! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Judit Szekeres

autor

A múlt árnyékában

El lehet-e temetni örökre a múltat? Vagy talán végig elkísér minket, hogy árnyékot vessen ránk, mikor kisütne felettünk a nap? Szimóna és Márton, akiknek sikerült bebizonyítaniuk, hogy a szerelem képes legyőzni minden akadályt, az újrakezdés örömében boldogan vágnak neki a közös jövőjüknek. Azt azonban nem is sejtik, hogy az összes eddigi megpróbáltatás csupán előszele volt annak a tomboló viharnak, amely hamarosan mindent a feje tetejére állít. A történetben olyan új szereplők is feltűnnek, akiknek megjelenése visszafordíthatatlanul megváltoztatja a főhősök életét, és amikor a két fiatal már azt gondolná, hogy végre célba ért, sajnos rá kell jönniük, hogy az igazi kihívások még csak ezután következnek. Szimóna sok éven át titkolt múltja most feltárul, és elérkezik a pillanat, hogy farkasszemet nézzen élete legnagyobb ellenségével, amelyben Márton elszánt hősiességgel segíti őt. Ám az események váratlan fordulatot vesznek, és teljesen új fénybe helyezik a párkapcsolatukat. Vajon Márton valóban az a férfi, akinek Szimóna gondolja? Esetleg van, amit a lány még nem tud a párjáról? Mindez kiderül A múlt árnyékában című könyvből, amely a Meztelen igazság című regény folytatása. Tarts velem, ha te is szereted az izgalmakat.
U dodávateľa
11,88 € 12,50 €

dostupné aj ako:

Zuhanás a fellegekbe

Te mit tennél kockára a sikerért? És mit a szerelemért? Jenna Sutton, a fiatal, frissen diplomázott közgazdász éppen első munkahelyét tölti be egy nemzetközi cégnél New Yorkban, szabadidejében pedig egy regény megírásán dolgozik. John Mark, a cég Madridban élő konzultánsa első látásra beleszeret Jennába. A lány eleinte tartózkodik Johntól, de néhány hónap elteltével elveszíti az érzelmei felett az irányítást, és fejest ugrik a sokat ígérő kapcsolatba. Johnról idővel kiderül, hogy teljesen más ember, mint amilyennek őt korábban Jenna hitte. A kimért, hűvös konzultáns valójában egy szenvedélyes férfi, aki bevezeti Jennát a kaszinók és a fényűzés világába, ahol a lány befolyásos emberekkel ismerkedhet meg. Ennek köszönhetően hamar kiadják a könyvét is, ami hatalmas sikert arat. A hétköznapi lányból egyszerre világhírű celeb válik. Johnra azonban egyre kevesebb ideje jut, ami a kapcsolatuk végéhez vezet. Ám a férfi igazságtalannak érzi a helyzetet, és a józan eszét elveszítve bosszút áll Jennán. Botrányos videófelvételt ad el egy magazinnak a lányról, ami hatalmas port kavar. Róluk szólnak a hírek, az újságok. De valóban minden az, aminek látszik? Szekeres Judit a nagy sikerű Meztelen igazság és A múlt árnyékában című regényei után egy újabb, finom erotikával fűszerezett izgalmas történeten keresztül mutatja meg, hol a határ becsület és fondorlat között.
U dodávateľa
11,95 € 12,58 €

dostupné aj ako:

