Szathmári Sándor

Szathmári Sándor, a Kazohinia írójának novelláskötetéről írja Keresztury Dezső: Szathmári munkáiban a tudományos képzelet kalandjai – amelyeket egyébként egy jól tájékozott s mérnöki pontossággal szerkesztő író mesél el – mindig valami „kaland-fölötti” eszméről, érzésről szólnak. Az olvasó nyilván elgondolkodik e novellák tanulságain is. Ezek – s ez Szathmári szépírói érdeme – nem lógnak ki a történetekből, mint a régi szentek szájából az írt szalagok, hanem a felidézett életanyagból világítanak elő. Olyan életbölcselet összetevőiként, amely némi kesernyés rezignációval ábrázolja, értelmezi ugyan az emberi élet tényeit, de keserűsége nem a végső, reménytelen kiábrándultságé, hanem azé az értelmen túli bizalomé, amely Madách Tragédiájának eszmevilágát is – egyébként Szathmári nagy sugalmazóját – átlendíti a lét abszurditásának vízióin.

Századunk ?egyik legkülönösebb és legrejtélyesebb magyar írójának művét tartja kezében az olvasó. Szathmári Sándort (1898-1974) eddig főként a Kazohinia című szatirikus utópiája révén ismerték, s csak a lexikonok említik egy, a harmincas évek elején írott művét, melynek kézirata csak 1989-ben került elő. Szathmári e művét 1932-ben írta, amikor a Szovjetuniótól nyugatra még senkinek sem lehetett reális képe a „megvalósuló kommunizmusról”, ám ő hihetetlen logikával és fantáziával megalkotta a kommunizmus rémtetteinek enciklopédiáját. A Hiába tehát jóval megelőzte Orwell Állatfarm-ját (1945) és 1984 című regényét (1949), s miközben Orwell művei világhódító útjukra indultak, Szathmárinak titkolnia kellett Budapesten, hogy van egy regénye, amely legalább olyan érdekes, mint a két világsiker. A regény cselekménye 2028-ban játszódik Magyarországon, egy képzeletbeli kisvárosban és Budapesten, ahol a Gellért-hegy új neve Lenin-hegy, tetején az ijesztő méretű forradalmi emlékművel, a Rókus Kórház még mindig létezik a sok lebontási javaslat ellenére, s a Thököly út végén, Zuglóban az „élproletárok” minden luxussal felszerelt palotanegyede látható. Megdöbbentő pontossággal határozza meg (1932-ben!) a második világháború kitörésének évét, megjósolva, mely országok háborúznak egymással. A háború után egy világforradalom következtében hatalmas szovjet köztársaságok (önkényuralmak) alakulnak ki, hogy aztán az 1980-as években lezajlott újabb forradalmakban kivívott „népjogokat” az új hatalom visszavonja, s – ismét a marxizmus nevében – kialakítsa saját önkényuralmát. Az egyetlen és mindenható filozófia itt a marxizmus, és Marx „látnok, mert előre megjósolta a proletariátus győzelmét. Az élproletariátust, a termelés vezetőségét Marx alapította.” A luxuséletet élő élproletárok mellett csak két társadalmi csoport van: a fejmunkásoké (szellemi dolgozók, a hatalom kizárólagos szolgálatában) és a gépészek (a társadalom páriái, az anyagi javak termelői). Ebben a társadalomban az élet minden jelensége kísértetiesen a közelmúlt szocializmusához halonló, s innen próbál kimenekülni Hajós, a regény főhőse, amikor – a szovjet engedélyével – megalapít egy független „önellátási telepet”, egy más élet megteremtésének reményében…

Swiftéval vetekedő, fanyar „angol” humorral megírt regényében a magyar szerző szinte mindenkit és mindent kifiguráz, ami korunk és világunk társadalmait jellemezheti. Kazohiniában a hinek uralkodnak – ésszerűen, gyakorlatiasan, tudományosan –, de elviselhetetlen lélektelenséggel, érzelmek, vágyak nélkül. Előlük a szerző – „Gulliver” – az elszigetelt telepen élő behinek közé menekül, akik között viszont rémülten döbben rá, milyen hajszálvékony a határ az érzelmek, hiedelmek, babonák logikátlan, irreális világa és az elmebaj között. Az események azonban – különösen a behintelep – félelmetesen idézik mindennapi tapasztalatainkat, egy zseniális író többszörösen görbített tükrében.