José Saramago

Egyre kevésbé tudhatjuk, mi is az emberi lény. A Jövõbelátás Könyve Valahol valamikor egy tízmilliós országban egyik napról a másikra beszünteti tevékenységét a halál. Kaszáját a falnak támasztja, pihen, nem törõdik vele, hogy miatta elõbb-utóbb haldoklók százai fognak kilátástalan agóniában vegetálni. Az élõhalottak ellátása rengeteg idõbe, pénzbe és türelembe kerül. Hozzátartozóik kétségbeesett cselekedetre szánják el magukat: külföldre viszik a szerencsétlen családtagot, mert az országhatáron kívül nincs halálszünet. Csakhogy a kegyeleti turizmus diplomáciai bonyodalmakkal jár, és etikai kérdéseket is fölvet. Különösen az után, hogy a „mapphia” is fantáziát lát az utaztatásban. Fél év elteltével minden visszazökken a normális kerékvágásba, csak a módszer változik: már nem az ócska, rozsdás kaszájával öl a halál, és nem is bejelentés nélkül ragadja el, akit kiszemelt magának, hanem levelet küld áldozatainak. Kékeslila – hullaszín – borítékban. Egy héttel a vég elõtt figyelmezteti õket, hogy itt az idõ, végrendelkezzenek, búcsúzkodjanak. Bocsássanak meg és kérjenek bocsánatot. Készüljenek fel a megváltoztathatatlanra. Mennyivel inkább illik ez a nõnemû halálhoz, mint a kasza! Mennyivel elegánsabb, tapintatosabb, nõiesebb! A már-már idillien morbid ügymenet mégsem tökéletes, egy levél, egy férfi áldozatnak küldött értesítõ ugyanis minduntalan visszamegy a feladónak... Saramago legújabb regénye különös irodalmi csemege: irreálisba hajló mûvei közül az elsõ, amelyet teljes egészében átjár a légiesen erotikus köntösbe öltöztetett fantasztikum.

A barlang története tipikus saramagói vízió, mely a platóni múlt és a Szép új világ-ban felvázolt embertelen jövő közötti jelent villantja fel. Megszokott barokkos stílusában a szerző derűs távolságtartással, mégis empátiával mutatja be Capriano Algor falusi fazekasmester konfliktusát a környéket egyre inkább eluraló gigászi Központtal, mely egyszerre lakópark, pláza, vidámpark és temető - város a városban, vagy talán inkább egyfajta kafkai-orwelli hangulatú rendőrállam az államban. Mint több korábbi kötetében, a szerző ebben a regényében is egy igen egyszerű alaphelyzetből bontja ki a metaforákban és filozófiai párhuzamokban gazdag történetet

Slepota je dech beroucí román slavného portugalského spisovatele a nositele Nobelovy ceny, José Saramaga. Kniha se dočkala také filmového zpracování s Julianne Moore, Danny Gloverem či Gaelem Garcíou Bernalem. Na semaforu v jakémsi bezejmenném městě naskočí zelená. Jedno auto přesto zůstává na křižovatce stát, jeho řidič totiž znenadání oslepne. Ale namísto aby upadl do temnoty, vidí najednou vše bílé, jakoby byl v mlze nebo spadl do mléčného jezera. Slepota se šíří jako epidemie a stát bezcitně zareaguje ve snaze zabránit panice. Slepí jsou izolováni v prázdné psychiatrické léčebně, kde jsou odkázáni jen sami na sebe, pod dohledem vojáků, kteří mají rozkaz střílet po každém, kdo se pokusí o útěk. V této společnosti slepých lidí je přesto jeden pár vidoucích očí - doktorova žena, která slepotu jen předstírá, aby mohla zůstat se svým manželem. Počet slepých narůstá, jejich azyl praská ve švech, a o to víc je problémů se zásobováním, hygienou a pohřbíváním mrtvých, kteří také přibývají. Je neodvratné, že se společenské konvence začínají rozpadat - jedna skupina slepých převezme kontrolu nad dodávkami potravin a používá je k vykořisťování ostatních. Mezitím se lékařova žena snaží ochraňovat svou malou skupinku slepých a nakonec je vyvede z karantény do venkovního světa, který se strašlivě proměnil. Společnost, jak ji znali, se téměř zhroutila. Vládne násilí, nemoci a strach, lidé jsou zoufalí. Slepota však zmizí stejně nevysvětlitelně a náhle, jako se objevila. Lidský svět je ale v troskách a ti, kteří zůstali, jej musí začít budovat od začátku.

