Péteri Teréz

"Kiki mákszemtündér, parányi, arányos termetű tündérke, szivárványszínű szárnyakkal. Ennek már a születésekor csodájára jártak. A mákszemtündérek szárnya ugyan általában színes, de a szivárványszínű ritka, mint a fehér holló. – Ebből a gyerekből még lesz valaki – súgtak össze a mákszemtündér -csecsemőt látogató idős hölgyek, és boldogan billegtették hozzá a szárnyukat. Az ő szárnyuk pasztellszínekben játszott, míg a pici Kikié egyenesen tündökölt. De hát nem volt ez csoda, a gyerekek szárnya általában nagyon színes, a korral aztán egyre fakóbb lesz." A gyermekek – akiknek a szerző szánta –, és a gyermeki lélek szépségéből, tisztaságából “mákszemnyit” megőrző felnőttek is részeseivé válnak e könyvet olvasva annak a csodának, amelyet a tündérkék és a rét lakói elénk tárnak ebben a varázslatosan szép, egyszersmind nagyon is “valóságos” történetben. Emberi tulajdonságokkal felruházott szereplők ők, akik szépek és kevésbé mutatósak, szerények vagy önteltek, kedvesek vagy pökhendiek, barátságosak vagy mogorvák, bátrak vagy félénkek, őszinték vagy az igazságot palástolók. És akik cselekednek jól vagy rosszul, bántanak és megbántódnak, örülnek és szomorkodnak, szeretnek és szeretetre vágynak. Van, aki rejtegeti gyengéit, jobbnak, szebbnek szeretne látszani és van, aki szerényen, nem tolakodóan, de mindig ott van, ahol segíteni kell, ahol szükség van rá. Hát nem ilyenek vagyunk mi, emberek is? Csodálatos, kifinomult nyelvezet, bámulatosan változatos szókincs, vidámság, derű, – néha szomorúság – a jóra, a szépre való törekvés, az, ami az első betűtől az utolsóig végigkíséri az olvasót e könyvben, amely Faltis Alexandra bűbájos rajzai által lesz kerek egésszé.

"Kiki mákszemtündér, parányi, arányos termetű tündérke, szivárványszínű szárnyakkal. Ennek már a születésekor csodájára jártak. A mákszemtündérek szárnya ugyan általában színes, de a szivárványszínű ritka, mint a fehér holló. – Ebből a gyerekből még lesz valaki – súgtak össze a mákszemtündér -csecsemőt látogató idős hölgyek, és boldogan billegtették hozzá a szárnyukat. Az ő szárnyuk pasztellszínekben játszott, míg a pici Kikié egyenesen tündökölt. De hát nem volt ez csoda, a gyerekek szárnya általában nagyon színes, a korral aztán egyre fakóbb lesz." A gyermekek – akiknek a szerző szánta –, és a gyermeki lélek szépségéből, tisztaságából “mákszemnyit” megőrző felnőttek is részeseivé válnak e könyvet olvasva annak a csodának, amelyet a tündérkék és a rét lakói elénk tárnak ebben a varázslatosan szép, egyszersmind nagyon is “valóságos” történetben. Emberi tulajdonságokkal felruházott szereplők ők, akik szépek és kevésbé mutatósak, szerények vagy önteltek, kedvesek vagy pökhendiek, barátságosak vagy mogorvák, bátrak vagy félénkek, őszinték vagy az igazságot palástolók. És akik cselekednek jól vagy rosszul, bántanak és megbántódnak, örülnek és szomorkodnak, szeretnek és szeretetre vágynak. Van, aki rejtegeti gyengéit, jobbnak, szebbnek szeretne látszani és van, aki szerényen, nem tolakodóan, de mindig ott van, ahol segíteni kell, ahol szükség van rá. Hát nem ilyenek vagyunk mi, emberek is? Csodálatos, kifinomult nyelvezet, bámulatosan változatos szókincs, vidámság, derű, – néha szomorúság – a jóra, a szépre való törekvés, az, ami az első betűtől az utolsóig végigkíséri az olvasót e könyvben, amely Faltis Alexandra bűbájos rajzai által lesz kerek egésszé.