Egy cipőben

Suzy azzal a céllal utazott az Államokból Párizsba, hogy találkozzon az éppen Európában dolgozó barátjával, Andrew-val, és egy csodás hetet töltsenek együtt. A reptéren azonban nem várja senki, ugyanis Andrew-nak halaszthatatlan munkája akadt, és még egy napig nélkülözniük kell egymást a szerelmeseknek. Rosemary Manchesterből érkezett a francia fővárosba, maga mögött hagyva volt barátjához fűződő fájdalmas emlékeit, majd egy félreértésnek köszönhetően megismerkedik Suzyval, akinek a bőröndjével összetévesztette saját poggyászát a reptéren. Mivel mindkettejüknek tragikus hangulatban indult a vakáció, úgy döntenek, sorsközösséget vállalnak, és megpróbálják együtt kihozni ebből a napból a lehető legjobbat, így azonnal nekivágnak a városfelfedező útjuknak. A városnézés azonban hamar csúfos véget ér, amikor egyik percről a másikra egy börtöncellában találják magukat, a kiutat pedig csak az óvadék jelenthetné. Az óvadék, amelyet csak a szerelmeik tehetnének le. A cellában töltött idő alatt a két nő egyre jobban megismeri egymást, és hamarosan kiderül, hogy bár egészen más a személyiségük, a szerelmi életük kísértetiesen hasonló. Ezek után hogyan sikerül nekik kijutni a pácból? Vajon Suzy valóban a nagy Őt találta meg Andrew-ban? És vajon Rosemary valóban képes örökre búcsút mondani volt párjának, aki eközben mindent megtesz, hogy megbocsátást nyerjen nála? Szekeres Judit, a Meztelen igazság, az A múlt árnyékában és a Zuhanás a fellegekbe című erotikus-romantikus regények sikerszerzője ezúttal két becsapott szerelmes nő történetén keresztül mutatja be a bosszú, a megcsalás és az árulás természetét.
U dodávateľa
12,87 € 13,55 €

dostupné aj ako:

Meztelen igazság

Titokban lehet-e tartani a rejtett életünket? Meddig lehet elmenni a hazugságban? A választ megtudhatjuk Szimóna történetéből, aki huszonhárom éves gyorséttermi felszolgálólányként, múltját háta mögött hagyva, családjától távol, független szingli hétköznapjait éli Budapesten. Gyermekkori szenvedélye a dzsesszbalett, amelyet a fővárosba költözése után a rúdtánc váltott fel. Esténként Kasszandra álnéven, álarcban táncol egy neves éjjeli klubban, amiről kizárólag a legjobb barátnője, Liza tud. Egyik este, mikor a produkciója véget ér, és lefelé tart a színpadról, útját állja egy részeg vendég, és erőszakoskodni kezd vele. A lány kétségbeesetten küzd ellene, mikor váratlanul megjelenik egy rejtélyes és jóképű férfi, aki azonnal oltalma alá veszi a védtelen lányt. Később a megmentő ugyanabban a büfében tűnik fel, ahol Szimóna napközben dolgozik. A férfinak sejtelme sincs arról, hogy a remegő kézzel őt kiszolgáló lányt mentette meg azon a bizonyos estén. Hamarosan kezdetét veszi kettejük tündérmesébe illő románca, amely számos megpróbáltatásnak néz elébe. De vajon túléli-e a kapcsolatuk a titkot, melyet Szimóna táncos jelenéről rejteget? S vajon sikerül-e a lánynak végleg felszámolni a sötét múltat, amely hosszú évek óta rémálomként kísérti a békésnek tűnő életét?
Na stiahnutie
4,54 €

dostupné aj ako:

A múlt árnyékában

El lehet-e temetni örökre a múltat? Vagy talán végig elkísér minket, hogy árnyékot vessen ránk, mikor kisütne felettünk a nap? Szimóna és Márton, akiknek sikerült bebizonyítaniuk, hogy a szerelem képes legyőzni minden akadályt, az újrakezdés örömében boldogan vágnak neki a közös jövőjüknek. Azt azonban nem is sejtik, hogy az összes eddigi megpróbáltatás csupán előszele volt annak a tomboló viharnak, amely hamarosan mindent a feje tetejére állít. A történetben olyan új szereplők is feltűnnek, akiknek megjelenése visszafordíthatatlanul megváltoztatja a főhősök életét, és amikor a két fiatal már azt gondolná, hogy végre célba ért, sajnos rá kell jönniük, hogy az igazi kihívások még csak ezután következnek. Szimóna sok éven át titkolt múltja most feltárul, és elérkezik a pillanat, hogy farkasszemet nézzen élete legnagyobb ellenségével, amelyben Márton elszánt hősiességgel segíti őt. Ám az események váratlan fordulatot vesznek, és teljesen új fénybe helyezik a párkapcsolatukat. Vajon Márton valóban az a férfi, akinek Szimóna gondolja? Esetleg van, amit a lány még nem tud a párjáról? Mindez kiderül A múlt árnyékában című könyvből, amely a Meztelen igazság című regény folytatása. Tarts velem, ha te is szereted az izgalmakat.
Na stiahnutie
5,04 €

dostupné aj ako:

