László Szarka

A kötet összefoglalja a keszegezés összes fortélyát

A csehek és szlovákok számára az európai egyenjogúságot jelentette az első Csehszlovák Köztársaság, de a "csehszlovák politikai nemzet" konstrukciójával szemben a szlovákok mindig is különállásukért küzdöttek. A ruszinok és a zsidók pozitív változások lehetőségét látták az új államban. Kárpátalja szovjeteknek való átadása, a holokauszt tragédiája azonban rácáfolt a reményekre. A "masaryki republika" határkisebbségei - a németek, magyarok és lengyelek - eleve történeti kényszerhelyzetként élték meg a soknemzetiségű Csehszlovákiát, s emiatt jórészt anyaországaik revíziós törekvéseire hagyatkoztak. Hárommilliónál több német elűzése, a magyar kisebbség felszámolásának kísérlete és a lengyel határkonfliktusok sorozata jelezte, hogy a multietnikus nemzetállam nemzetiségpolitikai kísérletei kudarccal végződtek. Az 1920-as, majd az 1960-as évek felemás etnopolitikai próbálkozásai megtorpantak. Autonóm nemzeti közösségek szabad társulása helyett a többségi diszkrimináció, az államideológia szintjére emelt kisebbségellenesség, a revízió támogatását a "kollektív bűnösség" elve alapján etnikai tisztogatásokkal büntető nemzetállami logika győzelmét hozták. A szerző azt vizsgálja, hogy az 1918-1948 közötti háromféle köztársaság, illetve az 1948 után negyvenegy évig regnáló kommunista pártállam miért nem tudott minden érintett számára elfogadható megoldásokat kialakítani. S mit jelentett az ország 1992. évi kettéválása: az előző nyolcadfél évtized kudarcainak beismerését vagy a nemzetállami logika beteljesülését? A masaryki, haveli demokrácia kísérletei és kudarcai, a benesi, mečiari etnokrácia konfliktusai, a szlovák és ruszin autonómia, a kommunista föderáció zsákutcái mellett azt is látni kell, hogy a 21. századi cseh és szlovák nemzetállamok számára Csehszlovákia jelenti a legfontosabb történeti előzményt.

A csehek és szlovákok számára az európai egyenjogúságot jelentette az első Csehszlovák Köztársaság, de a "csehszlovák politikai nemzet" konstrukciójával szemben a szlovákok mindig is különállásukért küzdöttek. A ruszinok és a zsidók pozitív változások lehetőségét látták az új államban. Kárpátalja szovjeteknek való átadása, a holokauszt tragédiája azonban rácáfolt a reményekre. A "masaryki republika" határkisebbségei - a németek, magyarok és lengyelek - eleve történeti kényszerhelyzetként élték meg a soknemzetiségű Csehszlovákiát, s emiatt jórészt anyaországaik revíziós törekvéseire hagyatkoztak. Hárommilliónál több német elűzése, a magyar kisebbség felszámolásának kísérlete és a lengyel határkonfliktusok sorozata jelezte, hogy a multietnikus nemzetállam nemzetiségpolitikai kísérletei kudarccal végződtek. Az 1920-as, majd az 1960-as évek felemás etnopolitikai próbálkozásai megtorpantak. Autonóm nemzeti közösségek szabad társulása helyett a többségi diszkrimináció, az államideológia szintjére emelt kisebbségellenesség, a revízió támogatását a "kollektív bűnösség" elve alapján etnikai tisztogatásokkal büntető nemzetállami logika győzelmét hozták. A szerző azt vizsgálja, hogy az 1918-1948 közötti háromféle köztársaság, illetve az 1948 után negyvenegy évig regnáló kommunista pártállam miért nem tudott minden érintett számára elfogadható megoldásokat kialakítani. S mit jelentett az ország 1992. évi kettéválása: az előző nyolcadfél évtized kudarcainak beismerését vagy a nemzetállami logika beteljesülését? A masaryki, haveli demokrácia kísérletei és kudarcai, a benesi, mečiari etnokrácia konfliktusai, a szlovák és ruszin autonómia, a kommunista föderáció zsákutcái mellett azt is látni kell, hogy a 21. századi cseh és szlovák nemzetállamok számára Csehszlovákia jelenti a legfontosabb történeti előzményt.