Domenico Starnone strana 2 z 2

"Domenico Starnone je môj najobľúbenejší spisovateľ. Je výnimočným rozprávačom ľudských vzťahov, jeho štýl je presný a veľmi hlboký, jeho príbehy sú naše vlastné. " - Nadia Terranova, autorka románu Zbohom prízraky Román o manželstve a putách, ktoré nás zväzujú, napísal jeden z najpopulárnejších talianskych súčasných spisovateľov. Vandino a Aldovo manželstvo sa tak ako mnoho iných nevyhlo nástrahám rutiny, vyčerpania, chladu. Napriek tomu prežilo. Alebo aspoň tak to na prvý pohľad vyzerá. Napriek tomu, že k zlomu v ich vzťahu došlo už pred mnohými rokmi, pri bližšom pohľade sú praskliny stále badateľné. Sú ako popraskaná váza, ktorá sa môže pri najmenšom otrase rozpadnúť. Alebo sa už rozbila, len si to nikto nechce priznať. Domenico Starnone napísal strhujúci príbeh o vzťahoch, rodine, rozviazaných a pritesných uzloch a o nevyhnutných následkoch našich činov. "V krátkom románe je toho zabaleného veľmi veľa, ale zároveň je otvorený ako Pandorina skrinka." - Asymptote Journal "Román Zviazaní je röntgenovou snímkou lásky, ktorá už láskou nie je, a jej zničenia." - Giornale Domenico Starnone je taliansky spisovateľ, scenárista a novinár. Narodil sa v Neapole, pracoval ako učiteľ a novinár. Je autorom trinástich románov. Za román Via Gemito získal v roku 2001 najprestížnejšie literárne ocenenie Premio Strega. "Majstrovské spojenie Starnoneho rozprávačského štýlu s úžasným príbehom." - Internazionale "Starnone rozpráva teleskopicky a zároveň mikroskopicky, tak sa v jeho texte okamih natiahne a celé desaťročia sa zredukujú na jediný odsek. Čas sa prejavuje v agónii jeho postáv." - Public Books

A ?Hurok egy megpróbáltatásokkal, ki nem mondott sérelmekkel teli, hosszú különélés után újrakezdett házasság története. Akár egy törött váza, melyet összeragasztottak ugyan, de a legfinomabb érintésre millió darabra hullik szét. „Ha netán elfelejtetted volna, édes úr, majd én eszedbe juttatom: a feleséged vagyok.” Így kezdődik a levél, melyet Vanda ír Aldónak, amikor az elköltözik otthonról, elhagyja két kisgyerekét, hogy megvalósítsa önmagát. Fiatal házasok, tele illúzióval és reménnyel, függetlenségre törekvéssel, de szabadságvágyuk közepette arról valahogy megfeledkeznek, hogy már nem szabadok. A férj szerelmes lesz, Rómába költözik, a feleség Nápolyban marad a gyerekekkel, igyekszik túlélni a mindennapokat, megbarátkozni a gondolattal, hogy férje egyetlen választ sem ad a fejében cikázó miértekre. Domenico Starnone három nézőpontból írta meg egy elhagyás, majd visszatérés történetét. Mi történik azzal, aki megszökik, és azzal, aki marad? Meg tudnak-e bocsátani önmaguknak és egymásnak? Lehet-e a múlt sérelmeit szőnyeg alá söpörve önámításban leélni egy egész életet? Van-e annál nehezebb, mint eltépni azokat a láthatatlan szálakat, melyek két embert a fulladásig egymáshoz kötnek? És a gyerekek? Ők vajon megbocsátanak?