Susan Spencerová-Wendelová

V júni 2011 sa Susan Spencerová-Wendelová dozvedela, že trpí nevyliečiteľnou chorobou, amyotrofickou laterálnou sklerózou (ALS), známou aj ako Louova Gehrigova choroba, ktorá systematicky ničí nervy svalov. Mala štyridsaťštyri rokov, milujúceho manžela a tri deti. Zostával jej jediný rok života. Rozhodla sa, že ho prežije najlepšie, ako sa dá. Zanechala milovanú novinársku prácu a všetok čas venovala rodine. V altánku v záhrade za domom sa často stretávala s priateľmi. Podnikla sedem výletov so siedmimi najdôležitejšími ľuďmi svojho života. Napriek zhoršujúcemu sa zdravotnému stavu cestovala na Yukon, do Maďarska, na Bahamy, Cyprus. Pre najmladšieho syna a celú rodinu zorganizovala plávanie s delfínom a dospievajúcu dcéru Marinu zobrala do newyorského obchodu Kleinfeld Bridal, aby ju prvý a posledný raz videla v svadobných šatách. A napísala túto knihu. Už nedokázala chodiť ani dvíhať ruky, a tak ju napísala na iPade, darčeku od kolegov z novín, pravým palcom, ktorý si ešte vedela ovládať. A predsa kniha Kým sa nerozlúčim nie je naplnená hnevom ani trpkosťou. Miestami je smutná – inak to ani byť nemôže –, ale zároveň plná Susaninho optimizmu, čistej radosti zo života a zmyslu pre humor. Je to kniha o živote, nie o smrti. Kniha Kým sa nerozlúčim je nielen nezabudnuteľným darom autorky svojim milovaným, úprimným a vrúcnym záznamom ich posledných spoločne prežitých chvíľ, ale aj výzvou nám všetkým. Pripomína, že každý deň je lepší, ak ho prežijeme s radosťou.

2011 júniusában Susan Spencer-Wendelnél gyors lefolyású, amiotrófeás laterálszklerózist (ALS) diagnosztizáltak. Ez a visszafordíthatatlan folyamat szisztematikusan tönkreteszi az izomzatot. Negyvenkét évesen, szerető férje oldalán, három kisgyermek édesanyjaként egy éve maradt viszonylagos egészségben. Susan elhatározta, hogy boldogsággal tölti ezt az évet. Feladta újságírói állását, hogy a családjával lehessen. Kunyhót építtetett a kertbe, hogy a szabadban láthassa vendégül barátait. És a számára legfontosabb hét emberrel hét utazáson vett részt. Az állapota egyre romlott, mégis eljutott a Yukon-területekre az északi fényt látni, Budapestre, ahol férjével házasságuk első két évét töltötték, Ciprusra az ősei nyomába, a Bahamákra. A fiait elvitte delfinekkel úszni és siklóernyőzni, lányával pedig New Yorkba utazott, ahol először és utoljára láthatta Marinát esküvői ruhában. És megírta ezt a könyvet. Nem tudott már járni, nem tudta felemelni a karját. Egyetlen működőképes hüvelykujjal a telefonjába pötyögte be a szavakat. A "Mielőtt végleg elmegyek" mégsem a keserűségről szól. Helyenként szomorú, mégis áthatja Susan életereje és optimizmusa, megfűszerezve kiváló humorával. Susan az életről és nem a halálról írt könyvet. És mosolyt csal az olvasó orcájára. A sírás a Burger King parkolójában, füvezés a bíróság épülete mellett, karácsony és tartós smink, a kerekesszékben újra hordható magas sarkú cipők, a gyerekek tréfái. A "Mielőtt végleg elmegyek" feledhetetlen ajándék Susan szeretteinek, és emlékeztető minden olvasónak: minden egyes nap jobb lesz, ha boldogságban töltjük.

Kniha zachycuje autentický příběh ženy, uznávané americké novinářky a matky tří malých dětí, která si jednoho dne všimne, že se jí ztenčuje levá ruka. Začíná kolečko po doktorech a verdikt je nemilosrdný: Lou Gehrigova choroba, neurodegenerativní progresivní onemocnění, které poškozuje nervové buňky. Příčina: neznámá. Vyléčení: nemožné. Prognóza: odhadem rok života. Autorka se vydává na závod s časem – chce, aby si s rodinou užila co nejvíce šťastných chvil.

V júni 2011 sa Susan Spencerová-Wendelová dozvedela, že trpí nevyliečiteľnou chorobou, amyotrofickou laterálnou sklerózou (ALS), známou aj ako Louova Gehrigova choroba, ktorá systematicky ničí nervy svalov. Mala štyridsaťštyri rokov, milujúceho manžela a tri deti. Zostával jej jediný rok života. Rozhodla sa, že ho prežije najlepšie, ako sa dá. Zanechala milovanú novinársku prácu a všetok čas venovala rodine. V altánku v záhrade za domom sa často stretávala s priateľmi. Podnikla sedem výletov so siedmimi najdôležitejšími ľuďmi svojho života. Napriek zhoršujúcemu sa zdravotnému stavu cestovala na Yukon, do Maďarska, na Bahamy, Cyprus. Pre najmladšieho syna a celú rodinu zorganizovala plávanie s delfínom a dospievajúcu dcéru Marinu zobrala do newyorského obchodu Kleinfeld Bridal, aby ju prvý a posledný raz videla v svadobných šatách. A napísala túto knihu. Už nedokázala chodiť ani dvíhať ruky, a tak ju napísala na iPade, darčeku od kolegov z novín, pravým palcom, ktorý si ešte vedela ovládať. A predsa kniha Kým sa nerozlúčim nie je naplnená hnevom ani trpkosťou. Miestami je smutná – inak to ani byť nemôže –, ale zároveň plná Susaninho optimizmu, čistej radosti zo života a zmyslu pre humor. Je to kniha o živote, nie o smrti. Kniha Kým sa nerozlúčim je nielen nezabudnuteľným darom autorky svojim milovaným, úprimným a vrúcnym záznamom ich posledných spoločne prežitých chvíľ, ale aj výzvou nám všetkým. Pripomína, že každý deň je lepší, ak ho prežijeme s radosťou.