! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Ágnes Székelyhidi

autor

Számmisztika

Szülők és gyerekek – talán a legszorosabb emberi kapcsolat, ami egy életen át elkísér minket. A harmónia megteremtéséhez fontos, hogy megértsük, hogy személyes konfliktusaink megoldásában nem az segít, ha megváltoztatjuk, hanem ha megértjük hozzátartozóinkat és nem utolsó sorban önmagunkat. Ehhez nyújt kiváló segítséget a számmisztika elismert szakértője, Székelyhidi Ágnes. Legújabb könyvében 11 típusú gyereket (azon belül 3 korcsoportot és fiú-lány felbontást), majd 11 típusú szülőt (külön apát és anyát) különböztetünk meg. Azért 11 típusról esik szó, mert a születési dátumban most csak a nap számát vesszük figyelembe, ez mutatja ugyanis a személyiség lényegét. Újdonság a szimpátiára utaló testvérszámok és az ellentéteket kifejező ellenpólusok fogalma. A gyerek jellemének megfejtését segíti az adott szám mesefigurája, illetve az adott karakterre jellemző szeretetnyelv leírása. Ez utóbbi különösen fontos, hiszen ha szeretetünket hangsúlyosan a neki leginkább megfelelő módon fejezzük ki, akkor gyermekünk érzelmileg biztonságban fogja érezni magát. A könyv első részében a gyerekek, második részében pedig a szülők szempontjából vizsgálja a szülő-gyerek kapcsolatot, így a megfelelő számot fellapozva mindkét „szerepünkről" elemzését megismerhetjük. Ha a gyermekünkről olvasunk, egyfajta használati útmutatót kapunk ahhoz, hogyan tudjuk segíteni őt, miben igényli a legtöbb támogatást és hol vannak nevelésének kritikus pontjai. A szüleinkre vonatkozó részt is érdemes fellapozni, illetve a saját számunkat gyerekként. Tanulságos lehet visszamenőleg is ráébredni konfliktusforrásokra, és akár még a feszültségek kezelésére is lehet esély, hiszen ahogy Erich Kästner mondta, „Sosincs késő egy boldog gyermekkorhoz!"
Na sklade 1Ks
10,70 € 11,26 €

Számmisztika II.

„Keresd és rálelsz – amit nem keresnek, felfedezetlen marad.” /Szophoklész/ A számmisztika nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik. Minél jobban belemerülünk azonban, annál több felfedeznivalót találunk benne. A sorozat második kötetében a szerző tanításainak és elemzéseinek esszenciális tudását foglalja össze, amely hűen tükrözi lelkesedését és elkötelezettségét a számmisztika iránt. A széles körű személyiségelemzésen túl a férfi -női, a szülő-gyerek vagy a főnök-beosztott kapcsolatok izgalmas témáját vizsgálja. Segít a legmegfelelőbb időpont kiválasztásában esküvő, cégalapítás vagy ingatlanvásárlás esetén, és bevezet az okkult számok rejtélyeibe. A számokra jellemző, magyar szerzőktől származó tanulságos mesék és versek igazi csemegét jelentenek az Olvasó számára. A könyvet ajánljuk mindazoknak, akik mar ismerik Székelyhidi Ágnes nagy sikerű köteteit és további, mélyebb ismeretekre vágynak e témában. Emellett élvezettel forgathatják azok is, akik most ismerkednek a számmisztika titokzatos világával. A sorozat további kötetei: • Számmisztika I. – Személyiségünk titkai a számok tükrében • Számmisztika III. – Párkapcsolati számmisztika • Számmisztika – Szülő-gyerek kapcsolatok a számok tükrében
Na sklade 1Ks
10,68 € 11,24 €

Számmisztika I.

„Nomen est omen.” A latin mondás szerint nevünkben a sorsunk. De nemcsak a nevünkben, hanem a születési számainkban is. Csupán erre a két adatra van szükség ahhoz, hogy a számmisztika részletes jellemtérképet adhasson, és várható sorsunkról, valamint e világban betöltött szerepünkről, missziónkról beszélhessen. Az önismeret és az önmegismerés vágya a mai világban természetes és egyre erősödő belső késztetés. Sok-sok módszer áll rendelkezésünkre, amelyek közül egyik a számmisztika. Ez a könyv arra vállalkozik, hogy bevezesse az Olvasót a számmisztika rejtelmeibe, melynek segítségével feltárhatjuk személyiségünk titkait. Az érdeklődő olyan gyakorlati kézikönyvet tart a kezében, amely olvasmányosan, közérthető szerkezettel, játszva tanít. A sorozat további kötetei: • Számmisztika II. – Spirituális és pszichológiai összefüggések • Számmisztika III. – Párkapcsolati számmisztika • Számmisztika – Szülő-gyerek kapcsolatok a számok tükrében
U dodávateľa
8,25 € 8,68 €

dostupné aj ako:

Számmisztika III.