Mladý muž z ne zcela jasných důvodů zabil vlastního bratra. Po vraždě následoval rozsudek. Tím rozsudkem bylo vyhnanství. Muž se jmenoval Kain a jeho příběh je znám už přes dva tisíce let. Ten starý příběh o vině a trestu, spravedlnosti a odpovědnost i, se dočkal různorodých zpracování. V podání Josého Saramaga je to vyprávění plné humoru a pomalu stupňovaného napětí. Kain putuje napříč světem starozákonních příběhů a občas do nich i trochu zasáhne. Setká se s Abrahámem a v poslední chvíli zaskoč í za anděla s porouchaným křídlem, přijme práci v Lotově domě, vyslechne kosmologickou debatu mezi Jozuem a Hospodinem před pádem Jericha a nakonec i nastoupí na archu s Noemovou rodinou. Především však vede vzdorný dialog s bohem. Podivuje se nad je ho rozhodnutími a dožaduje se vysvětlení těch, která chápe jako nespravedlivá. A když usoudí, že člověk a bůh se navzájem nikdy nedokážou pochopit, rozhodne se k zoufalému činu.

Balladás hangú regényében José Saramago a Portugália déli részén elterülő Alentejo tartományba vezeti el olvasóit, és egy nincstelen parasztcsalád négy nemzedékének életén keresztül mutatja be az alentejo-i parasztság XX. századi történetét. Az elbeszélt események 1905 körül kezdődnek, ez az évszám azonban a regény során esetlegessé válik, mivel Portugáliának ezen a vidékén az emberek szinte időtlen viszonyok között léteztek évszázadokon át. Életük belesimult a tájba, a természet örök körforgásába és a létezésüket fojtogató múltba. Nemcsak az elmaradottság, a középkori szinten megrekedt birtokviszonyok miatt, hanem mert a régmúlt idők visszatérő árnyai is folytonosan ott settenkedtek körülöttük, akár a földesurak egymást követő nemzedékeiben továbbélő Lamberto Horques Alemao, a német lovag, aki a XV. században kapta hűbérbirtokul ezt a vidéket I. János királytól, akár az egyház örökös hatalmát képviselő vidéki papok. Ugyanígy a múltat idézik a Mau-Tempo család négy évszázad óta időről-időre kék szemmel megszülető gyermekei is, emlékeztetve arra az ötszáz évvel korábban élt hajadonra, akivel egy forrásnál erővel kedvét töltötte a föld idegen ura... Saramago jó harminc éve ezzel a már sajátosan egyéni hangú regényével kezdte meg a portugál történelem egy-egy jelentős korszakával foglalkozó műveinek sorát. Nélküle nem volna teljes magyarul sem a Nobel-díjas portugál írónagyság életműve.

Le prix Nobel de littérature 1998 considère la Bible comme une fiction et la réécrit à partir du personnage de Caïn. Celui-ci n'est pas responsable de la mort de son frère. C'est Dieu contre l'injustice et le favoritisme duquel il se révolte. Condamné à errer sur la Terre, Caïn intervient dans des scènes clefs de la Bible: le sacrifice d'Abraham, l'incendie de Sodome, l'arche de Noé, etc.

Najnovšia kniha Josého Saramaga sa zakladá na historickej udalosti a rozpráva o ceste jedného slona z Lisabonu do Viedne, kam ho portugalský panovník poslal ako dar svojmu bratrancovi Maximiliánovi, rakúskemu veľkovojvodovi. O tejto ceste sa veľa nevie, kniha je teda predovšetkým fikcia, v ktorej sa stretávajú historické postavy s vymyslenými. Saramago ju však nenazýva románom, ale poviedkou. Chýba jej totiž podľa neho základný prvok románu – príbeh o láske. Portugalský spisovateľ José Saramago (1922 – 2010) je nositeľom Nobelovej ceny za literatúru za rok 1998. Napísal viac ako 25 kníh. V slovenčine mu vyšli romány Povesť o kláštore (Tatran 1989), Mesto slepých (SLOVART 1999) a Príbeh o obliehaní Lisabonu (SLOVART 2003).

