Milen Ruszkov

Hamisítatlan 16. századi pikareszk regény azzal az apró csúsztatással, hogy a 21. században íródott Bulgáriában. Megnyugtatásul: a cselekmény nagyrészt Spanyolországban játszódik, és egy kicsit Angliában, meg valamelyest Közép- és Kelet-Európában, de ez csak érzéki csalódás, mivel akkoriban ezt a térséget még nem találták ki. A történetet a portugál Guimaraes meséli el, aki vagy zseni, vagy egyszerűen csak flúgos; főhőse a spanyol botanikus Monardes doktor, akiről az utolsó oldalig sem derül ki, hogy a humanista racionalitás géniusza vagy egy velejéig romlott sarlatán. Hőseink sokat utaznak, számos kalandba keverednek, találkoznak Lope de Vegával, Jámbor Fülöppel, Ben Jonsonnal és magával a műfajt megteremtő Cervantesszel is. Eközben rengeteget okoskodnak természetről, orvoslásról, politikáról, nőkről és üzletről, míg a világon mindennel szemben szkeptikusak, egyvalami kivételével: váltig hisznek a dohány gyógyító, sőt megváltó erejében. Ez a véges-végig ironikus, néha kissé cinikus regény egy régmúlt korba röpít, de a legváratlanabb helyeken felbukkanó 19. és 20. századi figurák, gyógyászati technikák és eszmék folytonosan gondoskodnak arról, hogy kizökkenjünk a történelmi révedezésből, és minden szituációból a saját korunk derengjen fel.

„A tett halála a vekengés” – forradalmi korok híres felforgatóinak jelmondata lehetne ez, s ennek a regénynek a hősei sem sokat tanakodnak: ölnek, rabolnak, harácsolnak a nép szolgálata ürügyén. A regény szereplői részben kitalált hegyi rablók, részben pedig a bolgár nemzeti felvilágosodás valós történelmi alakjai, illetve maga a nép, melyet ezek a romantikus hajlandóságú nagyokosok épp kitalálni igyekeznek. A bolgár nemzeti újjászületés belső történetét Gicso, egy törekvő helyi mihaszna meséli el, az elbeszélés címzettje „ecsém”, aki alighanem nem más, mint maga az úristen, s ez a Gicso a normatív, vagyis a nyelv előtti nyelven fogalmazza meg minimum ironikus, de néha cinizmussal kísértő nézeteit a világról. Mérvadó álláspontok szerint az Európai irodalmi díjas Felmagasztosulás minden idők legjobb bolgár regénye. Mégis ez az első külföldi megjelenése. Ennek egyfelől nyelvi okai vannak: máshol aligha kínálja magát ennyire markánsan a fordítás nyelveként a műszékely; másfelől pedig vajon melyik másik kulturális közeg lehetne fogékonyabb a következő meghatározásra: „Bolgárnak lenni kész veredelem. Olyan ez, mintha nem egy népnév vóna, hanem valami kórság. A bolgár az, aki feszt elbukik.” Röviden: ez a 19. századi kvázi-pikareszk regény legalább annyira szól közös közép- és kelet-európai kérdéseinkről – nemzetről és népről, szabadságról és szolidaritásról, lázadásról és számításról, hősökről és ámokfutókról –, mint a bolgár történelemről, melyet, voltaképp, miért is ártana megismerni? Különösen akkor, ha ennyire szórakoztató formában kínálja magát. MILEN RUSZKOV (1966) bolgár író és fordító, Szófiában él. 1995-ben diplomázott bolgár irodalomból a Szófiai Egyetemen, majd a Bolgár Tudományos Akadémián dolgozott PhD disszertációján. Felmagasztosulás című regénye 2011-ben jelent meg, és rögtön megkapta érte a Bolgár Kulturális Minisztérium Arany Évszázad-díját, a Nemzeti Hristo G. Danov-díjat, valamint az Elias Canetti-díjat. Regénye 2014-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját is. Előző regénye Nyakig a természetben címen jelent meg magyarul 2016-ban.