György Pődör

"A szülőfalu, a szülőföld fogalmát korán megtanulja az ember, szeretetét pedig az ismeretek gyarapításával, az érzelmi kapcsolatok mindennapiságával lehet elmélyíteni. Ehhez elég egy feltekintés a gólyafészekre, egy őszinte, közös rácsodálkozás a fákra, a virágokra, a patakra és az emberekre. Egy séta kézen fogva, a játék felszabadultsága, a miértekre adott egyszerű válaszok biztonságérzést adnak - egy a saját emlékeinkben is boldognak vallott - gyermekkorban. Ez a közösséghez tartozás szempontjából már óvodás és kisiskolás korban meghatározó, hogy a ma még - mindenre és mindenkire felnéző - emberke felnőtt korban eligazodjon kis világából kinőtt hazájában. Életünk "aranykora" az óvodás kor: a szép élmények már apró emlékként elraktározódnak, a felismerés megismeréssé mélyül, a barátság, a szeretet szavai igazi tartalmat nyernek, amikor még minden érzelem és annak megnyilvánulása őszinte. Különös és tiszta világ az óvodásoké: nem elég leguggolni velük szemben és beszélni hozzájuk, hanem meg kell (újra) tanulni velük lélegezni, mosolyogni és álmodni, s ha már elfogadtak, hagynak belépni varázslatos világukba." (a Szerző)

A telek nem csak az évek végét jelzik, mint évszakok, utalva az elmúlásra, de visszavisznek bennünket az örökszép gyermekkorba,a tiszta havas reggelben, a szánkós-dombokra, a hófehérbe öltözött erdőkbe. Halljuk a szánkón érkező télapó rénszarvasainak patkós dobogását, s figyelünk a krampuszok virgácsaira. Bennünk maradt az adventi várakozás áhítata, a betlehemi csillagfény keresése,a kisded és Mária mosolya, a szilveszterek vidámhangulata és az új év hajnali köszöntése. Az összes gyermekkori élményünk mára amolyan téli szivárvány emlékezéseink egén.