László Potozky

„Felkerült egy kép a Facebookra, hiába csinálták drónnal, még a parlament se látszik rajta jóformán, annyian bejelölték magukat, nincsenek fejek, esernyők se, csak rengeteg név." A nagy visszhangot kiváltó generációs regény, az Éles szerzőjének új könyve egy olyan utópiát mutat be, amely bármikor valósággá válhat: forradalom tör ki a 2010-es években egy közép-kelet-európai ország fővárosában. Alulnézetből látjuk, hogyan válik egy kívülálló a népfelkelés részesévé, és hogyan gyalogol át rajta a történelem anélkül, hogy azt ő észrevenné. Végignézi, ahogy felfordul körülötte a kiábrándult, kétszínű világ, de a barikádtüzek füstjével együtt a remény is elszáll. Ingerszegény létezés egy ingerült társadalomban, ahol a hősiesség legfeljebb csak félreértés.

„Legjobb fájdalomcsillapító a fájdalom." Fiatal férfiről talán még soha nem írták le így a lebomlás stációit. Olyan, egyetemi fedőéletet élő fiú belülről elmesélt története ez, aki csak saját fájdalmába képes kapaszkodni, tigriscsíkjaiba, amiket a combjára karcol körömollóval. Mellette ott egy szintén egyetemista lány, aki jó ideig prostitúcióból élt. Egy egész nemzedék karmolja itt önmagát. Potozky László erős jelenléttel szólal meg ebben az éles, kétségbeejtő világban, melyhez sem szellemileg, sem érzelmileg nem lehet kapcsolódni, a tompultság az egyetlen viszony. Csak fizikai fájdalom van, aztán már az sem. A kábulat meg a Facebook villogó üressége az egyetlen kapaszkodó, míg végül a kemény férfivilág szereplői felfalják saját férfiasságukat, és fáradtan kanalazzák a herepörköltet a kocsmák félhomályában. - Tompa Andrea