népszerű Gyönyör-trilógia szerzőjének - legújabb erotikus thrillere kalandos utazásra hívja az olvasót, és amit kínál: kínzó vágy, izgalom és szenvedély."
U dodávateľa
9,17 € 9,65 €

Apácabordély


A vidéki város ÁVH-főnöke egy viszontszívesség fejében egy évvel elhalasztja az apácazárda megszüntetését, hogy Borbála biztonságban legyen, amíg az "elvtársak" eltakarítják szerelmét. Borbálának egyetlen bűne van: egy arisztokrata családból származó fiúba szeretett bele. Az apácazárda megszentelt falai között a lányt vaskos, vagy inkább mocskos meglepetések várják. Az oda bejáratos papok és az apácák egész más dolgokkal foglalkoznak ott, mint ami ilyen helyen elvárható. Ő maga is áldozatává válik a minden képzeletet felülmúló képmutatásnak, mely az egész korszakot jellemzi. A fiatal lány tiszta lelkét és érzéseit azonban semmilyen erőszak nem törheti meg. Borbála nem csupán egy gátlástalan karrierista "káder" apa aljasságának áldozata, hanem a közelmúlt magyar történelmét is megszenvedi. Egy szürreális korban kamaszodik, amikor Magyarország a Rákosi-éra és a Horthy-korszak minden romlottságát egyszerre kénytelen elviselni. Sorsa biztosan nem tipikus, de a szerző nem is a tipikust keresi könyveiben, hanem a valóságost. Az Apácabordély megtörtént eseményeket beszél el, s az igaz történetek többnyire - esetünkben is - izgalmasabbak a fantáziaszüleményeknél.
Vypredané
9,83 € 10,35 €

Pizza, szerelem, Mexikó


Könnyed hangvételű, humoros történet egy fiatal férfiről, aki első pillantásra beleszeret egy lányba. Felhagy miatta addigi megszokott, unalmas életvitelével, és követi őt Mexikóba, ahol számos izgalmas és veszélyes kalandban lesz része. Gengszterek, barátok, barátságos gengszterek színesítik a történetet, amely nemcsak a levegőben és a szárazföldön, hanem a víz alatt is zajlik. A főhős kedvét a verés, a késelés és a golyózápor sem veszi el a folytatástól. Elszántan tör előre a célja felé, miközben megismerjük Mexikó néhány varázslatos helyszínét: Mexikóvárost, Taxcót, Acapulcót. Csetlő-botló kalandorunknak mindemellett önmagával is meg kell küzdenie. Az izgalmas kalandok során a szerelmi szál is bonyolódik, s a végén garantált a meglepetés.
Vypredané
7,29 € 7,67 €

Az S.O.S. brigád


Kezdődhet a sírás, mert bizony a Mexikóban elkezdődött kalandok véget érnek. A történet utolsó fejezete íródott meg eme könyvben, melyet az Olvasó most a kezében tart. Bátran kijelenthető, hogy olyan bohókás, humoros és főleg közvetlen stílusban, mely könnyedségénél fogva, egyszerűen letehetetlenné teszi a könyvet. Főhősünk korábban már meghalt egy kicsit, de túlélte. Tényleg! Azonban nincs megállás, máris újfent az életére törnek. Ő azonban töretlen lelkesedéssel vág keresztül Görögországon, na meg persze az üldözők hadán is, akik között ismét feltűnnek bizonyos átlagon felüli szépséggel megáldott, ám halálosan veszélyes hölgyemények. Aztán amikor hazaérve Magyarországra, végre megpihenhetne, kiderül, mennyire félreismert jó néhány barátot és mennyire rosszul ítélt meg bizonyos ellenségeket. Összezavarodik minden, szinte percről percre változnak mellette a kírésők, akik segítségével ismét távozni kénytelen kényelmes kis otthona melegéből. Irány a tenger! A szerelmi élete szüntelen körforgás, két lány között őrlődve igyekszik tisztázni saját érzéseit, ám ez roppant nehéz feladat, miközben golyók fütyülnek az ember füle mellett. Azonban a végső leszámolás egy romvárosban, az Adriai-tenger viharos partján, lassan felnyitja a szemét, és a megtapasztalt véres kalandok észhez térítik. Rájon, hogy bizony az élet nem játék, mert csak egy van belőle. Ahhoz pedig ragaszkodni kell, még akkor is, ha az a valaki, akiben eddig feltétlenül megbízott, el akarja venni. Ezt pedig a legjobb néhány aranyos, ámde mindamellett kemény ökölcsapással lerendezni, csak a miheztartás végett. Legvégül pedig kiderül ki is valójában Alíz, alias Békalány, és mi a valódi szerepe Évának, Evelinnek. A meglepetés garantált, csak el kell olvasni a regényt!
Vypredané
6,77 € 7,13 €

Keserédes


Ildit, a szinte még gyereklányt, különös események és a benne ébredő nő kíváncsisága hajtja a saját szexualitásának megtapasztalása felé. Szinte egyszerre toppan életébe a történetet elmesélő titokzatos, középkorú férfi, valamint Dreskó úr, a gazdag, és gátlástalan üzletember, aki az éjszakai élet egyik meghatározó alakja. A lányt útkeresése hamar az erotika sötét oldala felé sodorja, ahol nem csak különös tapasztalatokat szerez, de saját múltjával és démonaival is szembe kell nézzen. Az események hatására Ildi vakmerő játékba kezd, és csak reméli, hogy az út végén vár rá a mindent elsöprő szerelem is. Pergel Zsoltnak – a népszerű Gyönyör-trilógia szerzőjének –, szenvedéllyel és erotikával fűtött új regénye, ismét szembe helyezi szereplőit a társadalom elvárt normáival.
Vypredané
9,17 € 9,65 €

Mesés pofára esés


A Pizza, szerelem, Mexikó c. regény folytatásában a kalandok még izgalmasabb irányt vesznek csetlő-botló főhősünk számára, mint korábban. A könnyed, humoros hangvétel, némi romantika és nem utolsó sorban a hihetetlen események újfent izgalmas órákat hoznak az olvasó számára. A kissé naiv fiatalember, mondhatni szokás szerint, ismét egy lány miatt kerül bajba és köt ki egy távoli országban, ahol egy világraszóló összeesküvés utáni nyomozásban kénytelen a hazát szolgálni. Mindeközben megjelenik egy újabb nő, aki veszélyes, rejtélyes, ugyanakkor igen csak szemrevaló teremtés, és egyben a fő ellenség is. Szerelmi háromszög alakul ki, mindenki fi gyel mindenkit, mindenki ármánykodik mindenki ellen, mindenki a maga oldalára akarja állítani őt. Ám az állandó életveszélyben lassan megedződő fi atalember, megunva a hatalmasok játékát, a saját útját kezdi járni, nem kis kalamajkát okozva ezzel. Búvárkalandok a Vörös-tengeren, harc a túlélésért a pokolian forró kősivatagban, emberrablás, üldözés, egy titokzatos bérgyilkos feltűnése, mind-mind egyre átláthatatlanabbá szövi az összeesküvések hálóját, aminek következtében már nem tudni, ki a barát és ki az ellenség. Legvégül pedig azt is el kell áruljuk, hogy a főhős meghal. De csak egy kicsit...
Vypredané
3,80 € 4,00 €