Zsuzsa Takács

Takács Zsuzsa új kötetében a gyűjteményes verseskötet, A Vak Remény megjelenése óta született művek folytatják a megkezdett utat. Emellett néhány fájdalmasan tömör, már-már haikuszerű darab jelzi, hogy új ösvények is formálódnak az életműben. Az álmok, látomásszerű emléktöredékek továbbra is nagy szerepet játszanak, és a személyes történeteket, gyerekkori emlékeket, családi traumákat, szerelmeket és nemzeti tragédiákat megidéző versek sora is folytatódik a kötetben. A költő lányának halála óta a horizont egyre inkább elsötétülni látszik, így a sebzettség, a gyász elevenig ható képei dominálnak a versekben. Ugyanakkor életművében a költő rendületlenül törekszik a tekintet felemelésére, a színről színre látásra - így lesz lehetséges, hogy bár az egyes darabok a közös szenvedésben való megmerítkezésre hívnak, a kötetkompozíció szervező ereje a felemel(ked)és egyfajta megtisztulás, a megváltás reménysége felé. A maradás szégyene a költői életmű újabb fényes állomása: sötéten ragyog, és utat mutat a káoszban, alázatra, szabadságra, felelősségre, szolidaritásra és elmélyülésre hív. 

Kötetünk Takács Zsuzsa és Wirth Imre, a Petőfi Irodalmi Múzeum Médiatárának muzeológusa 2019-2023 között folytatott beszélgetéseiből született. Lapjain végigkövethetjük a költő életútját, s kötetről kötetre haladva bepillantást nyerhetünk a művek keletkezéstörténetébe, a szövegvilág alakulásának szellemi-életrajzi hátterébe. A beszélgetések szerkesztett változata a felvett hanganyagra épül, de a műfaji sajátosság miatt sok mindenben eltér attól: a végleges szöveg egy év intenzív közös munka eredménye. A szövegközpontú visszaemlékezések egyik legfontosabb felismerése az irodalmi folytonosságok hálózatának jelenléte, a hatvanas-hetvenes évek átideologizált közegében széthulló hagyománytapasztalat átalakulása, töredezett jelenléte a személyes sorsok, döntések, etikai dilemmák sodrásában. Takács Zsuzsa élet-mű-története és mély önreflexiója, a versértés felszabadítása emlékezetes élmény és önkép-alakító utazás az olvasó számára. A kötetet gazdag fényképanyag illusztrálja.

Takács Zsuzsa eddigi teljes költői életművét tartja kezében az olvasó: az összegyűjtött versek élén a legújabb, kötetben most először közölt Vak Remény-versekkel, a kötet lezárásaként pedig a régi és új India-költeményekkel. A Kossuth-díjas szerző nemzedékek számára vált iránymutatóvá, Ha van lelkünk ugyan című verse pedig a 2017-es év legolvasottabb online versközleménye volt. „Minden igaz költészet kívülről megragadhatatlan, egyszeri sakkjátszma, mit csak utólag értékelhetünk. Ami bizonyosat nyitás után mondhatunk, nem több, mint hogy a játszma valódi. Valódi játszmának indul Takács Zsuzsa nyitása: egy valódi költészet széles és gazdag kombinációit, kibontakozását rejti magában." (Pilinszky János) „A lélek csupán a test kényszere - ferdíthetnénk Pilinszkyt, aki egykor felhívta a figyelmet a pályakezdő Takács Zsuzsa költészetének tétova, kereső jellegére. Ez a meghatározó sajátosság azóta, az életmű kiteljesedése során, csak tovább erősödött, mintegy magabiztos tétovasággá sűrűsödött, keményedett, testesedett." (Bazsányi Sándor) „Takács Zsuzsa verseiben a modern melankólia líráját alkotja meg. Ennek a modernségben újra megerősödött hagyománynak azonban kétszeresen is új jelentést ad. [...] A kritikus nem akarja elhallgatni csodálatát a megcsinálás ilyen maestriája olvastán." (Pór Péter)

A kortárs líra egyik legjelentősebb alkotója, Takács Zsuzsa az 1990-es évek vége óta a versek mellett rendszeresen ír prózát is. Friss kötete, A sóbálvány az Élet és Irodalom hasábjain 2016-ban megjelent tárcanovellákat gyűjti egybe. Ezek a látszólag könnyed hangvételű írások távol- és közelmúltunkról, napjainkról és közeljövőnkről szólnak, hangvételük a humor és a groteszk határán mozog; az álom- és víziószerűség talán a legszembetűnőbb vonásuk, s emellett egyfajta olvasónaplóként is felfoghatók. A címben is megidézett visszapillantás a könyv egyik fontos motívuma. A főhős, a szerző alteregójának is tekinthető Z. budapesti értelmiségi, aki - némiképp Gregor Samsára emlékeztető módon - ,,zaklatott álmából ébredve egy áprilisi hajnalon... rettenetes felfedezést" tesz. Ezután nekilát bolyongani álmaiban és ébrenlétében, e kettő köztes-szövevényes terében, vagy inkább mi magunk bolyongunk szövegről szövegre, lapról lapra Z. világában: hol nekividámodva, hol fanyar mosollyal - mindenesetre mindig van min eltöprengenünk, erről a szerző garantáltan gondoskodik.