Wesz Péter

Nyikorgó kerékpárján izzadó plébános; a kihalt utcán rohanó eszelős, kezében kukoricaszár; árnyékban rejtőző alakok a pincesoron; bomló madártetemmel játszadozó kislányok. A magyar tanyavilág, a haldokló zsákfalvak, az elöregedő és elnéptelenedő települések krónikáját sokan megírták már. Regényként. Elbeszélésfüzérként. De nem példázatként. Egyáltalán, nem gyanús írói vállalkozás a 21. század elején előállni egy példázattal? Nem idejemúlt már morális tanulsággal házalni? Wesz Péter prózája a példázat és a szociográfiai igényességű elbeszélés, a nincstelenek világát megjelenítő történetek megújítására tesz kísérletet. A bal lator lemászik a keresztről nemcsak a 2010-es évek Magyarországának falusi rögvalóságáról ad látleletet, a leszakadó vidék környezetében a jó és a gonosz örök harcát is színre viszi. Messze állnak tőle a dörgedelmes erkölcsi magyarázatok, de óva int attól, hogy a falu tipikus karaktereinek mindennapi küzdelmeit biztos távolból, némi kiábrándultsággal, közönyösen szemléljük. Nem mond ítéletet, de azt sem engedi, hogy ítélkezzünk.

Petőcz András regénytrilógiájának végleges formáját tartja kezében az olvasó. A három egybefüggő történet, az Idegenek, a Másnap, az Aysa mostani kiadásunkkal lett teljes. „Hazudni anyám tanított”, mondja a Trilógia első részének elején az elbeszélő, egy nyolcéves kislány. Majd így folytatja: „azért azt el kell mondanom, hogy ez a történet nem a hazugságról szól. Az anyám megtanított hazudni, hogy életben maradjak. Ennyi. Nem tudom, minek kellett életben maradnom. (…) Mint ahogy azt sem tudom, hogy azért maradtam-e életben, mert tényleg tudok hazudni. És azt sem tudom, hazudtam-e egyáltalán. Nyilván, hogy hazudtam. Mindenki hazudik. (…) Mert mindig mindenki túl akar élni. Túlélni valamit. Csak tudnám, minek.” Mint Orwell 1984 című műve, Petőcz regénye is a képzelet világában játszódik. A történet maga egy lehetséges háború előzménye, folyamata és vége. Különleges könyv. Úgy beszél a valóságról, hogy olvasás közben tudjuk, mindez nem a valóság. És úgy beszél el kitalált történetet, hogy olvasás közben érezzük: mindez nem kitalált történet. A Trilógia első része több nyelven megjelent. A lengyelországi kiadás kapcsán írta Krzysztof Varga, a Gazeta Wyborcza ismert kritikusa: „Ez a könyv Európa bizonytalan, félelmet keltő jövőjéről szól. Olyan történet, amelynek valójában minden hozzánk közel álló ország részesévé válhat.” Az elbeszélés ideje majdnem száz év. Ezt jelzi az alcím: „egy évszázad története”. Hogy pontosan mikor játszódik a regény? És helyileg hol? Nem tudjuk. A Trilógia egy lehetséges világot mutat meg nekünk, amely világ, reméljük, nem létezik.