Áron Tamási

A trilógia befejező részében Ábel a hargitai rengeteg, majd a város után Amerikában próbál szerencsét. A csavaros észjárású székely fiút a talpraesettsége, humora és emberségessége segíti át a nehéz helyzeteken, hogy az újvilági kalandozások után végül visszatérjen szülőföldjére, mert ahogy a regény híres mondata is állítja: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!” 1. „Ábel, itt is rengetegben leszel!” 2. „Messze néztem, és úgy gondoltam Blankára, mint a sok csillag közül a legszebbikre, amelyet szintén elhomályosított a nagyvárosi nagy fény.” 3. „…mert inkább uralkodjék, szenvedés árán is, az igazság, mint akármilyen örömnek a fényében a valótlan dolog!” 4. „Ellenben nem szóltam semmit, hadd legyen az a legokosabb, aki nálánál okosabbat nem ismer!” 5. „…senkit sem szabad megítélni, amíg cselekedetének okát és körülményeit nem ismerjük.” 6. „…nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: […] s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.”

- Nohát, Kerekes úr és Hidász úr nagy észbeli csatát vívtak egymással. Hidász úr álmomban is ott ült, ahol most kuporog; Kerekes úr pedig amott a veder helyén, a másik sarokban. Közből pedig maga ügyelte a békét, nehogy azok ketten összeverekedjenek. - Észbeli csata, s miről? - kérdezte Győző. - Arról, hogy mi célra vagyunk a világon.

A kiadó Tamási Áron Ábel-trilógiájának első kötetét ajánlja az olvasók figyelmébe. Előkészületben: Ábel az országban és Ábel Amerikában.

Tamási Áron regényciklusát eredetileg a Brassói Lapok adta közkézre, kétszáznál is több részletben. A trilógia első részét 1932-ben, a középsőt - akkor még Ábel a Társadalomban címmel - 1933-ban, harmadik részét pedig 1934 szeptemberétől 1935 januárjáig közölte. Könyvalakban az Ábel a rengetegben 1932-ben Kolozsvárott, az Erdélyi Szépmíves Céh gondozásában látott napvilágot - Kós Károly művészi terve szerint és Bánffy Miklós tollrajzaival, akárcsak a második és harmadik rész. Az Ábel az országban 1933-ban jelent meg (1935-ben Buday György fametszeteivel), az Ábel Amerikában 1934 végén, ugyanott. Az önálló egységek összekapcsolására először 1937-ben nyílt mód a budapesti Révai Irodalmi Intézet kiadásában, az országos könyvnapok megrendezése alkalmából. Ettől kezdve használatos összefogó címként az Ábel. A mostani kiadás szövegkritikai igénnyel készült, Szilágyi Varga Zoltán művészi grafikáival illusztrálva. Az ötvenes évek derekán véglegessé formált, kéziratban is fennmaradt műhöz igazodva őrzi a stílusában legtisztább, az író akarata szerint a legpontosabb változatot.

Tamási Áron novelláinak első kötete a szerelem és a halál, Tamási két legfontosabb témája köré rendezve közöl tizenkét-tizenkét írást, Vallasek Júlia, a 20. századi erdélyi magyar irodalom kutatója válogatásában. A könyv tartalmazza Tamási legfontosabb elbeszéléseit, de egyben novellaművészetének kevésbé ismert hangjait is megszólaltatja.

Tamási Áron (1897-1966) egy véletlen balesetnek köszönhetően lett a székelyudvarhelyi Római Katolikus Gimnázium diákja: gyermekkorában egy "patrópuskával" ellőtte a kezét, s így alkalmatlanná vált a mezőgazdasági munkára. Részben diákéveinek keserű élményei ihlették 1928-ban megjelent első regényét, a Szűzmáriás királyfit, de ennek a javarészt az Egyesült Államokban írt "eposz-regénynek" a központi témája a székely nép tragikus életérzése, amit a főhős, Csorja Bódi apja így foglal össze: "ilyen szerencsétlen népet nem teremte többet az Isten." A két család két generációjának sorsát bemutató balladai hangvételű műben apák és fiúk egyaránt egymás ellen fordulnak - a Csorják és a Gálfik végzete szimbolikusan jeleníti meg egyén és nemzet tragédiáját. A természet törvényei és a mély vallásos hite diktálta parancsolatok szerint élni kívánó Csorja Bódi szükségszerűen újra és újra összeütközésbe kerül az embereket gúzsba kötni igyekvő társadalmi intézményekkel - a nagyra hivatott székely fiatalember szabadságát csak a misztikum világában találhatja meg, és alkotóereje is csak "szűzmáriás" látomásainak, képzelgéseinek köszönhetően teljesedik ki.

