Kim Thúy

A ru egy vietnámi menekült visszaemlékezéseinek laza asszociációs lánca. Szekvenciái hol patakként csobognak, hol könnyel, vérrel áradnak. A történetmondás nem lineárisan halad, hanem látszólag önkényesen ugrál ide-oda az időben, hogy az olvasó óvatosan, olykor humorban feloldva kaphassa a nem mindig könnyen feldolgozható élményeket. Az emléktöredékek, a humoros vagy bizarr anekdoták, a filozófiai és pszichológiai gondolatfutamok, a balladaian homályos és áttetszően világos költői szövegek körkörösen csatlakoznak egymáshoz, a szerző életeseményei között az első és utolsó mondatok igyekeznek hidat építeni. A mozaikokból apránként megismerjük egy gazdag és tekintélyes család előtörténetét, a szerző saigoni gyerekkorát, személyiségfejlődését, rokonságát, a veszélyes idők hétköznapjait, a "forradalmárokkal" való társbérletet, a malajziai menekülttábor poklát, a kanadai befogadtatás kulturális sokkját, az elbeszélő személyes történetét, szerelmi életét, egyik fiának autizmusát. Kim Thúy hol könnyeden, hol komolyan úgy mutatja be az életét benépesítő különös, szokatlan embereket és a legabszurdabb kihívást jelentő helyzeteket, hogy közben szinte észrevétlenül, bámulatosan hangolja át olvasói érzéseit. "A paradicsom másik életnek, másik jövőnek, az újrakezdésnek volt az ígérete. A pokol viszont a félelmeinkből rajzolódott ki: féltünk a kalózoktól, az éhhaláltól, a gépolajjal átitatott, mérgező kétszersülttől, a vízhiánytól, féltünk, hogy nem fogunk tudni talpra állni, hogy a kézről kézre járó piros edénybe kell pisilni, hogy mi lesz, ha minket is megfertőz a csecsemő ótvaros kis feje, és féltünk attól is, hogy sohase jutunk ki a szárazföldre, és soha többé nem látjuk a rokonok arcát, pedig ott ültek ők is valahol a kétszáz ember közt a hajófenék sötétjében."

A ru egy vietnámi menekült visszaemlékezéseinek laza asszociációs lánca. Szekvenciái hol patakként csobognak, hol könnyel, vérrel áradnak. A történetmondás nem lineárisan halad, hanem látszólag önkényesen ugrál ide-oda az időben, hogy az olvasó óvatosan, olykor humorban feloldva kaphassa a nem mindig könnyen feldolgozható élményeket. Az emléktöredékek, a humoros vagy bizarr anekdoták, a filozófiai és pszichológiai gondolatfutamok, a balladaian homályos és áttetszően világos költői szövegek körkörösen csatlakoznak egymáshoz, a szerző életeseményei között az első és utolsó mondatok igyekeznek hidat építeni.A mozaikokból apránként megismerjük egy gazdag és tekintélyes család előtörténetét, a szerző saigoni gyerekkorát, személyiségfejlődését, rokonságát, a veszélyes idők hétköznapjait, a "forradalmárokkal" való társbérletet, a malajziai menekülttábor poklát, a kanadai befogadtatás kulturális sokkját, az elbeszélő személyes történetét, szerelmi életét, egyik fiának autizmusát.Kim Thúy hol könnyeden, hol komolyan úgy mutatja be az életét benépesítő különös, szokatlan embereket és a legabszurdabb kihívást jelentő helyzeteket, hogy közben szinte észrevétlenül, bámulatosan hangolja át olvasói érzéseit."A paradicsom másik életnek, másik jövőnek, az újrakezdésnek volt az ígérete. A pokol viszont a félelmeinkből rajzolódott ki: féltünk a kalózoktól, az éhhaláltól, a gépolajjal átitatott, mérgező kétszersülttől, a vízhiánytól, féltünk, hogy nem fogunk tudni talpra állni, hogy a kézről kézre járó piros edénybe kell pisilni, hogy mi lesz, ha minket is megfertőz a csecsemő ótvaros kis feje, és féltünk attól is, hogy sohase jutunk ki a szárazföldre, és soha többé nem látjuk a rokonok arcát, pedig ott ültek ők is valahol a kétszáz ember közt a hajófenék sötétjében."Kim Thúy Saigonban született 1968-ban. Családjával tízéves korában menekültek el a kommunista uralom elől. Egy malajziai táborban megszenvedett több hónapos várakozás után francia Kanadában találtak otthonra. Fordító- és tolmácsdiplomát szerzett, majd jogot végzett; a 90-es évek második felében ügyvédként dolgozott, három évig Saigonban. 2002-től 2007-ig saját vendéglőjét üzemeltette Montrealban. Negyvenéves volt, amikor a férjétől egy hónap szabadságot kapott ajándékba. Ekkor kezdte el írni az élettörténetét, amelyet több mint 30 nyelvre lefordítottak és tucatnyi díjat kapott. Azóta több sikeres műve jelent meg, köztük társszerzőként egy könyv az autizmusról.

