Áron Tamási strana 2 z 2

Tamási Áron novelláinak első kötete a szerelem és a halál, Tamási két legfontosabb témája köré rendezve közöl tizenkét-tizenkét írást, Vallasek Júlia, a 20. századi erdélyi magyar irodalom kutatója válogatásában. A könyv tartalmazza Tamási legfontosabb elbeszéléseit, de egyben novellaművészetének kevésbé ismert hangjait is megszólaltatja.

Tamási Áron (1897-1966) egy véletlen balesetnek köszönhetően lett a székelyudvarhelyi Római Katolikus Gimnázium diákja: gyermekkorában egy "patrópuskával" ellőtte a kezét, s így alkalmatlanná vált a mezőgazdasági munkára. Részben diákéveinek keserű élményei ihlették 1928-ban megjelent első regényét, a Szűzmáriás királyfit, de ennek a javarészt az Egyesült Államokban írt "eposz-regénynek" a központi témája a székely nép tragikus életérzése, amit a főhős, Csorja Bódi apja így foglal össze: "ilyen szerencsétlen népet nem teremte többet az Isten." A két család két generációjának sorsát bemutató balladai hangvételű műben apák és fiúk egyaránt egymás ellen fordulnak - a Csorják és a Gálfik végzete szimbolikusan jeleníti meg egyén és nemzet tragédiáját. A természet törvényei és a mély vallásos hite diktálta parancsolatok szerint élni kívánó Csorja Bódi szükségszerűen újra és újra összeütközésbe kerül az embereket gúzsba kötni igyekvő társadalmi intézményekkel - a nagyra hivatott székely fiatalember szabadságát csak a misztikum világában találhatja meg, és alkotóereje is csak "szűzmáriás" látomásainak, képzelgéseinek köszönhetően teljesedik ki.

Egy író életművének alapos gondozását, a filológiai-irodalomtörténeti koronát a kritikai kiadás jelenti. Nem csak a szövegvariánsok, variációk, módosulások tűnnek fel a gondozott szövegben, de a keletkezés és a fogadtatás dokumentumai is. Természetesen csak kis lépésekben juthatunk el idáig, először az „Összegyűjtött”, azután az „Összes”művek megjelentetése előzheti meg a „végső”, azaz kritikai kiadást. Tamási Áron esetében jó okunk van feltételezni, hogy hamarosan eljutunk idáig, az utóbbi évtizedekben megéledő kutatási kedv a garancia erre, véli Urbán László irodalomtörténész, a kötet összeállítója. A jelen antológia az ismeretlenből válogat, vagyis első utánközlésekről (cikkek, tárcák, jelenetek, beszédek, feljegyzések) van szó, de nem maradtak ki Tamási nyilatkozatai, interjúi, korai írásai sem. Lezárásként a Függelék az íróra emlékezők írásaiból, nyilatkozataiból mutat egy csokorra valót. Az Eszmélj, Ábel! különleges Tamási-portré, ami az ismert életművet színesíti. Mert: „regényeim igényes nagy gyermekek. Mindig elégedetlenek és elvágyódnak hazulról a nagyvilágba. Színjátékaim nyugtalan kamaszok. Az elbeszéléseim az én legkedvesebb apró gyermekeim”, nyilatkozta Tamási 1943 januárjában.

"Abban a nevezetes ezerkilencszáz és huszadik évben, vagyis egy esztendőre rá, hogy a románok kézhez vettek minket, székelyeket, az én életemben még külön is igen nagy fordulat állott bé. Akkor is Ábelnek hívtak engem; s ott laktunk Csíkcsicsóban, abban a nagy káposztatermelő faluban, a felcsíki járásban, éppen az Olt vize mellett. Apám, akit Gergelynek neveztek, még élt abban az időben, s közbirtokossági erdőpásztor volt. Ott is lakott fenn az erdőn, egyedül egy kalibában; s csak akkor jövögetett haza a házhoz, amikor az elesége elfogyott. Ilyenkor édesanyám ismét feltarisnyálta, s azzal visszament az erdei szállásra, hogy legalább egy hétig megint ne lássuk. Gyermek a háznál rajtam kívül nem volt, s én ezt nem is bántam, mert engemet is csak bajosan tudtak iskolába járatni s ruházni, olyan nagy szegénységben éltünk." Így kezdődik Tamási Áron talán legismertebb műve, az 1932-ben Kolozsváron megjelent Ábel a rengetegben. Hőse a tizenöt esztendős talpraesett, okos kamaszfiú, akit apja elszerzett erdőpásztornak a Hargitára, a csíkszeredai bank erdejébe. Ábelt valójában a szegénység űzi, nem a kalandvágy, "hegybéli" történetét is inkább az elemi létküzdelem irányítja, semmint a puszta kíváncsiság és a szabadságvágy. Sorsát fegyelemmel, bátorsággal viseli, sikeresen megküzd a rablókkal is. Végül megfogadja, hogy a szegények védelmezője lesz. A Helikon Zsebkönyvek az egyetemes művelődéstörténet legfontosabb és legnépszerűbb műveit teszi elérhetővé kedvező áron. A szépirodalmi címek mellett olyan könyvek jelennek meg a sorozatban, amelyek a történelem, a filozófia, a bölcselet, a pszichológia klasszikusainak számítanak.

