Tamás Prágai

A tudományos ismeretszerzésen túl könyvemet bátor szívvel ajánlhatom azon, növekvő számú olvasó kezébe, akiket már megérintett a dzsungel; azoknak nem kevésbé, akiket meg fog érinteni. Számos, ez idáig föl nem becsült jelentőségű személyes tapasztalatot, megfigyelést és jó tanácsot tartalmaz e könyv, mely bizonyára minden tényleges és potenciális dzsungellátogatónak hasznára lesz. Válaszolni próbál arra, hogy: - mi is a mandioka igazi szertartása; - mit és mikor gyónt meg Kupa vezér; - eszik-e vagy isszák a kirrawát; - létezik-e holtbiztos nyerőszisztéma a rablórömiben; - volt-e szupernóvakitörés 2004-ben a Cassiopeia csillagképben; - hány f-fel írják inkául a sült hús szót, és egyáltalán léteznek-e az inka nyelvben kettős mássalhangzók; - hogy zajlik a kaguárvadászat; - hogyan kell védőállást foglalni monszunviharban; - mi a bortakony, egyszóval: minden kérdésre, ami manapság egy értelmes, tájékozott, gondolkodó és nyitott látókörű olvasóban egyáltalán fölmerülhet.

Amikor azt mondjuk, „nem értem ezt a verset”, akkor ezt többnyire úgy értjük: „nem értem, hogy a szerző mit akar velem (ezen a szövegen keresztül)”. Nos, bizonyos határesetektől eltekintve, mint a mozgalmi vagy alkalmi költészet, amely a kortárs versben ritkaságnak mondható, többnyire: semmit. A vers komplex rendszer, jelölő és nem jelölő elemek bonyolult viszonylatainak kódja, melyet a szerző legsajátabb, sokszor önmaga számára is rejtélynek bizonyuló énje hozott létre, elsődleges szándékok nélkül. Vers? Kérdéseim nyomán, tekintetem előtt változik a megérinthető felület. Titokzatos zóna, melynek minden törvénye éppen elmozdulóban, folyamatos átrendeződés. Hát nem érdekes? Akkor miért ne olvassuk így?