Steven Runciman

Jaké byly osudy řecké církve po pádu Konstantinopole do rukou Osmanů v roce 1453? Jak se vyrovnala s novými podmínkami a výzvami, jež s sebou muslimská nadvláda přinesla? Jak dokázala po čtyři staletí uchovat byzantské dědictví a zároveň přispět ke vzniku řeckého národního obrození? Na tyto a další otázky hledá odpovědi kniha nestora světové medievalistiky Stevena Runcimana (1903-2000). Předmětem autorova zájmu však není pouze výčet dějinných peripetií byzantské církve, ale především proces přechodu nadnárodní, všeobecné církve ke společenství s národním, lokálním charakterem. Zvláštní pozornost věnuje vnitřnímu uspořádání Velké církve, jejímu učení a vůdčím osobnostem daného období. V panoramatické syntéze analyzuje vztahy konstantinopolského patriarchátu s ostatními křesťanskými denominacemi - římskokatolickou, anglikánskou, luteránskou, kalvínskou a s církvemi pravoslavnými, především na Balkáně a v Rusku, ale i s ostatními blízkovýchodními patriarcháty (alexandrijským, antiochijským a jeruzalémským).

One of the greatest historical writers of the twentieth century, Steven Runciman was famous for throwing light on some very dark ages: his definitive A History of the Crusades, first published by Penguin in 1965, transformed the common view of the Holy Wars through its impartial and penetrating approach. In this extract, he describes the brutal and decisive tenth-century victory of the crusaders over Arab forces in Jerusalem, occupied for over four hundred years.

One of the greatest historical writers of the twentieth century, Steven Runciman was famous for throwing light on some very dark ages: his definitive A History of the Crusades, first published by Penguin in 1965, transformed the common view of the Holy Wars through its impartial and penetrating approach. In this extract, he describes the brutal and decisive tenth-century victory of the crusaders over Arab forces in Jerusalem, occupied for over four hundred years.

Sir Steven Runciman (1903-2000) a keresztes hadjáratok (1095-1464) történetével foglalkozó, klasszikussá vált munkáját az 1950-es években jelentette meg. Az azóta eltelt időszak számtalan utánnyomása és fordítása bizonyította a korszak kézikönyvévé váló mű el nem évülő tudományos és szépírói erényeit. Kelet-európai és közel-keleti tudományos és diplomáciai küldetései során a helyszínen szerzett ismereteket, hogy mindmáig biztosan igazodjék el a térség népei, kultúrái, vallásai és nyelvei sokféleségben. A pillanat eseményei mögött mindvégig felsejlenek az alapvető kérdések: "Van-e lehetőség eltérő kultúrák békés együttélésére?", "Lehet-e háborúval békét teremteni?". Miközben elismeréssel adózik az emberi tisztesség és tolerancia képviselőinek, angolos iróniával teszi nevetségessé a politikusi ostobaságot és fanatizmust; biztos érzékkel utalva a történeti folyamatok - sokszor elszalasztott - fordulópontjaira. Magyar nyelven ez az első, a korszakot bemutató igényes, tudományos, mégis mindvégig olvasmányos munka, amelyet a megírása óta megjelent magyar és nemzetközi szakirodalom tesz napra késszé. A mű ma éppen olyan hiteles és aktuális, mint megírásakor.