Lajos Tolnai

A jóképű és tehetséges fitala ügyvéd csinos feleségével vidékre költözik, ahol a vidéki uram-bátyám közeg befogadja, belesüpped, s hogy elnyerje jóindulatukat, mind több és több szívességet tesz, mígnem úszik az adósságokban. Felesége megpróbálja tartani benne a lelket, ám amikor dobra verik az uradalmát, bizony nem bírja tovább: kisurran és főbe lövi magát. Tolnai Lajos regénye tulajdonképpen innen indul. A szép özvegy egyedül, két gyermekkel, ugyan mihez kezd? Otthagyja a rettenetes vidéket és visszatér a fővárosba, hogy csak azért is megmutassa: egy nő többre képes még egyedül is, mint egy férfi. A regény ezt a küszködést mutatja be, a korai emancipáció egy szép példáján.

Mint egy kis hollósereg, úgy húzódik lassan, de mégis zúgva egy csomó feketeruhás ember a felső városrészből a főispáni palota felé. Amint egy-egy ily résztvevő csatlakozik az atillás, süveges, fényes magyarcsizmás (de közbe-közbe egy-egy németnadrágos) tömeghez, a vezér megáll, felüti büszke magyar fejét és mellét verve, néhány haragos szóval elmondja a botrányt, a miniszteri durva önkényt, a megye jogos követelését és az illetőt, miután annak fej¬csóválásaiból és hümgetéseiből meggyőződött igaz hazafiságáról, beosztja a küldöttségbe. - Ezt a megye nem hagyhatja annyiban.

Peterdy Tili telegráf-hivatalnoknak tanul Budapesten, de félbe kell hagynia tanulmányait és hazautaznia, hogy segítse apját óriási vállalkozásában: a Tisztviselőtelep létrehozásában. Tizennyolc évesen egyszerre kell megküzdenie nagyravágyó anyjával, annak behízelgő modorú — a szép lányt is megkörnyékező — udvarlójával, valamint az apját mind jobban behálózó uzsorással és saját érzelmeivel. Tolnai Lajos regényével 1890 őszén a Pesti Napló hasábjain találkozhattak az olvasók. A Tolnaira jellemző kíméletlen gúnnyal megírt magán- és közéleti botrányok azonban olyan felháborodást szültek az érintettek körében, hogy vehemens tiltakozásukkal megakadályozták, hogy könyvben is megjelenjen — egészen mostanáig. A regény mellett a lap főszerkesztőjéhez látogató delegációt kifigurázó, Nem fog megjelenni! című vezércikket és az azonos témájú, A telep angyala című elbeszélést is megtalálja kötetünkben.

Posztó Sámuel úr, az igaz, hogy úri hivatalánál és számtalan megtisztelő bizalmi állásainál fogva egészben követte az úriosztályt, és a templomot mindenestől átengedte az együgyű népnek, de mint jó katolikus, fenntartott szívében egy kis zugot - a görög nem egyesült öreg esperes számára, ki híres imádkozó volt, és ráolvasó. És csekély polgári árért. Sokan haltak el azok közül, kikre az öreg Euzsebius kimondotta, hogy meg kell halniok. Gyógyultak meg olyanok is, akikre azt mondta: ember, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj. De ha az ilyenek felgyógyultak, szerették maguknak tulajdonítani - már csak a fizetés miatt is - hogy ők lábra kaphattak még. Míg a halottaknál ez nem történt. Ott mindenki bevallotta, hogy annak meg kellett halnia, olyan erős imádság elől nincs menekvés. A közelebbi esztendő alatt végigtekintett Posztó úr a halottak nagy számán, és elbámult, hogy az öreg Euzsebius mit tett.

Mező-Mihályfalva, ámbár a legalkalmasabb közelségben feküdt a Dunához, egy szép emel-ke¬dett, termékeny rónán, s temetője mellett valóságos igazi országut huzódott el: mégis azt gon¬dolom, álmában sem hitte, hogy valaha akarata ellenére mezőváros legyen, ellátva nagy vas¬ajtós adóhivatalokkal, s piszkos, meszeletlen folyosójú törvényszéki épületekkel. Élt csön¬de¬sen, mint az egyszerű, elvonult ember, zaj, fény és háboruság nélkül. Egyszer azonban három-négy pápaszemes, vastag téli posztósapkás, vörös sálos német ember tudakozódott a falu házánál a jegyző után. Az öregbiró, kisbiró, tizedes, bakter mind összeszaladtak s rémülve tudakozták egymástól, hogy mit akarhatnak ezek a szinte övig csizmaszáros atyafiak?

Szegény báróné ténsasszony! - mondják sokan, mikor báró Hunyadi négy lovas, csillogó hintaján kirobog a nagy emeletes Lászlópalotából, s mint egy római isten, a kivel senki sem bir, - végig suhan a Hunyadi-utczán, s kimegy üdülni - a szép szentjakabi pusztára! - Ah a nyomorult! - A hitvány! - hangzik úton-útfelen.

Pisztolyt töltöttek, és pisztolyt választottak. Három golyóváltás. - Uraim! Pár másodperc, és egy mély, kínos hörgés döbbentette meg az urakat. Rögös Máté úr vérében hevert, jobb vállperecét törte össze a golyó. Petrás alezredes úr melegen, eltitkolhatatlan megelégedéssel szorította meg a polgármester kezét. A sebesültet kocsira tették, s a városligeti kis fenyves élőjelekkel dementírozhatta a Harc nyilat¬kozatát és párbajközleményeit. Másnap, sőt, az élelmesebb lapocskák még aznap délután, hasábokon dicsőítették - mert a győzőt, még ha se ingünk, se gallérunk is, magasztalni szokás - a pompás lövőt, Tarczali Tamást. Hírek keringtek róla, hogy egy nagy ellenzéki napilapot fog szerkeszteni még a nyár folytán, a fővárosban, más verziók szerint meg a miniszterelnök, kinek tanulótársa volt, a vár¬hegyi főispánsággal kínálta volna meg, sőt, a Tükör egyenesen a gyönge igazságügyminiszter európai színvonalon álló utódját akarja benne látni, éspedig a közeljövőben.

Tolnai legjobb műve A sötét világ című önéletrajza. A műfaj indokolja az indulatok líraiságát, a magyarázkodást. Magamagáról beszél, de úgy, hogy sok érdekeset mond el azokról az évtizedekről, amelyeknek nemcsak tanúja, hanem indulatos harcosa is volt.