Kim Thúy, kanadská spisovateľka s vietnamským pôvodom a Pascal Janovjak, po francúzsky píšuci Švajčiar so slovenskými koreňmi – stretli sa v Monaku v roku 2010 a stačilo pár hodín, aby sa zblížili. Rozhodnú sa pokračovať v rozhovore cez oceán a šesť časových pásiem. V ich korešpondencii – spomienkach, príbehoch, úvahách - sa odráža životná púť dvoch ľudí so skúsenosťou exilu i túlavého života. Nechýbajú v nej témy dotýkajúce sa rodiny, pôvodu, rôznorodosti a zložitosti sveta, a v neposlednom rade témy súvisiace s literárnou tvorbou. Ich rozprávanie je intímnou i univerzálnou duchaplnou meditáciou o krehkosti života a otvorenosti svetu.

RU je skutečným příběhem vietnamské dívky, utečenky, která spolu s dalšími lidmi opustila Vietnam na člunech. V letech, která následovala po roce 1975, kdy byl Saigon dobyt komunisty, z města uprchlo přes milion Vietnamců. Opustili ho s minimálními prostředky, na člunech a raftech, které se na vlnách potácely jako ořechové skořápky. Tato těžká zkouška jim dala jméno boat people, tzv. „lidé člunů“, které nesou dodnes. Svoji cestu na lodi popisuje Kim takto: „V útrobách naší lodi snoubil se ráj s peklem. Ráj, to byl příslib obratu, lepší budoucnosti, nového života. Peklo, to byly naše strachy – strach z pirátů, ze smrti hladem, strach z otravy sucharem nasáklým motorovým olejem, strach z toho, že dojde voda, strach, že se už nikdy nepostavíme na nohy, strach z močení do červeného hrnce, který koloval z ruky do ruky, strach, aby prašivina na dětské hlavě nebyla nakažlivá, strach, že už nikdy nebudeme šlapat po pevné zemi, strach že už nespatříme rodiče, kteří sedí kdesi v pološeru mezi dvěma stovkami jiných lidí.“ Kim a její rodina nakonec skončily v Granby v Kanadě, kde byli přijati s velkou vřelostí, kterou si mladá dívka zapamatovala provždy. Později poznala město Québec jako nejlepší myslitelnou provincii s nejlepší integrační politikou. Své pocity popisuje takto: „Jsem dítě z Bill 101, frankofilka a frankofonní i ve své duši. Mluvím samozřejmě vietnamsky, ale je to dětská vietnamština, vietnamština z kuchyně. Jazyk, v němž myslím a cítím, je především francouzština.“ Kim své zkušenosti a zážitky zachytila v knize nazvané Ru. Vydavatelská práva byla prodána do Francie, Itálie, Švédska, Německa, Španělska a nyní též do České republiky. Jedná se o pohnuté vyprávění o síle lidského soucitu, které se hluboce dotýká našich duší.

