János Térey

,,Huszonkét éve, 2001-ben jelent meg Térey János nagy hatású verses regénye, a Paulus. Az ezredforduló budapesti programozó-hekkerének és a sztálingrádi csata Paulus tábornokának pálfordulását követő mű nemcsak egymással állítja szembe és párhuzamba a fő karaktereket, de azzal a Pál apostollal is, aki megtérésével új irányba fordította a keresztény vallást és egyházat. „Másfelől, az »újítás« kifejezés elsősorban a Paulusra igaz. Egy tökéletesen tetszhalottnak számító műfaj megreformálásáról van szó, számtalan olyan elemmel tarkítva, amelyeket addig a verses regény nem ismert. Nem is verses regénynek tekintem, hanem elsősorban eposznak, hiszen történelmi tapasztalat áll mögötte, részben a sztálingrádi rész, a königsbergi vagy akár a pesti színek miatt is. Ami pedig a popkultúrát illeti, nehéz eldönteni, hogy mi az, ami csupán kordivat, és mi az, ami maradandó érték. Az biztos, hogy igyekeztem a Paulusban a megfelelő arányokat megtalálni a korfestő elemek és az aktualizáló stílusjegyek között. Azt hiszem, hogy alapvetően azon írók közé tartozom, akik saját magukat vetítik ki számtalan alakban a világba. Amit írok, az mégsem önéletrajz és legkevésbé sem alanyi költészet.” (Térey János, Kritika, 2003) Mert munkanap jön munkanapra, S az ügynök Pál vihart arat. Ó, adatrablók bús csapatja, Klaviatúrás gályapad! A Termann Művek modem-őre Phreakert szagol ki jóelőre: A bázis előtt lesben áll E modern telefonbetyár, Passwordöt kér, felőrli rendre Titkárnőink idegzetét. »Becserkésszük telephelyét!« Hálóra kapcsolt, őszi elme, Képernyődet most otthagyod, S futtatsz hétvégi programot.

"Csak már magamat unom nagyon interjúhelyzetben" - írta Térey János egy magánlevelében, 2016-ban. Egy idő után nyűggé vált számára az interjúadás (főként az e-mail-interjú műfaja, amelyről azt tartotta, jogosan: az írók szellemi kizsákmányolásának kiváló terepe), igényességéből mégsem engedett. Ugyanolyan éleslátással és bicskanyitogató őszinteséggel, a klikkesedést kerülve fogalmazott tizedjére, huszadjára, századjára is. És még a legutolsó interjútöredékében is olyan nagyszerű parafrázisra ragadtatta magát, mint hogy "az írás a gyerekszoba folytatása más eszközökkel". A Szükséges fölösleg a maga rendhagyó módján az "önéletrajza". Azé a fiatalemberé, aki sokáig építészmérnöknek készült, de már hétéves korában egy regénytervvel bíbelődött. Aki Pestre érve - a nagyra becsült íróelődök nyomán - bevetette magát a kávéházakba, ahonnan idővel az éttermekbe szokott át. Akinek a szellemi horizontján teljes természetességgel fért meg egymás mellett Ady és Kosztolányi akkor, amikor az még nem volt szokás. Aki fiatalon a világ legfölöslegesebb, legunalmasabb dolgának tartotta az olyan irományokat, mint a fülszöveg... Nyugtalanító életútjának, kiteljesedő intellektusának nagyszabású tanúja ez az interjúkötet. Annak, hogy miként érik egy költő - mert elsősorban költő volt - szabálytalan tehetségből a legnagyobbak egyikévé. Darvasi Ferenc "Azt szoktam mondani, hogy a költészet a szükséges fölösleg: az a bizonyos kulturális kincs, ami nélkül boldogan él az emberek milliárdjainak zöme. Viszont azok a kevesek, akik szemük előtt tartják a verset, ugyanúgy boldogok vele, mint más a kártya- vagy a futballszenvedélyével, mind a mai napig. A regény erős állítás a világról, mondja Spiró. A vers pedig elsősorban erős érzelmi-érzéki benyomást ad. Közlés, ami - paradox módon - van, hogy a zenéjével hat leginkább. Kifejezetten csiszolt és formált, sűrített és tömörített, evidenciaszerű irodalom. Referencia, azaz tükrözött valóságdarab, aminek ad az ember egy formát. Ahogyan ezt a formát megképzi a szerző - például amivel díszíti, és amit elhagy belőle -, ahogyan benne van az egyénisége és a beszélt nyelve, attól vers egy vers vagy regény egy regény."

