OWrightly Robin

autor

Tündér & Árnyék


Olvastad már a Tripiconi sztorit? Nem? 1946-ban egy fiatal lány menekül a Városból a Faluba. Ugyanakkor egy fiatal férfi menekül a Palotából a Belváros utcáira. A közös bennük, hogy mindketten a sorsuk elől futnak, de nem is sejtik, mennyivel inkább a végzetük felé…Kicsoda Tündér & Árnyék?Mi történik a szigeti hőssel és a gyönyörű idegennel?Boldogok lesznek-e, amíg meg nem halnak?És addig vajon hogyan élnek?Olvastad már a Tripiconi sztorit? Igen? Akkor a történet rövidített változatát már ismered. Ideje a teljes sztorit a nagyérdemű elé tárni… Vigyázat, nem csak nyomokban tartalmaz romantikát! (14+)„Velük kezdődött minden.” Ez is a Tripiconi sztori ifjúsági sci-fantasy sorozat része.
Na stiahnutie
7,04 €

deZsAvü


Mi lett volna, ha a nagykanizsai Kovács Attila sikeresen leteszi a műrepülő-vizsgát, és kinyílik előtte a katonatiszti főiskola kapuja? Vagy ha a kanadai-magyar Zoé Kaplan Montrealban kénytelen tengetni unalmas, gazdag és művészi életét, miközben szingli pilótákra fáj a foga?Vagy lehet, hogy minden egészen másképp történt? Attila Budapestre megy teológiát tanulni, miután a katonaságban megtér, Zoé pedig már eleve a fővárosban lakik, nem pasizós természet, és egyáltalán nem is gazdag.Hányféleképpen lehet megírni egy sztorit? Találkozhat-e két igaz szerelmes egy egészen hétköznapi idősíkban?Ebben a mágikus realista romantikával átszőtt, teljesen szokatlan felépítésű kisregényben boncolgatja a szerző, Robin O’Wrightly az emberi lelkek és a sors vagy Isten akaratának összesimulásának örök kérdéseit. Időnként összefonódik a valóság az alternatív univerzummal, és talán ez így van rendjén. A valóság és a saját sorsunk elől nem futhatunk el, de talán nincs is rá szükség.
Na stiahnutie
5,63 €

Anya csak egy van


Anya csak egy van. Mégis kinek tűnik fel, amikor egyszer csak eltűnik? Pláne, hogy pont anyák napja után történik az eset. A családjában és környezetében nyilván azonnal felfedezik a hiányát. Ám amikor az eset a közösségi média figyelő szeme elé kerül, ő maga mégsem kerül elő. Mindenhol látni vélik, mégsincs sehol. Pedig valahol lennie kell!San Francisco utcáin és azon túl, egészen a világháló-szerverek közötti sztrádákig egy egész nemzet keresi Amanda H. Cosbyt, a kétgyermekes anyukát, részmunkaidős bolti dolgozót és magánban oktató orosznyelvtanárt. Gyönyörű családja van, jómódban él, azt csinálja, amit szeret; mégis miért tűnt el, és ha megkerül, abból milyen tanulságot vonhat le az olvasó?A szerző – számos könyvvel a háta mögött – igyekszik a tematikus lélektani sorozatát, a #Wetoo-t gyarapítani aktuális vagy épp korokon átívelő problémás eseteket boncolgató történeteivel. A téma szintén érzékeny, a tartalom megrázóan valóságos, a stílus szókimondó és őszinte, a korszak pedig napjainkhoz közeli. A kötet megtörtént esetet dolgoz fel, tisztelettel adózva és a figyelem felkeltése érdekében született. Mindenkinek élhet a szomszédságában egy anya, akit az egész világ keres, de senki sem talál…
Na stiahnutie
7,04 €