Zuhanás a fellegekbe

Te mit tennél kockára a sikerért? És mit a szerelemért? Jenna Sutton, a fiatal, frissen diplomázott közgazdász éppen első munkahelyét tölti be egy nemzetközi cégnél New Yorkban, szabadidejében pedig egy regény megírásán dolgozik. John Mark, a cég Madridban élő konzultánsa első látásra beleszeret Jennába. A lány eleinte tartózkodik Johntól, de néhány hónap elteltével elveszíti az érzelmei felett az irányítást, és fejest ugrik a sokat ígérő kapcsolatba. Johnról idővel kiderül, hogy teljesen más ember, mint amilyennek őt korábban Jenna hitte. A kimért, hűvös konzultáns valójában egy szenvedélyes férfi, aki bevezeti Jennát a kaszinók és a fényűzés világába, ahol a lány befolyásos emberekkel ismerkedhet meg. Ennek köszönhetően hamar kiadják a könyvét is, ami hatalmas sikert arat. A hétköznapi lányból egyszerre világhírű celeb válik. Johnra azonban egyre kevesebb ideje jut, ami a kapcsolatuk végéhez vezet. Ám a férfi igazságtalannak érzi a helyzetet, és a józan eszét elveszítve bosszút áll Jennán. Botrányos videófelvételt ad el egy magazinnak a lányról, ami hatalmas port kavar. Róluk szólnak a hírek, az újságok. De valóban minden az, aminek látszik? Szekeres Judit a nagy sikerű Meztelen igazság és A múlt árnyékában című regényei után egy újabb, finom erotikával fűszerezett izgalmas történeten keresztül mutatja meg, hol a határ becsület és fondorlat között.
Na stiahnutie
8,83 €

dostupné aj ako:

Egy cipőben

Suzy ?azzal a céllal utazott az Államokból Párizsba, hogy találkozzon az éppen Európában dolgozó barátjával, Andrew-val, és egy csodás hetet töltsenek együtt. A reptéren azonban nem várja senki, ugyanis Andrew-nak halaszthatatlan munkája akadt, és még egy napig nélkülözniük kell egymást a szerelmeseknek. Rosemary Manchesterből érkezett a francia fővárosba, maga mögött hagyva volt barátjához fűződő fájdalmas emlékeit, majd egy félreértésnek köszönhetően megismerkedik Suzyval, akinek a bőröndjével összetévesztette saját poggyászát a reptéren. Mivel mindkettejüknek tragikus hangulatban indult a vakáció, úgy döntenek, sorsközösséget vállalnak, és megpróbálják együtt kihozni ebből a napból a lehető legjobbat, így azonnal nekivágnak a városfelfedező útjuknak. A városnézés azonban hamar csúfos véget ér, amikor egyik percről a másikra egy börtöncellában találják magukat, a kiutat pedig csak az óvadék jelenthetné. Az óvadék, amelyet csak a szerelmeik tehetnének le. A cellában töltött idő alatt a két nő egyre jobban megismeri egymást, és hamarosan kiderül, hogy bár egészen más a személyiségük, a szerelmi életük kísértetiesen hasonló. Ezek után hogyan sikerül nekik kijutni a pácból? Vajon Suzy valóban a nagy Őt találta meg Andrew-ban? És vajon Rosemary valóban képes örökre búcsút mondani volt párjának, aki eközben mindent megtesz, hogy megbocsátást nyerjen nála? Szekeres Judit, a Meztelen igazság, az A múlt árnyékában és a Zuhanás a fellegekbe című erotikus-romantikus regények sikerszerzője ezúttal két becsapott szerelmes nő történetén keresztül mutatja be a bosszú, a megcsalás és az árulás természetét.
Na stiahnutie
10,09 €

Vypredané
11,88 € 12,50 €

dostupné aj ako: