Szántó Gyorgy

„– Normális esetben a mézeshetek elmúltával a férj első és legvadabb álmai köddé válnak – elmélkedett Hoenikker. – Asszonya többé már nem égi tünemény. A férfinak ilyenkor az a nehéz, de vonzóan érdekes feladata, hogy megvizsgálja, voltaképpen kit is vett feleségül. George azonban más utat keresett. Örökre megőrizheti azokat a legelső, vad álmokat, övé maradhatna a mézeshetek előtti nő, ha Jennyben új életre kelti.” Vonnegut harmadik posztumusz novelláskötetét tartja kezében az olvasó. Tizenhat kitűnő történet sorakozik a könyvben. Jobbnál jobbak. És bővelkednek életrajzi elemekben. Egy falusi asszony elhatározza, hogy megkeresi szerelmes levelezőpartnerét. Az ateista lapszerkesztő akaratán kívül lesz a karácsonyi ünnep motorja. A diktafonról dolgozó vidéki gépírólány egy gyilkos szavaitól gyúl szerelemre. A ripacs hőstenort fánküzletével tartja távol az operaszínpadtól saját énektanára. És hát a két festő felejthetetlen párviadala! Csupa döbbenetes írás. Mulattatnak, megrendítenek. 1950 és 1954 között keletkezhettek. Amikor az amerikai emberek a győztes háború után vagyonról és hírnévről, könnyű életről álmodoztak, de kemény falakba ütköztek. Vonnegut abszurd humora és kimeríthetetlen fantáziája már a pályakezdés idején is pontosan jelezte, hogy belőle majdan a földkerekség egyik legragyogóbb és legnépszerűbb gondolkodója lesz.

Az ötös számú vágóhíd a világirodalom egyik legnagyszerűbb háborúellenes regénye. Főhőse, Billy Pilgrim elszabadul az időben, és zsiráfok meg gyakorlózubbonyos csecsemők, bombák meg ellopott teáskannák társaságában nézi, amint halál és művészet járja szolgálati keringőjét, most, a múltban és mindig, a Földön és a Tralfamador bolygón. Hozzá madarak csicsergik: Nyitni-kék. "Már jómagam is csupán megvonom a vállam, ha arról értesülök, hogy valaki meghalt. Olyankor elismétlem, amit a tralfamadoriak szoktak mondani a halottakról. Íme, ezt szokták róluk mondani: "Így megy ez."

,,Másnap délben már előjöhettek a húsraktárból. Az amerikaiak és az őrök fölött az eget feketére festette a korom. A nap dühös, apró gombostűfejjé zsugorodott. Drezda: akár a Hold. Kövek, ásványok. Semmi egyéb. A kövek szinte izzottak. A környéken mindenki meghalt. Így megy ez." Lehet, hogy Az ötös számú vágóhíd a világirodalom egyik legnagyszerűbb háborúellenes regénye. Mármint, hogy talán volna még más - vagy sok? - ilyen nagyszerű háborúellenes regény. De Vonnegut esetében ez az ,,egyik" mégis falsul hangzik. Mert tényleg, senki sem volt és lesz olyan, mint, ő, aki 2007. április 11-én meghalt, és mindig meg fog halni ugyanakkor - már ha egyszerre létezik múlt, jelen és jövő, mint a főhőse, Billy Pilgrim számára -, de a könyvei valahogy egy szemernyit sem avulnak. És akárhányszor olvassuk őket, mindig rácsodálkozunk nemcsak Vonnegut káprázatos ötletességére, hanem szkeptikus-bölcs humanizmusára is. Szóval ez a Billy Pilgrim, aki ugyanakkor született, mint Vonnegut, átéli Drezda bombázását... és kicsit meghibban tőle. Plusz belegabalyodik az időbe. Ráadásul még a tralfamadoriak is elviszik a bolygójukra, hogy az állatkertjükben nézegessék a furcsa lényt...

Kurt Vonnegut 12 olyan írását tartalmazza a gyűjtemény, amelyek még soha, sehol nem jelentek meg. Valamennyit áthatja a szerző erőszakkal szembeni kérlelhetetlen elutasítása éppúgy, mint lesújtó véleménye az emberiség pusztítás iránti olthatatlan szenvedélyéről. Az Ördögcsapda mindent elmond a korról, amelyben élünk, ugyanakkor árnyaltabbá teszi Vonnegut portréját is. A novellákat olvasva és a könyvet illusztráló különös képzőművészeti alkotásokon eltöprengve jobban megismerjük az írót, a szülőt, a művészt, a humanistát.