Testcserés számadás


„A ?nevem Sarah Z. Montgomery. Hivatásos médium vagyok, a munkaköröm spirituális testszállító. Hova visz ez a küldetés? Mit tanít a szabad akarat? Biztos, hogy elveheted azt, ami a másé, csak mert épp nem nála van? Hol van a határ? Akarod tudni?” Sarah saját erkölcsi állapota és a házassága is komoly veszélybe kerül egy félresikerült küldetésben. De ez már nem csak róla szól: Richard, a férje nem akar mást, mint visszakapni a lélekben elvesztett feleségét, és ezért képes a legborzasztóbb döntést is meghozni. A következményekkel persze nem számol… Véronique rosszkor van rossz helyen, vagy éppen nincs, és bár nem áldozattípus, mégis nagy bajba kerül. A vőlegénye, Fréderic pedig komoly harccal kénytelen szembenézni, ha nem akarja elveszíteni a szerelmét. És egyáltalán nem tudni, mi lesz a többiek sorsa, akiket még magával ránt az általuk nem irányítható szerencsétlenségek sorozata… A #Wetoo2 – Testcserés számadás első fele a #Wetoo – Kettős kereszt című részben már olvasható volt, de most kitárul előttünk a folytatás is. Ez a kegyetlenül szókimondó, bizarrul részletes, erotikával teli, tabudöntögető történet mindannyiunké. Akár keresztülmentünk a családon belüli vagy bármilyen nemi erőszaktól a totális lelki és testi sérülésig, akár nem.
Na stiahnutie
5,21 €

Roland Wieslowski


Olvastad már a Tripiconi sztorit? Igen? Akkor biztosan érdekel a vérgonosz Roland Wieslowski háttértörténete. Kicsoda ő valójában? Mitől lett ő olyan, amilyen? Hogyan irtott ki majdnem egy egész népet? Milyen alávaló és mocskos dolgokat csinált még? És végül mi okozta a vesztét: az esze vagy a szíve? ;)Olvastad már a Tripiconi sztorit? Nem? Akkor lehet, hogy erről a lengyel származású amerikai genetikus tudósról és az őrült, földalatti ámokfutásáról szóló kisregény felpiszkálja a kíváncsiságodat. ;) Olvasd el ezt is, azt is! :D„A világ egy antihős szemén keresztül.” Ez is a Tripiconi sztori ifjúsági sci-fantasy sorozat része.
Na stiahnutie
7,04 €

Szentek kis hibával


Ha távolság választ szét, de összeköt a hit és a vér, útjára kél száz kis levél… Két teljesen különböző hátterű, mégis nagyon egyforma mentalitású ÍróTesó – Goran Episcopus katolikus szerzetespap és Robin O’Wrightly hajdani baptista misszionáriustanonc – összefogott, hogy közösen megalkossanak egy valóságosan elképzelt, XV. századi levelezést egy istenes életű testvérpár között, Vértesszentkereszttől Vázsonyon és Kenyérmezőn át egészen Konstantinápolyig. Igazi lelki utazás és történelmi kalandtúra érzelmekkel, néha naivitással, de gyakrabban szilárd hittel – vértől vérig.
Na stiahnutie
7,04 €

Rigók & Mundik


Mentálhigiénés ?besorolás: Antidepresszáns terápia felnőtteknek. Szuperdózis! Abban semmi különleges nincs, hogy egy olasz férfi, Andrea Rigo csomagot kap a postástól. Ott kezdődik a gubanc, hogy a pakkot másnak szánták. A valódi címzett Rigó Andrea, egy magyar nő, aki tíz házszámmal odébb lakik a milánói Via D’Annunzión. Fel is kerekedik, hogy kiderítse, hova keveredett a küldemény. Vajon sikerrel jár, és ha igen, az tényleg siker? …És mi a helyzet a többiekkel? Ki fogja el a sorozatgyilkost? A Mundik megkapják, amire vágynak? Vajon megmenekül az emberiség, vagy nekünk reszeltek? És akkor meddig tart az örök szerelem? „A narrációs szatíra az, ahol az író kiidegeli magát, és ha már ott van, az olvasót is.” (Robin O’Wrightly) Amikor azt hiszi a kedves olvasó, hogy nem lepődhet meg jobban, Robin O’Wrightly – a narrációs szatíra önjelölt keresztanyja – megoldásként behajít egy kisebb atombombát ebbe az őrült, erotikus sci-fi-krimi (zsánermix) paródiába. Kedves kiskorú érdeklődő! Ebben a kötetben csupa olyat olvashatnál, amit már egyébként is tudsz. Szóval bocs, de ez a könyv nem neked szól! Passzold le szépen anyuéknak! Köszi! 18 – Szex, drogok, rock&… izé… trágárság
Na stiahnutie
7,04 €