Egy író életművének alapos gondozását, a filológiai-irodalomtörténeti koronát a kritikai kiadás jelenti. Nem csak a szövegvariánsok, variációk, módosulások tűnnek fel a gondozott szövegben, de a keletkezés és a fogadtatás dokumentumai is. Természetesen csak kis lépésekben juthatunk el idáig, először az „Összegyűjtött", azután az „Összes"művek megjelentetése előzheti meg a „végső", azaz kritikai kiadást. Tamási Áron esetében jó okunk van feltételezni, hogy hamarosan eljutunk idáig, az utóbbi évtizedekben megéledő kutatási kedv a garancia erre, véli Urbán László irodalomtörténész, a kötet összeállítója. A jelen antológia az ismeretlenből válogat, vagyis első utánközlésekről (cikkek, tárcák, jelenetek, beszédek, feljegyzések) van szó, de nem maradtak ki Tamási nyilatkozatai, interjúi, korai írásai sem. Lezárásként a Függelék az íróra emlékezők írásaiból, nyilatkozataiból mutat egy csokorra valót. Az Eszmélj, Ábel! különleges Tamási-portré, ami az ismert életművet színesíti. Mert: „regényeim igényes nagy gyermekek. Mindig elégedetlenek és elvágyódnak hazulról a nagyvilágba. Színjátékaim nyugtalan kamaszok. Az elbeszéléseim az én legkedvesebb apró gyermekeim", nyilatkozta Tamási 1943 januárjában. Ott éltem szülőfalumban, Farkaslakán édesapámmal, aki egyszerű szegény gazdaember. Tizenegyen voltunk testvérek, én voltam a harmadik. A gimnáziumot Székelyudvarhelyen végeztem el, s utána, amikor kitört a világháború, harctérre mentem. A háború után alig múlott el egy esztendő, szűknek éreztem magam körül a falut, s elmentem világot látni; áthajóztam az óceánon, hogy meglássam Amerikát. Három évig éltem Amerikában. Voltam kocsimosó, kifutó, vegytisztító és kőműves-napszámos. Később azonban, egy erdélyi ismerősöm révén, bankba kerültem. Itt vált tudatossá bennem, a messze tengerentúli világvárosban az a lelkemben régen hánykolódó gondolat, hogy valamit tenni kell otthon a népért. A szegény székely parasztok lerongyolt követei egyre sűrűbben látogattak el hozzám álmomban s hívtak, hogy jöjjek vissza a havasi nép közé. Anyám kötényében hozta a sok-sok székely könnyet, hogy ez mind értem van, üljek hát hajóra. Nem volt maradásom. A „Szűzmáriás királyfi" című regényem - még az évben - már Kolozsvárott jelent meg. (1943)

Tamási Áron legszebb meséi és legmesésebb elbeszélései találhatók ebben a kötetben. Az ízes nyelven elbeszélt történetek életre keltik a korabeli Erdély és a székely mesevilág különös alakjait: az eszes vándorlegényt, a segítőkész ördögöt, a szeretetre vágyó Halált, a furmányos kereskedőt és persze a szép hajadont, akinek rózsa illatozik a köldöke helyén. Hun eredetmonda, pimasz góbé mese és életrajzi visszaemlékezés éppúgy található a válogatásban, mint felizzó szerelemről vagy boldogtalan karácsonyról szóló novella. Herbszt László színes rajzai egyszerre mutatják meg a történetek drámai erejét és felszabadító humorát.

"A Bölcső a hegyek között címmel két könyvet tart kezében az olvasó. Az egyik, a Bölcső és Bagoly már megjelent 1953-ban, azóta több kiadást is megélt. A másik a szülőhely, az onnan való elvándorlás, az oda való visszatérés verses formája, a Bölcső a hegyek között című ... Folytatás ›› epikai mű azonban most jelenik meg először. Jószerivel erről még a Tamási életművét jól ismerő szakemberek sem tudtak. Az pedig, hogy az 1949-ben elkészült regény miért nem jelenhetett meg, végképp ismeretlen volt a kutatók és az olvasók előtt. Vermesné Basilides Aliz, Tamási Áron volt felesége őrizte meg a verses epikai változat egy példányát, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az író hagyatékában fellelhető volt ennek kézírásos formája (melynek betűhív másolata jelenik most meg). Itt olvasható több előszó-változat is a tervezett műhöz, a legterjedelmesebb arról szól, miért nem jelenítette meg Tamási Áron szülőfalujában mindazt, amit a korszak politikája megkívánt. Ez utóbbi két szöveg önmagában is kortörténeti dokumentum, mellékletként szintén szerepel a kötetben." (Sipos Lajos) A(z) Bölcső a hegyek között (Könyv) szerzője Tamási Áron.