Térey János nagy ívű verses drámatrilógiája, az életmű egyik mérföldköve, 2004-ben jelent meg, azóta emlékezetes színházi előadás és ennek nyomán film is készült belőle a Krétakör társulatával, Mundruczó Kornél rendezésében. A drámai költemény második kiadása tizenhét év után a szerző életműsorozatában lát napvilágot.  „Térey, akinek közvetett, ám roppant intenzív tapasztalatai vannak a XX. század kataklizmáiról, az ezredvég történéseinek pedig szemlélő tanúja, szintén mitikus területre, az EU szívébe (Rajna-Wormsba, mely tulajdonképp Majna-Frankfurt) vezeti el a magyar olvasót, és e mitikus tájban az úgynevezett »vállalkozói szféra« csúcsfigurái maguk is mítoszhősökké stilizálódnak fel. Ez a mítosz azonban a mi korszakunkról, a jelenkori hatalmi struktúrákról és döntéshozatali mechanizmusokról szól, a Lakópark és a Toronyház mítosza" - írta a kötetről Márton László.

„Az a kérdés, hajlandó vagy-e lemenni az őseidért a kútba, vagy sem, és kibírod-e, amit felhozol" - írja a könyvben Térey János. A halála előtti években ezen a kéziraton dolgozott, közölt is belőle néhány fejezetet Egy cívis vallomásai alcímmel, azt azonban senki nem sejtette, hogy terjedelmes részével elkészült. A Boldogh-ház, Kétmalom utca című memoárt befejezni már nem tudta, de a tervezett mű egész struktúráját kidolgozta.  Az emlékiratban az író debreceni gyermekkorának és ifjúságának majdnem két évtizedét beszéli el. A meghatározó családi kötelékekről, a család eredetének kutatásáról, a szülőváros kulturális és történeti hagyományairól mint a személyiségét, a nevelődését formáló együttes hatásokról számol be ez a lezáratlanságában is sokrétű epizódokban kidolgozott vallomásfüzér. Az emlékirat fent idézett mondata arról tanúskodik, hogy nem csupán a szemérmesség, az érzelmességtől erősen ódzkodó alkat, de a feltárandó-feltárulkozó múlt, a távoli ősök elképzelt-kutatott élete és az örökölt-átélt traumák is nehezítették a szerző számára ezt a soha el nem odázott munkát, amely a Térey-hagyaték végességében „egy cívis vallomásai"-ként elénk tárul.  2020. szeptember 14-én lenne ötvenéves Térey János, erre az alkalomra jelent meg ez a hátrahagyott memoár.

Rosmersholm: nagy tervek, nagy álmok, elveszített hitek, elvesztegetett lehetőségek otthonos helyszíne. A polgári világrend alkonya, a szabadságvágy és a reményvesztett boldogságkeresés metaforája Henrik Ibsen drámájából átfogalmazva jelenkorunkba.  Térey János új kötetének verseiben, kisprózáiban élesen érzékelhetjük a személyes és a történelmi emlékek, az egyéni és a társadalmi neurózisok sokféle regiszterben visszhangzó lenyomatait. Az életműben kimunkált karakterológia és tájmitológia visszaköszön a meglett férfikor verseiben: Debrecen és környéke, budapesti utcák, házak és történeteik, balatoni nyarak, vagy éppen világvárosok évezredes múltjukkal. Tájak - ember formálta mélyrétegekkel.Személyesség és hideg malícia, alanyiság és fanyar iróniától sem idegenkedő közérzeti líra között vibrál a versekben megszólaló hang, miközben a költői tekintet kíméletlen pontossággal szegeződik egy „elfüggönyözött ország" kulisszái mögé.  A Nagy tervekkel jöttem Rosmersholmba kötetkompozícióját a szerző állította össze. Megjelenését már nem érhette meg.