Az elfelejtett herceg


IRATKOZZ FEL A KIVÁLASZTOTT CÍMRE, KATTINTS A "HAMAROSAN" FELIRAT MELLETTI KIS SZÍVECSKÉRE, HOGY AZONNAL ÉRTESÜLJ A MEGJELENÉSRŐL!   A Pontik titka egyre szövevényesebb és durvább részleteket mutat meg főhőseinknek, akiknek le kell küzdeniük a sokkot egyik lépésről a másikra.Ezzel együtt megelevenedik a helyi történelem, mely által megismerhetjük a második világháború utáni Tripicont és Perallantiszt is. 1946-ban egy fiatal lány menekül a Városból a Faluba. Ugyanakkor egy fiatal férfi menekül a Palotából a Belváros utcáira. A közös bennük, hogy mindketten a sorsuk elől futnak, de nem is sejtik, mennyivel inkább a végzetük felé…A Tripiconi sztori negyedik, Az elfelejtett herceg című részében jobban megismerhetjük a szigetvilág történelmét és bejárhatjuk utcáit, tereit. Sőt, elutazhatunk Franciaországba, Nantes-ba is. Érzelmes kalandokba mélyedhetünk, megismerhetjük nem csak egy, hanem mindjárt négy család sorsát.Mi történt a Ponti-család két elveszett tagjával?Kicsoda volt a hős szigeti Árnyék, és mi lett a gyönyörű Tündér sorsa?Boldogok voltak-e, amíg meg nem haltak?Továbbviheti-e egy járőrszolgálat a hajdani Árnyék elhívását?Megtalálják-e az elfelejtett herceget, és ő vissza akar-e jönni Tripiconba?Bekavar-e a sztoriba egy váratlan szereplő?Megismerik-e a fiatal Pontik és Amaták, mennyire kapcsolódott össze a múltban a közös jövőjük?Keresd a többi részt is, és olvasd el, hogy megtudj mindent!
Na stiahnutie
7,32 €

Egy igen-zet története


Bár az első világháborúnak hivatalosan két esztendeje vége, a gyűlölet és félelem káosza továbbra is kavarog 1920 tavaszán. Az erdélyi Bükkfalván francia katonacsapat állomásozik egy röpke hétig, már békésen, átutazóban nyugati otthona felé. Az öt nap elegendő ahhoz, hogy szerelem bontakozzon ki egy fiatal baka és egy ifjú magyar leány között… Van-e közös jövőjük a trianoni békeszerződés árnyékában? Mitől válik különlegessé ez a látszólag szokványos történet? Vajon összehozható-e egy viharvert, csonka család? „Száz év? Vagány!” – kiált fel az olvasó. Valóban: 1920 és 2020 között feltárul egy igaz mese, romantikus mágikus realista regény formájában. Az Egy igen-zet története hét év honkeresés után végre meglelheti otthonát az olvasó polcán, és remélhetőleg kiváló társaságnak bizonyul majd.
Na stiahnutie
7,68 €

XLM (teljesen eszetlen szerelem)


