Lev Tolsztoj strana 2 z 2

1805, csillogó moszkvai és szentpétervári bálok, ifjonti szerelmek, boldogtalan házasságok. 1812, Napóleon hadserege betör Oroszországba. Tolsztoj regénye a világirodalom három legismertebb alakjának sorsát követi: Pjotr Bezuhov egy gróf törvénytelen gyermeke, akinek meg kell küzdenie az örökségéért, miközben a spirituális teljességre áhítozik. Andrej Bolkonszkij herceg hátrahagyja a családját, hogy harcoljon Napóleon ellen. Natasa Rosztova egy orosz arisztokrata szép, fiatal lánya, aki mindkét férfinak felkelti az érdeklődését. Miközben a francia hadsereg előrenyomul, Tolsztoj egészen különböző származású és hátterű figurák sorát mutatja be: parasztokat és nemeseket, civileket és katonákat. Mindannyiukban közös, hogy a korszakra, a történelmükre és kultúrájukra jellemző problémákkal szembesülnek. A regény előrehaladtával ezek a személyek túllépnek a bennük rejlő egyedi vonásokon, hogy ezáltal a világirodalom legemberibb és leginkább megindító jellemeivé válhassanak. A 21. Század Kiadó Gy. Horváth László vadonatúj, korszerű fordításában adja közre Tolsztoj nagyszabású regényét.

Nagy tér, nagy idő, földrésznyi események, császárok, hercegek, parasztok, katonák, rengeteg ember, köztük az olvasót holtig elkísérő emlékalakok – egészebb világ teremtésére elbeszélő még nem vállalkozott, hacsak egy nem: az Iliász szerzője. Tolsztoj sem azelőtt, sem azután nem lelte oly megszállott örömét az írásban, mint a Háború és béke bő hét esztendejében, mikor szelleme minden erejével a regényt fűtve „csak írónak, semmi másnak” vallhatta magát. Ám ebben az óriáspanorámában is színre lép, ha nem is a próféta még, de a nagy kérdező, s feldúlja néhol látomása rendjét, csak hogy kérdezhessen.

Nagy tér, nagy idő, földrésznyi események, császárok, hercegek, parasztok, katonák, rengeteg ember, köztük az olvasót holtig elkísérő emlékalakok, csecsemősírás, haldoklók lázképei, aranyló hétköznapok és temérdek elpazarolt vér, százezrek halálával írott kísérleti történetfilozófiák s köztük a boldogságvágy apró mozdulatai, családi közhelyek időtlen bölcsessége - egészebb világ teremtésére elbeszélő még nem vállalkozott, hacsak egy nem: az Íliász szerzője. Tolsztoj sem azelőtt, sem azután nem lelte oly megszállott örömét az írásban, mint a Háború és béke hét bő esztendejében, mikor szelleme minden erejével a regényt fűtve "csak írónak, semmi másnak" vallhatta magát. Ám ebben az óriáspanorámában is színre lép, ha nem is a próféta még, de a nagy kérdező, s feldúlja néhol látomása rendjét, csak hogy kérdezhessen. Thomas Mann szavaival: "Művészi szemszögből nézve mégis ez a titáni ügyefogyottság adja művének azt az óriási erkölcsi nyomatékot, azt az Atlaszhoz mérhető morális izomterhelést és felkészültséget, mely a szenvedő Michelangelo világára emlékeztet." Makai Imre több mint fél évszázados, gyönyörű fordítása most újraszerkesztve jelenik meg: kiküszöböltük az óhatatlan szövegromlásokat, pótoltuk a kimaradt mondatokat, bekezdéseket, továbbá az internet adta lehetőségekkel is élve pontosítottunk egyes helyeket, javítottuk és bővítettük a hátsó jegyzetanyagot.

A "Háború és béke" után Tolsztoj Nagy Péter koráról akart regényt írni; lelkesen gyűjtötte hozzá az anyagot, ez a mű azonban mégsem született meg. "Egy regényt írok, amelynek semmi köze I. Péterhez" - árulta el titkát 1873-ban, Nyikolaj Sztrahovnak írt levelében. "Ez a regény, az első valódi regény életemben, nagyon megfogta a szívemet..." Tolsztoj leveleiből tudjuk azt is, hogy az Anna Karenina alapötlete Puskin prózájának, s főként "A vendégek a nyaralóba készültek" című befejezetlen elbeszélésének hatására született. Pontosabban: Puskin hatására fogant meg benne a gondolat, hogy regényt ír egy tragikus élményéből - 1872-ben Tolsztoj maga is szemtanúja volt, amikor Anna Sztyepanova Zikina, egy ezredes leánya féltékenységi rohamában a vonat elé vetette magát, mert szeretője megkérte a fiához hozatott nevelőnő kezét. Történelmi regény helyett megszületett tehát a jelen társadalmi-erkölcsi problémáiról szóló mű, amely azonban végső változatában -Tolsztoj tizenegyszer dolgozta át az Anna Kareniná-t- már alig hasonlított eredeti elképzelésére. Tolsztoj ugyanis el akarta pusztítani és nevetségessé akarta tenni azokat a -nihilistákat-, akik a családot, a társadalom szilárd erkölcsi alapjait rombolják, végül mégis azokat tette nevetségessé, akik egy hazug kor hazug erkölcseit őrzik. Egy kétségbeesett, a gyermekei haláláról beszámoló levelében Tolsztoj azt írta: "Megelégeltem ezt az én Annámat, torkig vagyok, annyit vesződtem vele, mint valami félresikerült tanítvánnyal; de ne mondjon róla semmi rosszat, mégiscsak gyermekemmé fogadtam." Így lett a bűnös lélekből a világirodalom legvonzóbb házasságtörő asszonya, a műből pedig - Thomas Mann szavaival "minden idők legnagyobb társadalmi regénye".