A kötet Tamási Áron két önéletrajzi írását tartalmazza. Tamási 1939-ben adta ki Szülőföldemen című művét, mely az Amerikából a falujában hazautazó író vallomása. Ez a könyv nemcsak a szülőföld szeretetéről, hanem kisebbségi sorban élőkkel való sorsvállalásról is szól. A művet a háború után elhallgatták, második, hasonmás kiadása csak 1986-ban Baselban jelenhetett meg. A másik, a Vadrózsa ága életének utolsó hónapjaiban íródott, a tervezett kötetnek azonban csak két fejezete készült el. Benne az 1926 és 1934 közötti időszak hétköznapjai elevenednek meg, a korabeli kolozsvári irodalmi élet és az Erdélyi Helikon mindennapjai. Részlet a Szülőföldemből: "Kialudva és megzsugorodva fekszik a város, amikor hazafelé tartok az udvari szállóba. Sehol senki nem jár. Úgy megsűrűsödött a pára, hogy az arcom és a ruhám vízzel telik meg a rövid úton. Jólesnék, ha a kicsi szobában dorombolva fogadna a kályha, de a fa most is ott fekszik a vaskarikában. Ha ereszteném magamat, könnyen menne most a harag, hogy Jánost vagy a szobaasszonyt felzavarjam, de inkább a fegyelmet gyakorolom s indulataimat teszem vaskarikába." Részlet a Vadrózsa ágából: "Az én Amerikából való megérkezésem Európába francia kikötőben történt, az "Aquitania" óriáshajó fedélzetén, Le Havre kikötővárosban. A hajóról leszállva hamarosan vonatra ültem, és a rengeteg sok országúti biciklista látványa mellett, nemkülönben a kies francia tájban gyönyörködve, mely leginkább a mai dunántúli országrészünkhöz hasonlít, Párizson keresztül egyenesen Kolozsvárra tartottam, vagyis Románia felé." A kötet Sipos Lajos előszavával jelenik meg a Helikon szépirodalmi sorozatában.

"Amikor lent a völgyben felálltam, és kinyújtózva ránéztem a nagy hegyekre, úgy éreztem, hogy most im­már örökké élni fogok." "Szegény anyám olyan asszony volt, kinél kedvezőbb még virágban sem termik. Amíg élt is, mindig párto­mat fogta, csak néha a szeretet akadályozta ... Folytatás ›› meg abban, hogy ne úgy lásson valamit jónak, ahogy én. Amióta azonban leszállott a földbe, azóta a szeretet sem gátolta meg semmiben, hanem minden úgy volt a legjobban, ahogy én mondtam s gondoltam. Lám, a sírnál is, ami­kor elmondtam neki, hogy az öröklött hajójeggyel Ame­rikába szeretnék menni, úgy állott mellém, mint az őr­zőangyal. El is gondoltam, ahogy a temetőből hazafelé jöttem­ben a faleveleket hulladozni láttam, hogy halott édesanyát szeretni és hulló falevelet látni milyen közeli rokon! Bezzeg apám nem langyult el ennyire semmiféle szán­dékomon, hanem inkább vizsgálódva nézett, mint jegy­tulajdonost. Folyton ügyelte a lépteimet, és pislogott bé a homlokom mögé, hogy vajon mit akarhatok. Talán még az is megjárta az eszit, hogy egy szép napon fel­pattanok a hajójegyre, és úgy elvágtatok rajta, hogy még az Óperenciás-tenger vizét is csak játszva fogom meg­legyinteni, mint a fecske. Eszes ember volt ő magától is, s hát még ami tudományt belőlem merített!" A Trilógia - az Ábel a rengetegben (1932), majd folytatásaként az Ábel az országban (1933) és az Ábel Amerikában (1934) - a két világháború közti magyar irodalom egyik csúcsteljesítménye, melyet nem lehet elégszer újraolvasni. A kötet Sipos Lajos utószavával jelenik meg a Helikon szépirodalmi sorozatában. "A regényciklust eredetileg a Brassói Lapok adta közkézre, kétszáznál is több rézsletben. Az első önálló művet 1932-ben, a középsőt (akkor még Ábel a Társadalomban címmel) 1933-ban, a harmadikat pedig 1934 szeptemberétől 1935 januárjáig közölte. Könyv alakban az Ábel a rengetegben 1932-ben Kolozsvárott, az Erdélyi Szépmíves Céh gondozásában látott napvilágot, Kós Károly művészi terve szerint a Bánffy Miklós tollrajzaival, miként a második- harmadik rész is. Az önálló egységek összekapcsolására először 1937-ben nyílt mód, a budapesti Révai Irodalmi Intézet jóvoltából, az országos könyvnapok megrendezése alkalmából. Ettől kezdve használatos összefogó címként az Ábel." (Ugrin Aranka) A(z) Ábel (Könyv) szerzője Tamási Áron.

