Erika Szepes

Mintha azt akarnák megmutatni e kötet idézetei, mi mindent tud a magyar haiku: leírni és megmagyarázni a világmindenséget, átélni és átadni érzelmeket, gondolatokat – egész világunkat. Megannyi önarckép három-három sorban. Ezek az önarcképek ritkán felhőtlenek: vidámságuk mindig iróniából, paradoxonból fakad. A szétesőnek érzett világban biztonságot nyújt az összefogott, tömör forma, a japán-keleti bölcsesség, az örökkévalóság utáni változatlan vágy – a változatlan örökkévalóság vágya. De, minthogy európai lelkünket nem tudjuk teljesen átadni neki, álarcot öltünk, és mögüle mosolygunk kifelé, abban a hitben, hogy mi kilátunk az álarcon át, de minket nem lehet meglátni mögötte. Öncsalás. Menekülés. Paradoxon, mint ez az egész ezredforduló a technikai robbanással és létünk teljes bizonytalanságával. Menekülés – szecesszió.