L.A. Slow
autor
Loga háborúja
Csak egy történet 2. – Loga háborújaLoga büntetését töltve életeket ment. Megbarátkozik a helyzetével, és igyekszik elengedni a múltját – legalábbis annak azt a részét, amelyhez még nem láncolódott végérvényesen.Úgy tűnik, megtalálta a kiutat a rárótt végzetből. Ám a múlt újra harcba hívja – még azt is, aki már elengedte. Loga ismét hadba áll – nem akaratból, hanem szükségből.Barát és ellenség arca összemosódik, miközben a háború hátterében titkok, áldozatok és régi döntések árnyéka vetül a jelenre.Egy történet arról, meddig lehet embernek maradni az embertelenség közepén.
Na stiahnutie
1,97 €
Időpiramis
Csak egy történet 5. – IdőpiramisEgy anya megtalálja húsz éve elveszett gyermekét.Egy csoport ami menekül a társadalomból.Egy Birodalom, amelynek egyik kritikusa szerint az egyik legnagyobb hibája, hogy túlságosan jó, kihívással szembesül. Kihívással, amely – mint emberek esetében is – erőteljesen jellemformáló. Legalábbis annak, aki elfogadja azt … és túléli.Felmerül egy kérdés: vajon képesek vagyunk-e hordozni mások bűneit? Ha igen meddig? És mi történik, ha egy gép kezd emlékezni – emberként? Ki veszi vállára a felelősség súlyát, amely generációkat köt össze. Kérdések, amelyek válaszok helyett újabb utakat nyitnak.Ez nem csupán a vég. Ez a történet értelme.
Na stiahnutie
2,79 €
Mielőtt a hajó elindul
Csak egy történet 3. – Mielőtt a hajó elindulA Birodalom erejét a legutóbbi nagy lázadás bukása óta senki sem vitatja. Egy napon azonban látogató érkezik az Elmo’s Fire fedélzetére – arra az egykori anyahajóra, amely immár negyed évszázada lebeg radioaktív felhők között. Itt egy különös csapat várja őt – egy csapat, amelynek csak egy valamiből van bőségesen: időből.De mi történik, ha ehhez még a lelkiismeret szava is társul?Vannak, akik a múlt terhét cipelik, mások a jövőtől rettegnek. A harmadik kötet újabb válaszokat kínál – és újabb kérdéseket vet fel.Egy történet azokról, akik útra keltek – és azokról is, akik maradtak.
Na stiahnutie
2,79 €
Loga
Csak egy történet 1. – Loga2443. november 4.Az IL-4-Cow konténerszállító teherűrhajó legénysége két új taggal bővül. Egyikük, a leendő rakodó, tizenöt éves, vézna, szűkszavú srác. Csak akkor beszél ha kérdezik, amiből mindenki a számára legegyszerűbb következtetést vonja le. Ő Loga. Szülőbolygója a Trilunnis, otthona nincs.Loga fut. Nem hősként, nem árulóként – csak emberként. Sokszor önként, örömmel. Máskor kényszer hatására menekül. Többnyire nem is tud róla. Aki túl sok mindent látott, túl sok mindent tud – könnyen így végzi. Utazik a galaxisban, végzi feladatát, ismereteket szerez, barátokra lel, és felfedezi a szerelmet. Útközben a fiú férfivá érik, úgy tűnik, élete végre egyenesbe kerül, ám múltja váratlanul utoléri. Egy világban, ahol a csend gyakran hangosabb a szavaknál, Loga története talán csak egy a sok közül – de lehet, hogy éppen ez a legfontosabb.
Na stiahnutie
1,97 €
Mentőöv
Csak egy történet 4. – Mentőöv A Csak egy történet sorozat negyedik kötete új színt visz a már ismert világba – vagy inkább új réteget fed fel abból, amit eddig csak sejthettünk. A tér és az idő eddig is formálható fogalmak voltak, de ezúttal azok, akik már mindent elveszítettek, egy utolsó esélyt kapnak arra, hogy megmentsenek valamit – talán önmagukat is.Egy a sorsával megbékélt ember, kap egy utolsó lehetőséget, és ötvenezer év múltával egy már önmaga identitását is nehezen megfogalmazó létforma megállapítja: az életem valójában a halálom után kezdődött.Ez a történet nem hangos. Nem harsány. De maradandó.
Na stiahnutie
2,79 €







