Géza Szőcs

Versből született – és Erdélyről, Kolozsvárról, a kolozsvári Sétatérről, a sétatéri tóról, a tavon úszkáló hattyúkról, a költészetről szóló, több műfajú kötet lett belőle. „Ha az ember betéved a Sétatérre, vagy ha összeáll a hattyúkkal, nehéz dolog kikeverednie onnan” – írja a szerző, akit kimeríthetetlennek tűnő költői képzelete és impozáns kultúrtörténeti jártassága egyre-másra újabb utak bebarangolására csábít „Európa egyik legszebb városában” és „a magyar líra hattyúskertjében”.S nem kétséges, a költő sétapartneréül szegődő olvasó is hasonló élvezettel, fokozódó vággyal fordul az elé táruló, egymáshoz sokszínűen kapcsolódó, versekben, esszékben-előadásokban, interjúban megmutatkozó szöveg-mű-kincsek felé.Szőcs Géza tervezett, gondosan egyberendezett, ám csak posztumusz megjelenő kötete nem csupán a lezárult életmű fantasztikusan izgalmas és gazdag világába kalauzol el – de a költő szülőföldjéhez és az irodalomhoz fűződő szenvedélyes viszonyára is számos módon rávilágít.

Ahogyan a versbéli albatrosz disznóbőr kofferekkel, fehér pótszárnyakkal és sós viharkabáttal landol a székelykocsárdi vasútállomáson, olyan váratlansággal, elbűvölő védtelenséggel tűnt föl Szőcs Géza a magyar irodalomban. Már indulása, majd első kötetei is valóságos paradigmaváltást jelentettek. Hatása messze túlterjedt a költői iskolákon, műhelyeken és az országhatárokon. Költészete úgy folytat végeérhetetlen, "véresen komoly" párbeszédet a sokszálú hagyománnyal, hogy közben sosem engedi elfelejtetni a líra zavarba ejtő, (nyelv)játékos, az esetlegességeknek és keresetlen összehangzásoknak is engedő természetét. Versei, akár a forró (író)asztallapon pattogó jéghideg eperszemek, minden ízükben az alakuló, átváltozó nyelvet elevenítik meg. Egy másik életben talán Fabergé-tojás készítő ékszerésznek születik. Természetesen - hozzá illő módon - dinoszaurusztojást szerszámozott volna fel. A mi életünkben költő lett, most pedig kézbe vehetjük összegyűjtött verseit. - Korpa TamásItt a tél és én meg fogok fagyni.Mi több már látom is magamat mint zúzmarásembercsörgőt amelyet a lehetetlenütései hajtogatnak a dombokonvállamban hiúzharapásának szirma pirospettyes bársonyoshiúzé reális állat aki mosta fehérerdő szélén álldogála jeges sárga avarban éshallgatózik magába nézó ó ruhám is zúzmarásés vállamon hiúzmaráshiúz áll hullott lombokonígy csörgök majda dombokonnéha magasra förgetegemel majd ottan csörgetekmint alacsony szárnyon repülőgyorsnyelvű fakerepelőLehull rólam az oltalom.(Annabelle és a betyár, részlet)