Trianoni Hamlet, black metál Haramiák és a Káli-medencében forgatott zombiapokalipszis a Füst Milán Színház ifjú színészének repertoárján. A növekvő népszerűségben lubickoló Csáky Alex szereplése az „intellektuális túlélő-horrorban" végül rossz döntésnek bizonyul. A karrierjét szívós tudatossággal építő fiatalember szakmai és magánéleti kudarcok sorozatán át bukdácsolva nemcsak a kortárs színházi és filmes világot szemléli egyre kritikusabban, de lassanként önmagával is meghasonlik. Térey János színházi regénye csípős szatíra és kíméletlen kritika. Játszódik Budapesten, a Káli-medencében, Rómában, Isztambulban, Szentpéterváron és Kolozsváron. Térey olvasói ismerős alakokkal is találkozhatnak a szerző első regényében, de bármilyen hasonlóság a kortárs magyar kultúra alakjaihoz és eseményeihez csupán véletlen. Egészen más a helyzet a tájjal.

Ha igazat akarnak megtudni 56-ról, olvassák el Papp András és Térey János Kazamaták című drámáját, amely meggyőződésem szerint az utolsó száz év egyik legjobb drámája. Ez a forradalom első igazán irodalmi ábrázolása, mert ideológiamentesen, a napi politikától függetlenül csak és kizárólag emberi magatartásokat, indulatokat és érzelmeket mutat be, vagyis a szó igazi értelmében filozófikus. Nagyszabású és rémisztő mű, olyan, mint az ember. Spiró György

"Vajon mit keresett lázasan Térey János a dráma műnemében, amit másutt, versben vagy prózában nem talált meg? Bizonyára az élő színházzal való kapcsolatot is, ami megadatott némely művének, amikor színre került. De valami mást is, amit a dráma sokkal élesebben, nyersebben tud megragadni, még ha Térey tollán éppen versben születik is. Azokat az ütközeteket, harcokat viszi színre nagy formátumú terekben, amelyek emberek és világok között mennek végbe egy bibliai(nak látszó) tájban, a debreceni metróban, egy budai luxusvendéglőben. Ezek a sűrű tör ténetek - amelyekben a szereplők olykor csak beszélgetnek egy étteremben - egyszerre hétköznapiak és ószövetségi léptékűek, kapcsolódnak a kortárs időhöz, de az öröklét felől is láthatóak, fenségesen tágasak és ismerősen egyszerűek. A drámaíró Téreyt mindig a nagy irodalmi hagyományok és formák, a nagy történések, a társadalmi elit sokszor elbukó figurái érdeklik. A mi világunk ez - a közönyé, cinizmusé, bűné, felkapaszkodásé, versengésé - költői fénytörésben."Tompa AndreaGábrielHa időben elindultok, ez a valami sohasemtörténik meg.Se te nem bírtál időben elindulni,Sem a feleséged nem tudta megállni, hogyhátra ne nézzen,Így aztán a lányaid sem bírták ki, hogy neezt műveljék veled.LótSzívtam eleget, de sohasem bánt velemsenki ilyen...GábrielTe jöttél ezek közé, magadra vess.Te mondtad, hogy neked helyed van itt. Temondtad, vagy nem?LótBoldog gyerekeket akartam nemzeni ésboldogan fölnevelni, mintmás,Nem ilyen időkben, és nem itt.Zelma(dúdolása messziről, bevisszhangosítva)Nincstí-ziga, nincstí-ziga-zember."A borítókép Antal Csaba díszlettervének (Lót. Szodomában kövérebb a fű, 2019, Örkény Színház) felhasználásával készült.TÉREY JÁNOS (1970-2019)