RU je skutečným příběhem vietnamské dívky, utečenky, která spolu s dalšími lidmi opustila Vietnam na člunech. V letech, která následovala po roce 1975, kdy byl Saigon dobyt komunisty, z města uprchlo přes milion Vietnamců. Opustili ho s minimálními prostředky, na člunech a raftech, které se na vlnách potácely jako ořechové skořápky. Tato těžká zkouška jim dala jméno boat people, tzv. „lidé člunů“, které nesou dodnes. Svoji cestu na lodi popisuje Kim takto: „V útrobách naší lodi snoubil se ráj s peklem. Ráj, to byl příslib obratu, lepší budoucnosti, nového života. Peklo, to byly naše strachy – strach z pirátů, ze smrti hladem, strach z otravy sucharem nasáklým motorovým olejem, strach z toho, že dojde voda, strach, že se už nikdy nepostavíme na nohy, strach z močení do červeného hrnce, který koloval z ruky do ruky, strach, aby prašivina na dětské hlavě nebyla nakažlivá, strach, že už nikdy nebudeme šlapat po pevné zemi, strach že už nespatříme rodiče, kteří sedí kdesi v pološeru mezi dvěma stovkami jiných lidí.“ Kim a její rodina nakonec skončily v Granby v Kanadě, kde byli přijati s velkou vřelostí, kterou si mladá dívka zapamatovala provždy. Později poznala město Québec jako nejlepší myslitelnou provincii s nejlepší integrační politikou. Své pocity popisuje takto: „Jsem dítě z Bill 101, frankofilka a frankofonní i ve své duši. Mluvím samozřejmě vietnamsky, ale je to dětská vietnamština, vietnamština z kuchyně. Jazyk, v němž myslím a cítím, je především francouzština.“ Kim své zkušenosti a zážitky zachytila v knize nazvané Ru. Vydavatelská práva byla prodána do Francie, Itálie, Švédska, Německa, Španělska a nyní též do České republiky. Jedná se o pohnuté vyprávění o síle lidského soucitu, které se hluboce dotýká našich duší.

RU je skutečným příběhem vietnamské dívky, utečenky, která spolu s dalšími lidmi opustila Vietnam na člunech. V letech, která následovala po roce 1975, kdy byl Saigon dobyt komunisty, z města uprchlo přes milion Vietnamců. Opustili ho s minimálními prostředky, na člunech a raftech, které se na vlnách potácely jako ořechové skořápky. Tato těžká zkouška jim dala jméno boat people, tzv. „lidé člunů“, které nesou dodnes. Svoji cestu na lodi popisuje Kim takto: „V útrobách naší lodi snoubil se ráj s peklem. Ráj, to byl příslib obratu, lepší budoucnosti, nového života. Peklo, to byly naše strachy – strach z pirátů, ze smrti hladem, strach z otravy sucharem nasáklým motorovým olejem, strach z toho, že dojde voda, strach, že se už nikdy nepostavíme na nohy, strach z močení do červeného hrnce, který koloval z ruky do ruky, strach, aby prašivina na dětské hlavě nebyla nakažlivá, strach, že už nikdy nebudeme šlapat po pevné zemi, strach že už nespatříme rodiče, kteří sedí kdesi v pološeru mezi dvěma stovkami jiných lidí.“ Kim a její rodina nakonec skončily v Granby v Kanadě, kde byli přijati s velkou vřelostí, kterou si mladá dívka zapamatovala provždy. Později poznala město Québec jako nejlepší myslitelnou provincii s nejlepší integrační politikou. Své pocity popisuje takto: „Jsem dítě z Bill 101, frankofilka a frankofonní i ve své duši. Mluvím samozřejmě vietnamsky, ale je to dětská vietnamština, vietnamština z kuchyně. Jazyk, v němž myslím a cítím, je především francouzština.“ Kim své zkušenosti a zážitky zachytila v knize nazvané Ru. Vydavatelská práva byla prodána do Francie, Itálie, Švédska, Německa, Španělska a nyní též do České republiky. Jedná se o pohnuté vyprávění o síle lidského soucitu, které se hluboce dotýká našich duší.