„Amikor lent a völgyben felálltam, és kinyújtózva ránéztem a nagy hegyekre, úgy éreztem, hogy most immár örökké élni fogok." „Szegény anyám olyan asszony volt, kinél kedvezőbb még virágban sem termik. Amíg élt is, mindig párto­mat fogta, csak néha a szeretet akadályozta meg abban, hogy ne úgy lásson valamit jónak, ahogy én. Amióta azonban leszállott a földbe, azóta a szeretet sem gátolta meg semmiben, hanem minden úgy volt a legjobban, ahogy én mondtam s gondoltam. Lám, a sírnál is, ami­kor elmondtam neki, hogy az öröklött hajójeggyel Ame­rikába szeretnék menni, úgy állott mellém, mint az őr­zőangyal. El is gondoltam, ahogy a temetőből hazafelé jöttem­ben a faleveleket hulladozni láttam, hogy halott édesanyát szeretni és hulló falevelet látni milyen közeli rokon! Bezzeg apám nem langyult el ennyire semmiféle szán­dékomon, hanem inkább vizsgálódva nézett, mint jegy­tulajdonost. Folyton ügyelte a lépteimet, és pislogott bé a homlokom mögé, hogy vajon mit akarhatok. Talán még az is megjárta az eszit, hogy egy szép napon fel­pattanok a hajójegyre, és úgy elvágtatok rajta, hogy még az Óperenciás-tenger vizét is csak játszva fogom meg­legyinteni, mint a fecske. Eszes ember volt ő magától is, s hát még ami tudományt belőlem merített!" A Trilógia - az Ábel a rengetegben (1932), majd folytatásaként az Ábel az országban (1933) és az Ábel Amerikában (1934) - a két világháború közti magyar irodalom egyik csúcsteljesítménye, melyet nem lehet elégszer újraolvasni. A kötet Sipos Lajos utószavával jelenik meg a Helikon szépirodalmi sorozatában.

A Bölcső a hegyek között címmel két könyvet tart kezében az olvasó. Az egyik, a Bölcső és Bagoly már megjelent 1953-ban, azóta több kiadást is megélt. A másik a szülőhely, az onnan való elvándorlás, az oda való visszatérés verses formája, a Bölcső a hegyek között című epikai mű azonban most jelenik meg először. Jószerivel erről még a Tamási életművét jól ismerő szakemberek sem tudtak. Az pedig, hogy az 1949-ben elkészült regény miért nem jelenhetett meg, végképp ismeretlen volt a kutatók és az olvasók előtt. Vermesné Basilides Aliz, Tamási Áron volt felesége őrízte meg a verses epikai változat egy példányát, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az író hagyatékában fellelhető volt ennek kézírásos formája (melynek betűhív másolata jelenik most meg). Itt olvasható több előszó-változat is a tervezett műhöz, a legterjedelmesebb arról szól, miért nem jelenítette meg Tamási Áron szülőfalujában mindazt, amit a korszak politikája megkívánt.  Ez utóbbi két szöveg önmagában is kortörténeti dokumentum, mellékletként szintén szerepel a kötetben.

"A Tortoma Könyvkiadó 2006-ban alakult Erdővidék központjában, Baróton. E kistérségből származott a magyar kultúra és történelem számos nagy egyénisége, kik maradandót alkottak és értékteremtő munkájukkal hozzájárultak a magyar irodalom, és tudomány fejlődéséhez. Olyan személyiségek, mint Apáczai Csere János, Benedek Elek, Benkő József, Bölöni Farkas Sándor, Cseri Mihály, Hermányi Dienes József, Keöpeczi Sebestyén, Kriza János tették ismertté munkásságuk révén hazájuk, Erdővidék, Erdély értékeit, hagyományait. E jelentős örökséget tekintve hoztuk létre a Tortoma Könyvkiadó azzal a szándékkal, hogy könyveinkkel mi is hozzájáruljunk a magyar történelem és kultúra jobb megismertetéséhez. Tortoma Klasszikusok címmel indított szépirodalmi sorozatunk révén jeles klasszikus szerzőink műveinek szélesebb körű népszerűsítésére törekszünk." (Demeter László)

A 16 éves Ábel, a havasi pásztor, a népmesei ihletésű főhős, aki gyermeki szabadságának elvesztését nem hajlandó tudomásul venni, sok veszélyes helyzetbe kerül, de mindig helytáll, akár a természt erőivel, akár a korabeli hatalmasságokkal kerül is szembe. A fél esztendeig tartó próbatétel után felhagy a pásztorkodással, és hű kutyájával, Bolhával együtt elindul az igazság keresésére: "a szegények és a elnyomottak zászlaját fogom öröké hordozni, bármerre vezéreljen is az utam" - mondja a regény befejező soraiban.