Mentálhigiénés ?besorolás: Antidepresszáns terápia. Szuperdózis! Szereted a romantikus regényeket? Akkor ezen tutira kiakadsz! Esetleg pont utálod azt a zsánert? Akkor ezt a sztorit imádni fogod! …Vagy nem. Az XLM (teljesen eszetlen szerelem) az Erelem, Erelemkettő és Mexerelem „3?in?1” csomagja; egy őrült tempójú, iszonyatosan vicces, abszurdan valóságos, bármely embercsoportot felzaklató, mégis empatikus szatíradömping. Minden szereplője fiktív személy – kivéve egy kameózó celebet –, de van az a nyugtalanító bája, hogy általa bárkit felismerhetünk az ismeretségi körünkből itt-ott – például a tükörben. „A narrációs szatíra az, ahol az író kiidegeli magát, és ha már ott van, az olvasót is.” (Robin O’Wrightly) Minden igyekezetünk ellenére, vagy tán azért: 18+ besorolás – LMBTQ+ tartalom! Csak felnőtteknek, vagy akik már nem járnak óvodába. Ha pont dadus vagy, akkor sajnos csak otthon olvashatod, félhomályban, a takaró alatt. Szex nincs benne, se trágárság, szóval amúgy uncsi. Na jó, senkinek sem ajánlom! ~ a korhatár-besorolást a fülszövegbe írásért felelős munkatárs Ezt kéretik kihúzni, a kollégát azóta elbocsátottuk, a helyét felszántottuk és behintettük sóval. ~ a szerkesztő Milyen kollégát? Ugyanitt szerkesztőt keresünk! ~ a vezető szerkesztő Jól van már, megyek olvasni, mert a végén könyv se lesz! ~ Te
Na stiahnutie
7,04 €

Andrea tutto bene


Ha ?2020, akkor karanténnapló. Nem is az a fontos, ki írja, hanem hogy kiről írják. Andrea Rigo egy teljesen átlagos olasz férfi, foglalkozására nézve rendőrhadnagy a gyilkossági csoportnál. Átlagon kívülivé viszont a magyar felesége teszi, Rigó Andrea, akit a férje a névazonosság miatt, a nem hivatalos harmadik nevén Zsófiának, azaz Sofiának szólít. Fél esztendős ikreikkel, Tonióval és Leonával együtt a milánói lakásukban rekednek, a kijárási korlátozás miatt, a 2020-as év koronavírus-járvány időszakában. Mindketten tandemben állnak neki naplót írni: Andrea mobilon, Andi/Sofia füzetben. Mert még csak akkor kezdődik igazán az egyébként sem unalmas életük… Ez a keserédes narrációs szatirikus naplóregény, az Andrea & Andrea mellékszálon való folytatása nem akarja megváltani a világot. Egyrészről szeretne picit jókedvre deríteni mindenkit, aki olvassa a Rigók mindennapi balfékségeit és az íróval, a főrigó Robinnal folytatott betű­csatáit. Másfelől tisztelettel adózik a híres olasz életszeretetnek és családi összetartásnak. Mert valljuk be, ha ez az időszak elmúlik, a világon már semmi sem lesz ugyanaz.
Na stiahnutie
7,04 €

A lantidák felfedezése


A tripiconi szigetvilágban és föld alatt is felgyorsulnak az események: a két csapatra oszlott küldetésteljesítők, a Savájeél és a Lantanera külön-külön próbálnak mindennap előbbre jutni a rejtélyek szövevényében, és esténként és reggelente megbeszélést tartani. A második nap azonban földrengés sújtja Perallantisz Városát, melynek epicentruma felett pont Daniel és a Pontik tartózkodnak, ez a szerencsétlenségük. Vagy mégsem? Mert innentől kezdve minden bonyolultabb, de egyszersmind komolyabb is lesz: a Pontik és az Amaták közös sorsa is megpecsételődik… A Tripiconi sztori harmadik, A lantidák felfedezése című részében a nem mindennapi szigetország és az alatta elterülő, hihetetlen világ kalandos és érzelmekben gazdag története új fordulatot kap, megmutatja a titkait. A már megkedvelt szereplők még közelebb kerülnek egymáshoz, és régi ismerősök is felbukkannak a történetben. Ebben a részben minden szál összefut, de még nincsen vége, korántsem… Mi történik Daniellel és Arabellával a földrengés idején? Létezhetnek-e a legendás lantidák, a földfelszíniek és a földalattiak mindent túlélő hibridjei? Meddig bírja egy sérült atlantida a Városban? Lehet-e jövője egy felszíni srácnak egy földmélyi lánnyal? Megtalálják-e az Amatákat, Hieronimuszt és Szolt? Vajon mi vagy kicsoda köti össze Tripicont és Perallantiszt még rajtuk kívül? Keresd a többi részt is, és olvasd el, hogy megtudj mindent!
Na stiahnutie
6,19 €

