Selyem Zsuzsa

Képzeletbeli drónunkkal emelkedjünk minél magasabbra, cikázzunk a Drakulában gazdag édes Erdély vagy éppen Budapest fölött, aztán ereszkedjünk, mondjuk, a Duna fölé, és ne legyünk meglepve, ha elszabadult drónunk egyszer csak Manhattan szűk égi folyosói fölött köröz tovább. Mindeközben közelebbről végigkövethetjük, ahogy Selyem Zsuzsa új regényének elbeszélői kicsi kozmoszaikkal igyekeznek összekapcsolódni.Botladozó földi lelkek ők, Szél Icu (akinek "amigdalájára rá volt tetoválva, hogy #énvagyokahibás #engemnemlehetszeretni"); édesanyja, Osztrovszki Lili (aki mindig is színészi & énekesi karrierre vágyott); Portik Simon alias Don (Icu férje és gyermekeinek apja, mellékállásban az élet császára); vagy Bari Vera, alter, roma filmrendező (aki éppen Kicsi kozmosz című filmjét készül megrendezni), de fültanúi lehetünk az esőben fecsegő kutyák pletykálkodásának és az imposztor madarak gondtalan fütyörészésének is.Selyem Zsuzsa regénye érzékenyen és ironikusan, empatikusan és provokatívan, könyörtelenül és vigasztalóan szabadítja meg szereplőit abból a káoszból, amit nem csak ők maguk teremtettek."Lehet, hogy a történések csak egyetlen ponton érnek össze, mint a japánkertekben a hidak, de összeérnek."Selyem Zsuzsa 1967-ben született Marosvásárhelyen.A Jelenkor Kiadónál megjelent kötetei:Moszkvában esik (2016)Az első világvége, amit együtt töltöttünk (2020)

Képzeletbeli drónunkkal emelkedjünk minél magasabbra, cikázzunk a Drakulában gazdag édes Erdély vagy éppen Budapest fölött, aztán ereszkedjünk, mondjuk, a Duna fölé, és ne legyünk meglepve, ha elszabadult drónunk egyszer csak Manhattan szűk égi folyosói fölött köröz tovább. Mindeközben közelebbről végigkövethetjük, ahogy Selyem Zsuzsa új regényének elbeszélői kicsi kozmoszaikkal igyekeznek összekapcsolódni. Botladozó földi lelkek ők, Szél Icu (akinek „amigdalájára rá volt tetoválva, hogy #énvagyokahibás #engemnemlehetszeretni”); édesanyja, Osztrovszki Lili (aki mindig is színészi & énekesi karrierre vágyott); Portik Simon alias Don (Icu férje és gyermekeinek apja, mellékállásban az élet császára); vagy Bari Vera, alter, roma filmrendező (aki éppen Kicsi kozmosz című filmjét készül megrendezni), de fültanúi lehetünk az esőben fecsegő kutyák pletykálkodásának és az imposztor madarak gondtalan fütyörészésének is. Selyem Zsuzsa regénye érzékenyen és ironikusan, empatikusan és provokatívan, könyörtelenül és vigasztalóan szabadítja meg szereplőit abból a káoszból, amit nem csak ők maguk teremtettek.

Ha egy hónapunk, netán csak öt percünk volna hátra az életből az első, esetleg a legeslegutolsó világvége előtt, mit tennénk? Hagyatkozhatunk a kilégzés, belégzés egyenletes ritmusára, nyugodtan, békésen várjuk a magunk teremtette apokalipszist, vagy pörgessük végig régmúlt örömeinket, valljuk meg bűneinket a "végidők önfeledt dekadenciájával"? Selyem Zsuzsa novelláinak hősei, legyenek emberek, állatok, áldozatok, klímabűnözők vagy szaporodni vágyó humánok, rendre úgy hiszik, hogy a rossz dolgok, ha vannak egyáltalán, meggyógyíthatók. A történetek hol groteszk, hol szürreálisan valóságos világában a szereplők országhatárokon át, háborúból menekülve, a pokol köreit megjárva vagy épp egy gyanúsan békésnek ígérkező vitorlázásról nem elszökve, vitriolos humorral próbálják túlélni sorsuk kiszámíthatatlan fordulatait. Az első világvége, amit együtt töltöttünk olyan, akár egy fanyar iróniával megírt túlélési kézikönyv: megpróbál úgy vigasztalni, hogy ne hazudjon. "Az én falamra egy óra van rajzolva, rajta még 3 perc van a világvégéig, ó, azok a régi szép idők!"

Ha egy hónapunk, netán csak öt percünk volna hátra az életből az első, esetleg a legeslegutolsó világvége előtt, mit tennénk? Hagyatkozhatunk a kilégzés, belégzés egyenletes ritmusára, nyugodtan, békésen várjuk a magunk teremtette apokalipszist, vagy pörgessük végig régmúlt örömeinket, valljuk meg bűneinket a „végidők önfeledt dekadenciájával"?  Selyem Zsuzsa novelláinak hősei, legyenek emberek, állatok, áldozatok, klímabűnözők vagy szaporodni vágyó humánok, rendre úgy hiszik, hogy a rossz dolgok, ha vannak egyáltalán, meggyógyíthatók. A történetek hol groteszk, hol szürreálisan valóságos világában a szereplők országhatárokon át, háborúból menekülve, a pokol köreit megjárva vagy épp egy gyanúsan békésnek ígérkező vitorlázásról nem elszökve, vitriolos humorral próbálják túlélni sorsuk kiszámíthatatlan fordulatait.  Az első világvége, amit együtt töltöttünk olyan, akár egy fanyar iróniával megírt túlélési kézikönyv: megpróbál úgy vigasztalni, hogy ne hazudjon.

„A távolállókat hozza közel, nekem egészen a szívemig elhatol. Selyem Zsuzsa őrületesen tud mesélni. Többsávos meséjével engem bizony elragadtatott. Úgy visz soha nem látott tájakra, úgy emel még soha nem érzékelt dimenziókba, úgy vegyíti a gonoszt és az édest, hogy egy pillanatra nem kell elhagynom a realitásérzékemet, mert személyes víziója a mi elrettentő közös történetünk." - Nádas Péter. Részlet a regényből: „Látta a vacsora romjait, az állatcsontokat az asztal alatt, az embercsontokat az árokban, apját, amint kedvtelve nézi hosszú szipkával cigarettázó anyját, látta gyanútlan húgát az egyik idegen férfi ölében, látta a másik idegen férfit, aki mindenkit, de elsősorban saját magát elárulva lavíroz végig egy diktatúrát, látta a mai nyúlvadászatot, minden egyes nyulat külön, látta az elárvult kisnyulakat éhen halni, további vadászatokat látott, őzekre, rókákra, vaddisznókra, szarvasokra, látta a diktátort medvékre lövöldözni az etetőknél, látta anyját combig vízben rizst vágni, látta apját agyonverve a Szekuritátén, látta, ahogy apja nyolcvanegy évesen, szálegyenesen kisétál az utcára 1989 decemberében a forradalomba, látta, hogy látja, amint a diktátor űzött vadként menekül, de lelövik mint egy kutyát, és látta, hogy minden tele van örömmel és tele van fájdalommal." Selyem Zsuzsa 1967-ben született Marosvásárhelyen.