Francis Schaeffer

Sokat beszélünk a keresztény szeretetről, egységről, de látható-e életünkben, közösségeinkben? Átnyúlik-e felekezetek, csoportok, irányzatok határain? Francis Schaeffer szembesít a fájó igazsággal: mennyire lejárattuk Jézus Krisztust és keresztény hitünk valóságát – mert nem szeretjük egymást. Nyíltan szól felelősségünkről, hamis és valódi egységről, és gyakorlati példákat mutat be a látható szeretetről. „A szeretet az ismertetőjel, amelyet Krisztus a keresztényeknek adott, hogy viseljék a világ előtt.”

A XX. századi kereszténység viszonya az alkotóművészetekhez korántsem tekinthető problémátlannak. Ennek nyilvánvaló tünete az, hogy – legtöbbször a Szentírásra való hivatkozással – a hívő közgondolkodás a giccset részesíti előnyben mind az irodalomban, mind a zenében, mind pedig a képzőművészetben. Ha azonban az önmagát kinyilatkoztató szuverén Istenben hiszünk, akkor azt sem írhatjuk elő neki, hogy kit áldjon meg tehetséggel, és kit ne: a mélyen hívő Bachot vagy a botránkoztatást el nem mulasztó Mozartot; a szerzetesi magányban alkotó, szelídségéről és hitéről is híres Fra Beato Angelicót vagy a mindig kényelmetlen Michelangelót… Visky András