MexErelem


Elszabadulnak ?az indulatok és a kórokozók, #később az ügyvédek és a károkozók# a floridai Clearwaterben, amikor egy dühös vízvezetékszerelőnőt terápiás céllal megcsókol egy meditációs tréner, miután a nő összetörte a férfi kocsiját. A víz és a szándék lehet tiszta, de a fantázia biztosan nem az… Na, a Mexerelem (triplán eszetlen szerelem) se egy szokványos tündérmese, mert a csók nem a finálé, hanem a nyitány. #Ráadásul ennek a könyvnek a közepén van a vége.# A végén pedig, #ami nem a közepén van,# jön egy híres ember is, és felsejlik a kérdés, hogy „hány happy end fér el egy szerkesztői íven?” #Rossz tanács: mossuk agyunkat rendszeresen szappanoperával!# Jó tanács: lapozzuk fel ezt a könyvet! Ami biztos kiderül: ennyi oldalnyi marhaság elfér duplaannyi oldalon is! Aki olvasta a szerző Erelem (eszetlen szerelem) és Erelemkettő (duplán eszetlen szerelem) című abszurd romantikus paródiába oltott narrációs szatíráit, és tetszettek neki, az a harmadik részben sem fog csalódni. #Ha nem tetszettek neki, akkor sem.# Az író énjei itt is osztják egymásnak a bölcs hülyeséget, és ismét több mondandó van a sztoriban, mint ami a felszínen hullámzik. Bár új szereplőket #ölhetünk a kedvünkre,# ölelhetünk a keblünkre, valami, sőt valaki mégis összeköti őket az előző két könyvvel, és ez még nem minden! Nagyon fontos megjegyeznünk, hogy a könyv megírása során egyetlen kabrió, baseball-ütő, spoilerező író #vagy Bear Grylls# sem sérült meg. „Robin O’Wrightly, te nem vagy százas!” — L.J. Wesley, író
Na stiahnutie
5,56 €

Város a föld alatt


A ?térképről hiányzó Tripicon szigetcsoportja alatt egy még kevésbé ismert hely húzódik meg a földkéregben: Perallantisz, a Város, melynek burka alatt háromezer ember élete forog veszélyben egy közelgő természeti katasztrófa és egy állampuccs miatt. Időben is visszamegyünk: egy hónappal Az amulett rejtélye c. rész előtt kezdődik a történet. Daniel Amata épp szökésre készül szerelmével, Gregoriával, hogy elkerülje feláldoztatását a népe túléléséért. Szerencsétlenségére azonban tervét nem viheti véghez, ugyanis elrabolják, és ismeretlen helyre hurcolják, hogy kitöröljék emlékeit a lányról. A sorsára hagyják, így kerül Tripiconra, de pechjére az amnézia szinte mindent érint az agyában, így a küldetését is. Az egy hét alatt visszatérnek bizonyos emlékei, de azok nem, amelyek kiderítenék, ki küldte a szigetre, hol vannak a szülei és ki akarja megölni őt. Nincs sok ideje, de azt érzi: csak a tripiconiak segíthetnek rajta és a népén is… A Tripiconi sztori második, Város a Föld alatt című részében folytatódik a nem mindennapi szigetország és az alatta elterülő, ismeretlen, hihetetlen világ kalandos és fordulatokban gazdag története, a már megismert és plusz szereplőkkel, régi és új helyszíneken. A jelszó: semmi nem az, aminek látszik! Mi lesz Daniellel, ha visszakapja az emlékeit? Találkozik-e újra Gregoriával? Folytathatják-e ott, ahol abbahagyták? Képes-e a királyfi jó vezetőként helyesen dönteni? Legyőzi-e azt, aki őt meg akarta ölni? Sikerül-e csapatával életben maradni a Föld alatt? Keresd a többi részt is, és olvasd el, hogy megtudj mindent!
Na stiahnutie
6,07 €