Abban a nevezetes ezerkilencszáz és huszadik évben, vagyis egy esztendőre rá, hogy a románok kézhez vettek minket, székelyeket, az én életemben még külön is igen nagy fordulat állott bé. Akkor is Ábelnek hívtak engem; s ott laktunk Csíkcsicsóban, abban a nagy káposztatermelő faluban, a felcsíki járásban, éppen az Olt vize mellett - kezdi Tamási Áron a regényét, melyben a Hargitára erdőpásztornak elszerzett székelylegényke, Ábel klasszikussá vált kalandjait meséli el. Az Ábel sorsáról szóló regénytrilógia első, egyben legvarázslatosabb kötetét ajánljuk az olvasónak.

"A Tortoma Könyvkiadó 2006-ban alakult Erdővidék központjában, Baróton. E kistérségből származott a magyar kultúra és történelem számos nagy egyénisége, kik maradandót alkottak és értékteremtő munkájukkal hozzájárultak a magyar irodalom, és tudomány fejlődéséhez. Olyan személyiségek, mint Apáczai Csere János, Benedek Elek, Benkő József, Bölöni Farkas Sándor, Cseri Mihály, Hermányi Dienes József, Keöpeczi Sebestyén, Kriza János tették ismertté munkásságuk révén hazájuk, Erdővidék, Erdély értékeit, hagyományait. E jelentős örökséget tekintve hoztuk létre a Tortoma Könyvkiadó azzal a szándékkal, hogy könyveinkkel mi is hozzájáruljunk a magyar történelem és kultúra jobb megismertetéséhez. Tortoma Klasszikusok címmel indított szépirodalmi sorozatunk révén jeles klasszikus szerzőink műveinek szélesebb körű népszerűsítésére törekszünk." (Demeter László)

Tamási Áron regényének hőse mintha régi ismerősünk lenne. Csorja Boldizsár mindössze tizenkét éves, amikor szülei falujukból Udvarhelyre viszik, hogy a katolikus gimnáziumba irassák. A megszeppent, magára maradt, mégis büszke gyerek már másnap összeakaszkodik diáktársaival, és megszökik. Ekkor akad rá a vele egykorú Ferkére, aki mestere elől bujdosott el. A két sorstárs örök barátságot fogad. Pedig Ábelnek, a híres regényalaknak csak távoli rokona ő, Nemecsekhez, Nyilas Misihez, a Kincskereső Gergőjéhez még kevesebb köti. Talán az a közös bennük, hogy mindannyian első önálló lépéseiket teszik egy ellenséges felnőtt világban, szülők, felnőttek védelme nélkül. A Szívbéli barátok igazi különlegesség, amelyben Tamási első regényét, a Szűzmáriás királyfit dolgozta át ifjúsági regénnyé. 1946-os első kiadása óta most mindössze másodszorra lát napvilágot Pekáry István grafikáival.

Tamási Áron világhírű regényének hőse, Ábel, a székely legényke, Csíkcsicsóból szegődött erdőpásztornak a Hargita rengetegébe.Ottani kalandjai felnőtté nevelték, így járta be az országot, majd Amerikát. Útján az a mindannyiunkat foglalkoztató kérdés izgatta: "Mi célra vagyunk a világon?"

A 16 éves Ábel, a havasi pásztor, a népmesei ihletésű főhős, aki gyermeki szabadságának elvesztését nem hajlandó tudomásul venni, sok veszélyes helyzetbe kerül, de mindig helytáll, akár a természt erőivel, akár a korabeli hatalmasságokkal kerül is szembe. A fél esztendeig tartó próbatétel után felhagy a pásztorkodással, és hű kutyájával, Bolhával együtt elindul az igazság keresésére: "a szegények és a elnyomottak zászlaját fogom öröké hordozni, bármerre vezéreljen is az utam" - mondja a regény befejező soraiban.