Marina Sztyepnova

Pétervárról, a cár közvetlen közeléből vidékre, Voronyezs melletti birtokára vonul vissza Borjatyinszkij herceg és hercegné, hogy ottani kastélyuk és az azt körülvevő gyönyörű kert nyugalmát élvezhessék, egyben kihűlt kapcsolatuk újjáélesztésére fókuszálhassanak. Az utóbbi váratlanul jól sikerül: a hercegnő egy kislányt szül, aki néhány év múlva lázongó, a társadalmi szokásokba sehogy sem illő viselkedésével alaposan felforgatja a korábban sem ideális, de legalább annak látszó családot. A lány, Tuszja az első perctől más, mint a környezete: szabadságra és függetlenségre tör, lányként, majd nőként olyan jogokat szeretne, amelyek a tizenkilencedik századi Oroszországban elképzelhetetlenek. Öltözködésével, hajviseletével, párválasztásával és tudásvágyával is már-már megoldhatatlan feladványok elé állítja családját. Törekvéseiben egy ugyancsak különleges szövetségesre lel a család csupa szív orvosában, akit apjaként tisztel, és akivel úgy tud veszekedni, ahogy egy lány csak az apjával tud. Marina Sztyepnova költői nyelven és költői érzékenységgel megírt könyve a legszebb Tolsztoj-regényeket idézi meg, világábrázolásában, gondosan kidolgozott mondataiban és a női főszereplők történeteiben is.

A kötet főszereplője Ivan Ogarjov, negyvenes éveiben járó moszkvai orvos, kortársunk, aki gyerekkorától valamivel szemben igyekezett felépíteni életét - mégis lakótelepi iskola, katonaság a végeken, robotolás a magánklinikán, lelketlen albérlet és házasság kíséri, véletlenek vagy néha tragikus események sodorják előre. Kívülállóságát az orosz irodalom és az itáliai festészet iránti rajongása jelképezi, és Toszkánába végül egy váratlanul jött rejtélyes szerelem juttatja el. Ebben a világban az anyák önfeladó szolgák, az apák önzők és tehetetlenek, és ha a fennmaradás megalkuvó akaratán túl akad még rendkívüli erejük, az például Ogarjov feleségének horrorisztikus képessége, hogy látja az őrültek auráját. Sztyepnova regényei az erős hangon ábrázolt női sorsokról lettek ismertek, melyek ezúttal szellemhistóriába illő szálakon rezonálnak egymásra. Ogarjovot a kisszerű körforgásból, a végzetek egymásba fonódásából egy újgazdag gengszter független lánya rántja ki, aki viszont csak saját skizofréniáján át tudja megadni neki az igazi, szabad élet megváltását. Sztyepnova hazája örök kérdéseit ülteti át mai környezetbe. Az orosz irodalom régi toposza az Itáliába vágyódás, másként újjászületve kilépni a kollektív együtt nevelkedés nemzedékeken átívelő kísérletéből, mely eddig leginkább a hibák és csalódások, a szegénység utódlását hozta el, és amely ebben a műben is drámai élet-halál küzdelemként tárul elénk, olykor megértő iróniával oldva a szomorúságot. Ogarjovra szerencsés esetben a csehovi doktorrá öregedés szürkesége várna, a győzelmes karrier a vadkapitalizmusban a politikusok és bűnözők előjoga.

Marina Sztyepnova 1971-ben született Oroszországban. Kritikusai szerint úgy ír, mintha Ljudmila Ulickaja lánya és a nagy klasszikus orosz szerzők kései utóda lenne. A Lazar asszonyai megjelenésekor bombaként robbant, azonnal a bestsellerlisták élére került, mindegyik nagy orosz irodalmi díjra jelölték, és 2012-ben elnyerte az orosz Nagy Könyv díjat. Azóta huszonhat nyelven olvasható, és készül a filmváltozat is. A Tolsztoj-díjat a legszebb orosz prózaíró hagyományok folytatásával érdemelte ki. Lazar Lindt, a zseniális, zsidó származású fizikus éppen 1900-ban született, és valamikor a kilencvenes évek elején hal meg, hosszú élete során csak a tudomány érdekli... meg a nők. Forradalom, sztálinizmus, terror, háború, kísérleti atomrobbantások, az értelmiség kínjai mindezt három különös sorsú nő (az orosz lelket megtestesítő Maruszja, a férjét gyűlölő fiatal Galina és a melegségre vágyó Linocska) szemszögéből követhetjük. Igazi nagyregényt kapunk, mely szakmai és közönségsikerét annak köszönheti, hogy női sorsokat ilyen érzékenyen és beleéléssel talán senki más nem ábrázolt még a mai orosz irodalomban.