! Doprava ZADARMO už od 20 € !

László Szilasi

autor

A harmadik híd


"A hajdani kanadai emigráns, a Németországból hazatért nyomozó és az itthon maradt utcazenész éli és meséli az életét ebben az egyetlen napnyi regényben. A cselekmény helyszíne Szeged napfényes városa, annak már-már kultikus színhelyei, a Dóm tere, a belváros gondosan kikövezett utcái, az árnyas Tisza-part, a ferencesek ősi temploma. Ám a cselekmény által nem derűs és boldog sorsok bontakoznak ki, hanem az élet mélyebb és hidegebb bugyraiba merülhetünk bele. Egy minap tartott osztálytalálkozón veszi kezdeté a történet, hogy aztán hősi tettekre és gyengeségekre, csalásokra, elhallgatásokra, szétfoszló álmokra, rejtett életekre, ifjúkori bűnökre és örömökre nyíljon rá az elbeszélés ablaka. Középkorú emberek, régi barátok mesélik vagy hallgatják el, mi történt velük az utóbbi harminc év alatt, s hogy mi történik velük most. Sok jó, sok rossz, sok igaz, sok hazugság. És ebből a regényből megtudhatjuk azt is, mi a mondat otthona. Hogy lehet az szív, test, lélek, szellem. Persze. De a mondat legfőbb otthona az ember sorsa és esendősége, amiben nyugalmat mégsem lelhet soha. Bátor, lesújtó, nyugtalanító, katartikus könyvet tart a kezében az olvasó." (Darvasi László)
U dodávateľa
12,75 € 13,42 €

Amíg másokkal voltunk


Három költő kisregényét tartja kezében az Olvasó. Babits Szegeden, Jókai a levert forradalom utáni bujdosás idején, Bessenyei György szülőföldjén, Tiszabercelen, a magyar vidék pusztaságában. Mindannyian számkivetettek. Mindannyian remeték, elhagyottak, elveszettek. De mindannyian készülnek valami nagyszabásúra, valami rendkívüli teljesítményre. Magukra készülnek. A kiteljesedésre. Mindahányuk készülődésének tétje a magyar irodalom egy kivételes eseménye. A történetek arról szólnak, hogy megcsinálják. Unikális magyar próza ez, Mészöly és Ottlik hangját egyaránt idéző, a sűrűség, a sűrítettség mámorával áthatott, a tárgyi és a természeti világot líraian és tudományosan részletező. Mindemellett afféle minimalista enciklopédia is, amely időről időre lélegzetelállító panorámákat mutat nekünk. Arról szól ez a három egymással összefüggő szöveg, hogy a magány lehet ugyan menedék, lehet büntetés, lehet a sors különös nehezménye, ám a zsenialitás előbb-utóbb kibontja a maga súlyos rétegeit, szabaddá teszi a lelket, és olyasmit alkot, ami egy nemzet nyelvében maradandó lesz. Három kisregény, három borostyánkő, amelyből három arc néz ránk eddig kevéssé ismert módon. "El kellene utazniuk. Itt hagyni a beteg vesét meg a gyenge szívet, legyőzni a testet. Kikocsizni kettesben Pusztakovácsiból." (részlet a könyvből)
U dodávateľa
11,84 € 12,46 €

Luther kutyái


"Szilasi László legmegrázóbb művét tartja kezében az olvasó. Viharsarki és szegedi regények, reformkori portréképek megfestése után eddigi legszemélyesebb történetét beszéli el az író. Híres irodalmi példának aktuálisan kézenfekvő volt Karinthy skandináv utazása. Egy nagy, halálos betegség fölötti drámai győzelemről szól tehát ez a regény. Témája a test, amely váratlanul és elementárisan hagyhat cserben bennünket, hogy aztán mégis kivételes ragaszkodást produkáljon. Témája az elveszett tudat, az érzékelhetetlen idő, a gyógyulás lehetetlensége és mégis-csodája. Témája egy család szorongattató széthullása, illetve egy új család fölépülése. Témája a családi múlt, a személyes történelem, szülők és nagyszülők sorsa, a huszadik század traumái, háborúk, békeidők, szegénység és túlélési praktikák; mindezekről kitárulkozva a confessio műfaját is fölhasználva beszélnek a rövidre vágott, visszafogott, feszülten pulzáló sorok. Ízlelgessük a baljósan gyönyörű címet: Luther kutyái. Íme, egy regény, amelyben visszahódították az életet." (Darvasi László)
U dodávateľa
11,88 € 12,50 €

Kései házasság


Vajda Ilma és Gavenda Péter 1964-ben találkozik Szegeden. Még nem tudják, hogy ha nem is együtt, de egymás mellett fogják leélni az életüket: mindketten Árpádharagoson lesznek tanárok. Az 1964 és 2019 között játszódó regény mindegyik fejezete egy-egy év metszete: Ilma és Gavenda viszonya másokkal kötött házasságokat és történelmi fordulókat egyaránt túlél, de kérdés, vajon ellenálló tud-e maradni az idő múlásával szemben. Szilasi László könyvében a történelem nem kulissza, hanem egyenrangú szereplő. A regény hol idilli, hol melankolikus, de mindig kristálytiszta és tűpontos rajz közös múltunkról és arról a törékeny erőről, amely két embert összeköthet.
U dodávateľa
10,11 € 10,64 €

Třetí most


Někdejší emigrant, detektiv a pouliční hudebník žijí a vyprávějí své životy v románu, jenž se odehrává v jediném dni a jehož kulisou je jihomaďarský Segedín se svými kultovními místy, kostely, náměstími a skrytými zákoutími. Jen ten třetí most je dílem fantazie... Ale právě tak získává svou pravou funkci; lze po něm přejít z reálna do ireálna, ze světa upadající všednosti do vytoužené říše obratu k lepšímu. Zahajovacím akordem je setkání gymnaziálních spolužáků po třiceti letech, příslušníků generace, která pád komunismu prožila již na prahu dospělosti. Kurz nabraný v této „době nadějí“ nepřinesl každému úspěch: Někomu se nedařilo, někdo se ani cestou vedoucí k úspěchu vydat nechtěl. Po této myšlenkové linii nás autor vede do světa bezdomovců, kterému je v tomto románu věnován nejširší prostor. Dostáváme se do hlubších a nevlídnějších sfér lidského žití, k němuž patří hrdinské činy i slabosti, podvody, zamlčené činy, neuskutečněné sny, utajované životy, hříchy mládí i pár obyčejných radostí.
U dodávateľa
19,86 € 20,90 €