Zsigmond Széchenyi

A szerző ezúttal a sivatag kietlen homokdűnéi közé vezeti az olvasót. Útitársai nevezetes emberek: Horthy Jenő szintén kiváló Afrika-vadász, a kormányzó öccse, Almásy László pedig már a könyv megírása idején, 1935-ben is ismert sivatagkutató.

Az ellentétek, a szörnyű nyomor és mérhetetlen gazdagság, utcai koldusok és maharadzsák, városban élő szent tehenek és emberevő tigrisek, a Taj Mahal, márványpaloták és dzsungelek Indiája - ide, ezúttal számára is ismeretlen világba visz el bennünket legkiválóbb vadászírónk útinaplója

Elefántország című, naplókivonatokból összeállított kötetét senki sem feledte, aki olvasta - utóbb ez a könyv tíz fejezettel bővült: most ezt a teljes változatot kapja ismét kézhez az olvasó Afrikai tábortüzek címen, a szerző eredeti felvételeivel gazdagítva. Korábban megíratlan élményeket, alakokat, megfigyeléseket emelnek ki ennek az emlékek színes képkockáiból összeállított munkának a fejezetei hét feledhetetlen afrikai vadászút naplóinak mélyvizéből, hogy még erősebben sugározzák a vadászok és vadvilág Afrikájának hajdani, azóta letűnt varázsát nagyszerű vadászíróink sokak szerint legkiválóbbikának mesteri tollával, sajátosan ízes nyelvezetével, szemléletes stílusával és nem utolsósorban utánozhatatlan, angyali humorával.

1964-ben járt utoljára Afrikában, hogy kiegészítse a Nemzeti Múzeum új Afrika-gyűjteményét: e szafarinak a történetét írta meg, gyengélkedve bár, de fiatalosan lobogó vadászszenvedéllyel s a reá jellemező friss elevenséggel és humorral. Egyetlen társa - egyben az expedíció fényképésze és filmezője - a felesége volt, neki szerette volna megmutatni az emlékeiben élő, varázslatos világrészt. Büszke öröme azonban keserédes nosztalgiával, kiábrándító tapasztalatokkal vegyült: a világhírű kelet-afrikai vadállományból, a hajdani miliőből immár alig maradt valami. Szívósan kutatja a vadvilág csökkenésének okait, de eleget tesz megbízatásának: az öt "veszélyes vad" közül négyet sikerült elejtenie, s társával közösen átélni a földrész régi varázsát idéző hangulatokat és pillanatokat. Műve ötvözi a vadászkönyvek izgalmasságát, az útleírások színességét, a természet tudós, bensőséges szeretetét, a hivatássá érett szenvedélyt s azt a csodálatos légkört teremtő erőt, amellyel elragadja olvasóit az ernyőakáciás szavannák határtalan térségeire. Nagy vadászírónkat e sorok csiszolgatása közben érte a halál.

1935-ös útinaplója Észak vadregényes világába ragadja magával az olvasót: Alaszkába, a hajdani legendás aranyláz, a fehér hegyi kosok, az óriásmedvék és jávorok, a végeláthatatlan fenyvesek és hegyvilág - a Csend hazájába. Életműve e darabjában mind nagyobb rangot kapnak az irodalom, a stílus, a hangulatfestés eszközei - a szerző személyisége, írói zsenialitása máig nem veszített nagyságából: könnyedsége és eleganciája, utánozhatatlan mesterkéletlensége nagy írót és nagy példát ad jelenkorunknak is.

A szerző életpályája példázza, hogyan magasodik egy szenvedély hivatássá, mondanivalóvá, könyvek kimeríthetetlen forrásává. A magyar vadászirodalom mestere írói eszközeivel életszerűen jeleníti meg élményeit, biztos kezű leírásai, árnyalt stílusa, egyedi humora odavisz minket páratlanul gazdag vadászélete eseményeinek helyszíneire, részeseivé válunk a sikereknek és kudarcoknak, a nehézségeknek és izgalmaknak; de arról sem feledkezik meg, hogy a világ nemcsak vadászból és elejtendő vadból áll, hanem emberekből, tájakból, a történelem változásaiból is; főként pedig, hogy a vadászat elveszti nemességét, puszta öléssé válik az íratlan vadászetika, a kellő áhítat és a természet lelkes, már-már tudósi szeretete, ismerete nélkül.