Wetoo


A ?rémálomban egyetlen jó dolog van: az ébredés. Kivéve, ha a valóság szörnyűbb, mint az álom. A Gyilkos emlék kisregényben két nő idővonala tárul elénk, az egyikük, Connie V. Marshall, fotós már túl van élete legdurvább cselekményén: ámokfutást végzett egy irodában, maga után hagyva 15 áldozatot. A másik, Shauni Hullivan, nyomozó pedig még előtte áll a saját legdurvább élménye feldolgozásának: miért lát rettenetes rémálmokat nemi erőszakról és képtelen lefeküdni férfiakkal? Két nő üldözi a gólemét, egymást és végül önmagát. Mindeközben nem is sejtik, hogy sorsuk több szálon kapcsolódik össze, mint azt hitték… Mindketten a saját poklukból indulnak, de eljutnak a saját Paradicsomukba a végén? A Tinnitusz novellában egy házaspár konfliktusa egy buli után bontakozik ki, amikor nem várt vendégeik érkeznek… Ismerik-e egymást annyira, hogy megmentsék az életüket? A Testcserés számadás előzetes egy nagyon megosztó és bizarr erotikus-misztikus lélektani thrillerhez. Sarah Z. Montgomery nem mindennapi nő: képes lélekként testekben utazni, így spirituális testszállítóként tevékenykedik. Saját erkölcsi állapota és a házassága is komoly veszélybe kerül egy félresikerült küldetésben. Vajon el lehet viselni a lelki erőszakot? És mi lesz a Montgomery család további sorsa? A #WeToo – Kettős kereszt vérmes, tabudöntögető lélektani thrillere mindannyiunk története, akár keresztülmentünk a családon belüli erőszaktól a szexuális abúzuson át a totális lelki és testi sérülésig, akár nem.
Na stiahnutie
5,21 €

Andrea & Andrea


Abban ?nincs semmi különleges, hogy egy milánói férfi, bizonyos Andrea Rigo, aki éppen felfüggesztett nyomozóként tengeti unalmas napjait, csomagot kap a postástól. Az már inkább furcsa, hogy a pakkot másnak szánták, neki ez azonban egyáltalán nem tűnik fel. Hogy miért? Mert a címzett Rigó Andrea, egy magyar vendégmunkás nő, aki diplomás létére két műszakban dolgozik, és tíz házszámmal odébb lakik. Ő nagyon is hiányolja, és felkerekedik, hogy kiderítse: hova került a küldemény… Mi lesz ebből?! Semmi komoly – vagy épp túlságosan is? Mennyire kavarhat be két egyéjszakás szerető, ha kávéházas? És ami a legfontosabb: meg lehet-e menteni a Földet a totális kipusztulástól és a gépek rémuralmától? Robin O’Wrightlynál, a narrációs szatíra meghonosítójánál ismét elgurult a pirula: az Andrea & Andrea című romantikus-erotikus sci-fi-krimi-paródia így született meg. Az író két énje a kiborulás szélére juttatja még a főhősöket is… 18+ Kedves kiskorú embertársam! Ebben a kötetben csupa olyat olvashatnál, amit már egyébként is tudsz. Szóval ez nem érdekes, és nem is neked szól! Bocsi! Passzold le szépen anyuéknak! Köszi!
Na stiahnutie
5,21 €