Ha az úrnak lenne egy fia, azt is megöletné kérdezte Izsák. Erre a jövő ad választ. Ez az úr mindenre képes, a jóra, a gonoszra és a még gonoszabbra is. Így van. Ha nem engedelmeskedsz a parancsának, mi történt volna, kérdezte Izsák. Az úr romlással vagy betegséggel sújtja azt, aki nem teljesíti a rendelését. Bosszúálló isten a mi urunk. Azt hiszem, igen, válaszolt Ábrahám lehalkítva a hangját, mintha félne attól, hogy meghallják, mert az úr mindent megtehet. Hibát vagy bűnt is elkövethet, kérdezte Izsák. Bizony, hibákat és bűnöket is. Atyám, nem tudom elfogadni ezt a vallást. El kell fogadnod, nincs más választásod, most pedig kéréssel fordulok hozzád, egy alázatos kéréssel. Mi légyen az. Felejtsük el, ami történt. Nem tudom, hogy képes leszek-e elfelejteni, atyám, még látom magamat, ahogy ott fekszem, megkötözve a fahasábokon, és téged, ahogyan felemeled a karod, és a kezedben megcsillan a kés. Nem én voltam az, józan eszemmel nem tennék ilyet. Azt akarod mondani, hogy az úr elveszi az emberek józan eszét, Igen, nagyon sokszor, csaknem mindig, válaszolta Ábrahám. Akárhogyan is, a te kezedben volt a kés, Az úr mindent előkészített, és az utolsó pillanatban közbelépett, láttad, ott volt az angyal. Elkésett...

A Nobel-díj odaitélése után tíz évvel megírt Az elefánt vándorútjában Saramago teljes irodalmi fegyverzetében lép újra elénk.

"Minden lélekben, ahogy minden házban is, a homlokzat mögött egy belső világ rejtőzik..." Ugyanígy van ez Saramago regényének hőseivel, akik nem tudnak kitörni kisszerű életükből, még bűneik is elhamvadnak, mielőtt beteljesülnének... Mindannyian ugyanabban a házban laknak: a leszbikus kapcsolatot kereső varrólány, akit gyönyör, fájdalom és szégyenteljes titok köt össze testvérével, a sivár házasságának fogságában vergődő, éjjelente olcsó kalandokat hajkurászó szedő, a luxusprostituált, aki végül büszkén kilép megalázó kapcsolatából, és eltűnik az éjszakában... És ott van a suszter, aki még mindig reménykedik egy jobb világban, s a nála lakó fiatalemberrel próbálja elfogadtatni a saját igazát. Abel - akiben az író talán saját magát írta meg - nyughatatlan lélek, nem tudja, mit akar, nem látja, merre visz az útja, és a suszterrel való beszélgetéseiben próbálja meglelni a rejtett lényeget, ami valóságos értelmet adhat a létezésének. "Elmenni sem kívánkozott... tudta, hogy mit találna az utcákon: ...az élet önző lendületét, a mohóságot, a félelmet, a sóvár vágyat, az utcán bolyongó nők hívogató szavát, a reménykedést, az éhséget, a luxust - és az éjszakát, amely lehántja mindenkiről az álarcot, hogy megmutassa az ember igazi arcát." Saramago második regényét könyvkiadója, melynek elküldte, válaszra sem méltatta, s ez a csalódás annyira kedvét szegte, hogy egy időre felhagyott az írással. Most, évtizedekkel később, az író halála után világszerte megjelenik ez a korai alkotása is, amelyben Saramago értő olvasói már felfedezhetik a későbbi Nobel-díjas regényíróra jellemző társadalmi érzékenységet, a filozofálásra való hajlamot és az erős erotikus töltést.