Adrien Petrik

„Petrik Adrien harmadik könyve, A hideg szóda élvezete egyenes folytatása az első kettőnek. Mint az Asszony és háza és a másik kert – ez is letehetetlen olvasmány. Legfeljebb idézni lehetne belőle. Bárhol felütve, bármit. De a legjobb hátradőlni vele valami kényelmes sarokban és belekezdeni. Valami szokatlant tud ez is, ez a szemnek ismét gyönyörűséges könyv. Lehet nevezni Naplónak vagy Életregénynek. Pillanatfelvételekkel megszakított hol csöndes, hol zajosan vágtató, belső monológnak. Képekkel illusztrált regényfolyamnak. És teli van ez is észrevétlen receptekkel. Ötlettel, átélt tapasztalattal, s ezúttal egy új élménnyel, hogyan lehet (vagy nem lehet) elengednie az embernek felnőtt magzatát. Hosszú út vezet a békekötésig. Velük és önmagunkkal. Erről is szól Adrien élvezetesen megírt új könyve.” Schäffer Erzsébet „Beleolvastam az új könyvbe... Annyira sok bölcsesség van megfogalmazva benne oly egyszerűséggel, hogy szinte elszégyellem magam tőle... Bizony az ember szeretne mindenből sajátot és szépen a rabjává válik, mindannak ami körülveszi... De néha, kellő arányban nagyon jó raboskodni. Végül is ez olyan, mint a szerelem… Ha jók az arányok akkor boldogságot ad!” Rost Andrea

Egy házépítés története, ahogyan én láttam. Az építész asszony, ahogyan a gyermekeim apja menet közben titulált. Én, mindennek az oka és okozója. Aki ezt az egészet kavarta. Azt, hogy odahagyjuk viszonylag jól bejáratott városi társasházi életünket, és falura költözzünk, házat építsünk. A könyv főszereplője a ház maga, ahogyan kitalálódik, felépítődik, belakjuk, ellepjük. Ahogyan zajlunk benne, kutyák, macskák, gyerekek, barátok, tüzek, vizek, mesék, képek. És énekeljük közben a Mary Poppins kéményseprőjével: "I do what I like, and I like what I do" (Azt csinálom, amit szeretek, és azt szeretem, amit csinálok.) (Petrik Adrien)

1. tanulok, próbálom a világot, minden vadonatúj; 2. a tanultakat követem, a. s. (ahogy sikerül); 3. vannak dolgok, amik nem sikerülnek; 4. mindenki elvárja, hogy valamilyen legyek; 5. megpróbálok olyan lenni; 6. sikerül is többé-kevésbé; 7. mégis mindig szembe megyek a forgalommal; 8. megnézem, én milyen vagyok; 9. olyan vagyok, amilyen; 10. hozzám igazítom a világot A fejlődéstörténet ezen a gondolatmeneten halad. Az írások, meg a vizuális történetek is leginkább arról szólnak, hogy van olyan létsík, ahol repülnek azok, akiknek szárnyuk van. Élvezik, hogy mennyire gyönyörű ez az egész, ami körülvesz, hogy milyen végtelenek a lehetőségek, hogy mennyire tágas és szabad az égbolt, milyen isteni repülni. Meg arról is szólnak, hogy mennyi minden van, ami meg akar kötni, szabályok közé szorítani, elvenni a kedved, levágni a szárnyaidat. Vitatkozom benne azokkal, akiknek megvan a képességük, és mégsem repülnek. Akik sorolják az ellenérveket, hogy nem biztonságos, nem normális, nem szokásos, nem erkölcsös ez a bizonytalan képesség. És hogy mennyi mindent kockára tesz az, aki mer repülni. Mert ebben minden esetben rejlik kockázat, viszont megtapasztaltam, hogy mennyivel jobb életet lehet élni a saját szabályaim szerint, mint a kultúra és a társadalom törvényeitől sújtva... A világ csak egy tükör, éppen azt mutatja, aki belenéz,...mindenki saját magát látja benne. Tudja, a Forrest Gump mamájának a bonbonos doboza..., azt veszi ki belőle, amelyiket csak akarja... A csudajókat, izgalmasakat, varázslatosakat, irigylésre méltókat, lélegzetelállítókat (úgy értem, a hibátlanul tökéleteseket) is beleszórom a képébe, kapjon mást is, ne csak az elsüllyedéstől parázó árnyékvilágot... A felnövésnek (direkt nem használom az öregedés szót) a legelkerülhetetlenebb velejárója, hogy elgondolkodhatunk azokon a szabályokon, és elveken, amiket megkérdőjelezhetetlenekként kaptunk. És válogathatunk belőlük, vagy csinálhatunk újakat...