Ildikó Szanyi

A Három tucat szuvenír egyfajta irodalmi útikönyv. A szerző idegenvezetőként Európa szinte összes országát bejárta, ezért hiteles szuvenírek a könyvben olvasható novellák, az egyes helyek jellemzőivel festve. Egyszer egy idősebb házaspár norvégiai útjáról olvashatunk, aztán egy budapesti idegenvezető tapasztalataiba nyerünk bepillantást, néhány oldallal később pedig egy másik párt kísérhetünk Grazba, akik a harmincadik házassági évfordulójukat ünneplik az úton. A kapocs a világ, a váratlan történések metszéspontja, az utazás élményszerűsége. A könyv kézzelfogható utazástörténet: töredékek, emlékek és érzések másolata. Izgalmas vonása, hogy nem tudni, mit merített valós tapasztalatokból a szerző és mely történetek építkeznek inkább fantáziából, mégsem keressük a különbséget. Egy biztos: mindegyik helyszín él, színes polaroidként elevenedik meg a lapokon. A kötet olyan időszakban született, amikor a globális viszonyok miatt az utazás többnyire csak ábránd, a vágy harca a lehetősséggel. Akiket vonz a horizontra feszített út ígérete, azok biztosan a szívükbe zárják a Három tucat szuvenír – többnyire – könnyed hangvételű, rövid kalandjait, amelyek a fotelturizmus jegyében – tetszőlegesen egy csésze kávéval vagy egy laza fröccsel kísérve – csábítják utazásra az olvasót. Bájer Máté újságíró, slammer

Semmi nem az, aminek látszik. Van, akinek kisiklott az élete – saját döntése alapján vagy önhibáján kívül. Éva éjjel-nappal dolgozik, hogy a lányának mindent megadhasson, de pont a túlórák ­miatt nincs ideje foglalkozni vele, és nem veszi észre, hogy a figyelemhiányban szenvedő lány álnéven az Instagramon ismerkedik, miközben a család férfitagja a kaparós sorsjegyek szenvedélyének rabjává válik. A gondozóotthonban élő magatehetetlen idős néni a mai napig az egykori tanácselnök szavaival hajtja álomra a fejét, aki annak idején a szorgos munkás évek után boldog nyugdíjaskort ígért. A kétgyermekes anyának fiatal korában nagyratörő tervei voltak, ma már az sem érdekli, ha az iskolából hazatérő gyerekei találják meg öntudatlan állapotban. Ők nem erre számítottak. Nekik nem ezt ígérték. Kívülről megbotránkoztatónak tűnik, ahogy a gyerekek a sírok között szaladgálnak és hangosan olvassák a köveken álló neveket, miközben a felnőttek vicces történeteket idéznek fel az elhunyt rokonokról. A család számára azonban ez az összetartozás és a származás megerősítésének évről évre ismétlődő ceremóniája. Az utazó élménye sokak számára irigylésre méltó, de aki folyton utazik, néha szeretne az út mellett magányosan álldogáló állat bőrébe bújni. Mindannyian másra vágyunk, mint amink van. Leginkább egy olyan tartalmas életre, mint a nagyapáé.

A Három tucat szuvenír egyfajta irodalmi útikönyv. A szerző idegenvezetőként Európa szinte összes országát bejárta, ezért hiteles szuvenírek a könyvben olvasható novellák, az egyes helyek jellemzőivel festve. Egyszer egy idősebb házaspár norvégiai útjáról olvashatunk, aztán egy budapesti idegenvezető tapasztalataiba nyerünk bepillantást, néhány oldallal később pedig egy másik párt kísérhetünk Grazba, akik a harmincadik házassági évfordulójukat ünneplik az úton. A kapocs a világ, a váratlan történések metszéspontja, az utazás élményszerűsége. A könyv kézzelfogható utazástörténet: töredékek, emlékek és érzések másolata. Izgalmas vonása, hogy nem tudni, mit merített valós tapasztalatokból a szerző és mely történetek építkeznek inkább fantáziából, mégsem keressük a különbséget. Egy biztos: mindegyik helyszín él, színes polaroidként elevenedik meg a lapokon. A kötet olyan időszakban született, amikor a globális viszonyok miatt az utazás többnyire csak ábránd, a vágy harca a lehetősséggel. Akiket vonz a horizontra feszített út ígérete, azok biztosan a szívükbe zárják a Három tucat szuvenír – többnyire – könnyed hangvételű, rövid kalandjait, amelyek a fotelturizmus jegyében – tetszőlegesen egy csésze kávéval vagy egy laza fröccsel kísérve – csábítják utazásra az olvasót. Bájer Máté újságíró, slammer