László Réber strana 2 z 2

"Amikor Dani először ment óvodába, nagyon örült annak, hogy már óvodába mehet, csak még annak nem tudott eléggé örülni, hogy ott is kell maradni." Mert így van ez, hogy az ember örül is meg nem is. Akkor is így van, ha az ember történetesen még kicsi. Hiszen nagyszerű dolog az - rang és tisztesség! -, hogy valaki már óvodás! Viszont mégiscsak: nincs ott Anyu, csak az óvó néni, idegen a hely, idegenek a gyerekek, és nem lehet hazaszaladni. Hát így kezdődik. De szerencsére felülkerekedik a kiscsoportosban is az "óvodásöntudat" - és ezzel elkezdődik az óvodai élet, a maga mindennapi kis történéseivel, örömeivel és szorongásaival. Janikovszky Éva vidám, okos, nagy gyermekismeretre valló könyvét - amely számos külföldi kiadást is megért - Réber László derűs, színes illusztrációi egészítik ki.

"Én egészen másmilyen felnőtt volnék, és annyi mindennek örülnék. Először is annak örülnék, hogy azt csinálhatom, amit akarok. Ha én felnőtt volnék, akkor sosem ülnék a széken, hanem mindig térdelnék, fehér kesztyűs kezem végighúznám minden vaskerítésen, a fogmosó pohárban csíráztatnám a datolyamagot, megennék egy-egy nagy tábla csokit minden ebéd előtt, és valószínűleg kézzel fognám a legyeket. Persze csak akkor, ha addig megtanulnék legyet fogni." (Részlet a könyvből)

Az úgy volt, hogy amikor hazajöttem a táborból... ...hogy amikor Ancsur megkérdezte... ...hogy amikor levették a lábamról a kötést... ...hogy én egy kicsit begurultam, amikor... Mikor is? ...amikor még egyforintossal lehetett telefonálni, ...amikor még Télapónak hívták a Mikulást, ...amikor még fehér holló volt a színes tévé, ...amikor a vidám kamasztörténetek hőse még csak tizenhárom éves volt, ...amikor még élt Janikovszky Éva, a kötetbe gyűjtött gyerekmonológok írója, és szerzőtársa, a történeteket rajzba fogalmazó Réber László.

"Én tudom, hogy ha kérdeznek tőlem valamit, akkor szépen felelnem kell, mert ha nem felelek, akkor rám szólnak, hogy felelj szépen, ha kérdeznek! Amíg kicsi voltam, könnyű volt szépen felelni, mert vagy azt kérdezték tőlem, hogy hogy hívnak? vagy azt , hogy hány éves vagy? Jó Micikének, a kistestvéremnek, mert ő még most is kicsi, és tőle most is csak azt kérdezik, hogy hogy hívják, és hány éves, és erre még ő is tud szépen felelni. Én azt is tudom, hogy ha nem tőlem kérdeznek valamit, akkor nem nekem kell szépen felelnem, mert ha mégis én felelek, akkor rám szólnak, hogy téged senki sem kérdezett! Amíg kicsi voltam, az se volt baj, ha arra feleltem, amit mástól kérdeztek. Sose szóltak rám, hogy téged senki sem kérdezett, hanem örültek, hogy mondtam valamit. Jó Micikének, a kistestvéremnek, mert ő még most is kicsi, és örülnek, ha mond valamit..."

"Amíg kicsi voltam, nem értettem, hogy az egyik nagymama az apukám anyukája, a másik nagymama pedig az anyukám anyukája. Amíg kicsi voltam, nem értettem, hogy az egyik nagypapa az apukám apukája, a másik nagypapa pedig az anyukám apukája. Amióta nagy vagyok, tudom, hogy ki kinek az anyukája, és ki kinek az apukája, és ki kinek a gyereke. De Micike, a testvérem, még kicsi, és nem tudja. Pedig igazán egyszerű. Mondtam is Micikének: Akár hiszed, akár nem, apu az egyik nagymama és nagypapa fia, anyu pedig a másik nagymama és nagypapa lánya. Micike azt mondta, hogy ugyan már, anyu az anyu, és apu az apu..."

A könyv Réber László rajzaival készült.