István Széchenyi strana 2 z 2

A ?Hitel Széchenyi István műve, a magyar gazdasági szakirodalom egyik első képviselője. 1830. január 28-án jelent meg. A Hitel megírásának előzménye, hogy Széchenyi 10 000 forint hitelt akart felvenni birtokai fejlesztésére, amelyet az osztrák bank fedezet hiányában elutasított. A mű a magyar gazdasági és politikai élet megreformálását hirdeti, különös tekintettel az akkor már archaikusnak számító ősiség (aviticitas) törvényére, és a jobbágyság intézményére. A magyar törvények értelmében ugyanis, 1351 (Nagy Lajos) óta a földbirtokosok nem adhatták el birtokaikat, és jelzáloggal sem terhelhették őket. Emiatt a tőkeszegény birtokosok nem vehettek fel hitelt a gazdaságuk fejlesztésére. A jobbágyság intézményének megszűnését Széchenyi örökváltság útján, fokozatosan képzelte el. Ez lényegében azt jelenti, hogy a jobbágy egy előre meghatározott összegért cserébe megválthatja szabadságát, polgárrá válik. Széchenyi gondolatai annyira újnak és forradalminak számítottak, hogy alaposan felkavarták a korabeli közéletet: lelkes híveinek tábora mellett egy ellentábor is kialakult. Az ellentábor vezéregyénisége, Dessewffy József A Hitel czímű munka taglalatja című művében reagált Széchenyi felvetéseire (lényegében elutasítva őket). A Hitel című munkát követte 1831-ben a Világ, majd 1832-ben a Stádium. Utóbbinak magyarországi megjelentetését a cenzúra nem engedélyezte, Széchenyi külföldön nyomtatta ki. A három művet gyakran szokták együtt említeni.

Világ, vagyis felvilágosító töredékek némi hiba, s előítélet eligazítására. Hogy küzdelmeiben Széchenyi magát és az országát is nagyon egyedül érezte az bizonyos. Az egye­düllét érzete ma sem ismeretlen, történelme folyamán a magyar ezt nagyon sokszor érezte, „bőrén tapasztalta”. Tudta ő is, hogy a magunk erejéből építhetjük csak fel a nemzet jövőjét. „... senki a tágos világon rajtunk segíteni nem fog, ha értelmi súlyunk s férfiúi tenyerink nem; s így az értelmi súlyt, mely megint Nemzetiségünket ne­mesíteni s emelni fogja, jobban-jobban kifejteni s a ha­zánkban lévő számos henye kezet egyesítni; szóval: a nemzeti tétek rugósságát, vagy a közlelket felébreszteni, az amit akarunk.” (Világ, 327-328, vagy egy más megnyi­latkozásban: „...nemzetnek erénye s felsőbbsége csak annyiban van, amennyiben lehető legtöbb tagja ugyan­csak betölti saját helyét férfiúlag és szeplőtlen.”

Világ, vagyis felvilágosító töredékek némi hiba, s előítélet eligazítására. Hogy küzdelmeiben Széchenyi magát és az országát is nagyon egyedül érezte az bizonyos. Az egye­düllét érzete ma sem ismeretlen, történelme folyamán a magyar ezt nagyon sokszor érezte, „bőrén tapasztalta”. Tudta ő is, hogy a magunk erejéből építhetjük csak fel a nemzet jövőjét. „... senki a tágos világon rajtunk segíteni nem fog, ha értelmi súlyunk s férfiúi tenyerink nem; s így az értelmi súlyt, mely megint Nemzetiségünket ne­mesíteni s emelni fogja, jobban-jobban kifejteni s a ha­zánkban lévő számos henye kezet egyesítni; szóval: a nemzeti tétek rugósságát, vagy a közlelket felébreszteni, az amit akarunk.” (Világ, 327-328, vagy egy más megnyi­latkozásban: „...nemzetnek erénye s felsőbbsége csak annyiban van, amennyiben lehető legtöbb tagja ugyan­csak betölti saját helyét férfiúlag és szeplőtlen.”