Mészáros Szabó Gábor

Krasznahorkai László nem csupán a kortárs magyar irodalom, hanem napjaink világirodalmának is az egyik legfontosabb és legeredetibb alkotója, aki 1977-ben megjelent első elbeszélése óta konok következetességgel írja életművét, voltaképpen egyetlen szöveget. Szabó Gábor informatív monográfiája az életmű belső mozgásait, motívumvándorlásait vizsgálja, és akkurátus pontossággal olvassa és elemzi végig az életmű egészét. A Kilátás az utolsó hajóról cím a Krasznahorkai-epika hullámmozgásaira utal, ugyanakkor a perspektíva, az esély(telenség), távlat(nélküliség) mellett a művekben megjelenő reménylehetőségekre is rávilágít. A kötet nem csupán a Krasznahorkai-művek összefüggéseit, a filozófiai, természettudományi és képzőművészeti hatásokat és vonatkozásokat térképezi fel, de ragyogó összehasonlító elemzéseket olvashatunk az író számára megkerülhetetlen Hermann Melville, Jorge Luis Borges és a nemrég elhunyt kolosszális amerikai regényíró, Cormac McCarthy apropóján is.  A kötettel a hetvenéves Krasznahorkai Lászlót köszöntjük.

Szerelemről írni nehéz, főleg, ha halálosan és a feje búbjáig elmerül benne az ember, és elindul a legmélye felé. Milyen átélni ezt a megfoghatatlan minőséget, elmenni a végsőkig, majd szótlanul térdre rogyni? De ebben a regényben sokkal többről van szó, az ifjúság mámoráról, a gyönyörűségtől túlcsorduló pillanatokról, a levegő után kapkodásról, a korszakról, a válságról, amit mindenki átél, és míg néhányan csendesen izzanak, mások azonnal pernyévé égnek és szétszóródnak a levegőben.Egy ember, látásmódjának megrendítő szépségével, gyengeségeivel, hibáival, kedvességével, derűjével, melankóliájával és őrületeivel együtt. Egy szerelem, amelyben lepkeszárnyak verdesnek, növényi kacsok fonódnak, galaktikus ködök és napkitörések kavarognak. Egy város, melynek térképe megelevenedik ebben a lüktető és szikrázó atmoszférában. Nincsen zug, ami kimaradna, lehetőségek és variációk bukkannak fel minden sarkon, minden hűs falban és nedves macskakőben.Mészáros Urbán Szabó Gábor mesterien teremt hangulatot; ahogy haladunk a történetben, a valóság vibrálni kezd, és titkok lebegnek előttünk, amelyeknek akaratlanul is a nyomába eredünk. Már nem tudunk szabadulni ebből a különös és éteri világból, ami éppen olyan, mint amilyennek megszoktuk, csak épp olyasvalaki szemén át nézzük, aki jóval többet lát belőle, és aki ezt az univerzális, mindenben és mindenhol felismert sajgó szépséget olyan szelíden és gyengéden tárja elénk, hogy ettől szinte megtisztulunk.