„Ha egyedül vagyok a szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.” Karinthy Frigyes A férfi-nő kapcsolat izgalmas és állandóan aktuális téma az ember életében. Vagy azért, mert van, vagy azért, mert nincs. És ha van, vajon boldoggá tesz-e? Ez a könyv egyfajta „használati útmutató” önmagunkhoz és társunkhoz egyaránt. A számmisztika a születési nap szerint 11 típusú férfit és 11 típusú nőt különböztet meg. Egymáshoz és a másik nemhez fűződő viszonyuk bonyolult, de rendkívül izgalmas téma. A XXI. század új feladatok elé állítja az emberiséget több témában is. Ezek közé tartozik a párkapcsolat nagyon is sarkalatos „problematikája”. Új feladat új megoldásokat követel; új stílust, új struktúrákat hoz magával. Anyáink-apáink útja nem feltétlenül a mi utunk, nekünk sajátot kell törnünk. Ehhez több eszközt is igénybe vehetünk. Az egyik a számmisztika, melynek következtetései tiszták és közérthetőek. Székelyhidi Ágnes számmisztikán alapuló párkapcsolati kézikönyve részletes, tanulságos leírásokkal segít eligazodni emberi kapcsolatainkban. Humoros nyelvezete lehetővé teszi a könnyebb befogadást. Mindössze arra van szükségünk, hogy megnézzük a születésünk napjára vonatkozó elemzést. Ebből megtudhatjuk, mennyire ismerjük önmagunkat, milyenek vagyunk valójában, hogyan viszonyulunk a másik nemhez. Ugyanígy kielemezhetjük társas kapcsolatainkat is. Ezt a könyvet nem kell az első oldaltól az utolsóig kiolvasni. Érdemes szemezgetni belőle, és azokat a részeket áttanulmányozni, amelyek ránk és a párunkra vonatkoznak. Minden felismerés hozzásegít önmagunk elfogadásához, a másik tolerálásához és végül is a harmónia megtalálásához.

Na stiahnutie
6,06 €

dostupné aj ako:

Számmisztika

„A gyermekeket tiszteletben kell fogadni, Szeretetben kell nevelni, És szabadságban kell elbocsátni." R. Steiner Szülők és gyerekek – talán a legszorosabb emberi kapcsolat, ami egy életen át elkísér minket. A harmónia megteremtéséhez fontos, hogy megértsük, hogy személyes konfliktusaink megoldásában nem az segít, ha megváltoztatjuk, hanem ha megértjük hozzátartozóinkat és nem utolsó sorban önmagunkat. Ehhez nyújt kiváló segítséget a számmisztika elismert szakértője, Székelyhidi Ágnes. Legújabb könyvében 11 típusú gyereket (azon belül 3 korcsoportot és fiú-lány felbontást), majd 11 típusú szülőt (külön apát és anyát) különböztetünk meg. Azért 11 típusról esik szó, mert a születési dátumban most csak a nap számát vesszük figyelembe, ez mutatja ugyanis a személyiség lényegét. Újdonság a szimpátiára utaló testvérszámok és az ellentéteket kifejező ellenpólusok fogalma. A gyerek jellemének megfejtését segíti az adott szám mesefigurája, illetve az adott karakterre jellemző szeretetnyelv leírása. Ez utóbbi különösen fontos, hiszen ha szeretetünket hangsúlyosan a neki leginkább megfelelő módon fejezzük ki, akkor gyermekünk érzelmileg biztonságban fogja érezni magát. A könyv első részében a gyerekek, második részében pedig a szülők szempontjából vizsgálja a szülő-gyerek kapcsolatot, így a megfelelő számot fellapozva mindkét „szerepünkről" elemzését megismerhetjük. Ha a gyermekünkről olvasunk, egyfajta használati útmutatót kapunk ahhoz, hogyan tudjuk segíteni őt, miben igényli a legtöbb támogatást és hol vannak nevelésének kritikus pontjai. A szüleinkre vonatkozó részt is érdemes fellapozni, illetve a saját számunkat gyerekként. Tanulságos lehet visszamenőleg is ráébredni konfliktusforrásokra, és akár még a feszültségek kezelésére is lehet esély, hiszen ahogy Erich Kästner mondta, „Sosincs késő egy boldog gyermekkorhoz!"
Na stiahnutie
6,06 €

dostupné aj ako:

Számmisztika I.

Nomen est omen. A latin mondás szerint nevünkben a sorsunk. De nemcsak a nevünkben, hanem a születési számainkban is. Csupán erre a két adatra van szükség ahhoz, hogy a számmisztika részletes jellemtérképet adhasson, és várható sorsunkról, valamint e világban betöltött szerepünkről, missziónkról beszélhessen. Az önismeret és az önmegismerés vágya a mai világban természetes és egyre ersödő belső késztetés. Sok-sok módszer áll rendelkezésünkre, amelyek közül egyik a számmisztika. Ez a könyv arra vállalkozik, hogy bevezesse az Olvasót a számmisztika rejtelmeibe, melynek segítségével feltárhatjuk személyiségünk titkait. Az érdekldő olyan gyakorlati kézikönyvet tart a kezében, amely olvasmányosan, közérthető szerkezettel, játszva tanít.
Vypredané
8,41 € 8,85 €

Számmisztika II.

A Számmisztika nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik. Minél jobban belemerülünk azonban, annál több felfedeznivalót találunk benne. Új kötetében a szerző tanításainak és elemzéseinek esszenciális tudását foglalja össze, amely hűen tükrözi lelkesedését és elkötelezettségét a Számmisztika iránt. A széleskörű személyiségelemzésen túl a férfi-női, a szülő-gyerek vagy a főnök-beosztott kapcsolatok izgalmas témáját vizsgálja. Segít a legmegfelelőbb időpont kiválasztásában esküvő, cégalapítás vagy ingatlanvásárlás esetén, és bevezet az okkult számok rejtélyeibe. A számokra jellemző, magyar szerzőktől származó tanulságos mesék és versek igazi csemegét jelentenek az Olvasó számára. Ezt a könyvet ajánljuk mindazoknak, akik már ismerik Székelyhidi Ágnes nagysikerű első kötetét és további, mélyebb ismeretekre vágynak e témában. Élvezettel forgathatják azok is, akik most ismerkednek a Számmisztika titokzatos világával.
Vypredané
6,45 € 6,79 €