1891-ben jelent meg Lev Tolsztoj Kreutzer-szonáta című kisregénye, amelynek addigra már óriási volt a híre. Több ezer másolat terjedt a műről szerte az országban, és mindenki el akarta olvasni azt a könyvet, amelyben a nagy író akkoriban szokatlan szókimondással beszélt a testi szerelemről, és emiatt a cári cenzúra egy ideig nem is akarta engedélyezni a kinyomtatását. Tolsztoj ekkor már elutasította a szexualitást (jóllehet a valóságban mégsem tudott lemondani róla), teljes önmegtartóztatást és tisztán szellemi életet hirdetett. Sokan a Kreutzer-szonáta hatására fogadtak szüzességet... Ez a könyv valóságos földrengésként hatott Oroszországban, de Tolsztoj már hallani sem akart róla - nem szerette, minél gyorsabban túl akart lépni rajta, s elkezdte írni a Feltámadást. Szofja Tolsztaja azonban nem tudott "túllépni"; úgy érezte, hogy a Kreutzer-szonátában a férje megsértette és megalázta őt és általában a női nemet; s nem értette, mekkora különbség van a férfi alapvetően testi és a nő idealizált, költői, gyengéd szerelme között. Úgy döntött, versenyre kel férjével a szerelem és a nemiség ábrázolásában, és 1892-93-ban megírta "válaszát" a Kreutzer-szonátára. Egy fiatalasszony érzéseit írta le benne, aki szenved anyagias gondolkodású, önmagát filozófusnak tartó, de közben érzéketlen, a házasságban csak a testi gyönyör könnyű lehetőségét látó férje mellett. Akár didaktikus feminista műnek is mondhatnánk - ám a kisregény hősének, Annának az érzékenysége folytán mégiscsak igazi irodalommá válik. Egy olyan "női regénnyé", amely sok tekintetben ma is izgalmas olvasmány lehet; bár Szofja Tolsztaja sokkal inkább a saját házasságát és titkos szerelmét, egyszóval a saját életét írta meg, mint Tolsztoj a maga kisregényében, mégiscsak van a művében valami egyetemes női érzés, női sors... A mű oroszul is csak a megírása után mintegy száz évvel jelent meg; magyar kiadása nemcsak egy irodalomtörténeti érdekesség közreadása, hanem egy kiváló írónő bemutatása, aki nagyrészt zseniális férjének szentelte életét, de ezzel a kisregénnyel és Moja zsizny (Életem) című hatalmas önéletrajzi munkájával azért létrehozta saját életművét is.

A "Háború és béke" után Tolsztoj Nagy Péter koráról akart regényt írni; lelkesen gyűjtötte hozzá az anyagot, ez a mű azonban mégsem született meg. "Egy regényt írok, amelynek semmi köze I. Péterhez" - árulta el titkát 1873-ban, Nyikolaj Sztrahovnak í rt levelében. "Ez a regény az első valódi regény életemben, nagyon megfogta a szívemet" - Tolsztoj leveleiből tudjuk azt is, hogy az Anna Karenina alapötlete Puskin prózájának, s főként "A vendégek a nyaralóba készültek" című befejezetlen elbeszélésé nek hatására született. Pontosabban: Puskin hatására fogant meg benne a gondolat, hogy regényt ír egy tragikus élményéből - 1872-ben Tolsztoj maga is szemtanúja volt, amikor Anna Sztyepanovna Zikina, egy ezredes leánya féltékenységi rohamában a vonat elé vetette magát, mert szeretője megkérte a fiához hozatott nevelőnő kezét. Történelmi regény helyett megszületett tehát a jelen társadalmi-erkölcsi problémáiról szóló mű, amely azonban végső változatában - Tolsztoj tizenegyszer dolgozta át az Anna Kareniná-t - már alig hasonlított eredeti elképzelésére. Tolsztoj ugyanis el akarta pusztítani és nevetségessé akarta tenni azokat a "nihilistákat", akik a családot, a társadalom szilárd erkölcsi alapjait rombolják, végül mégis azokat tette nevetség essé, akik egy hazug kor hazug erkölcseit őrzik. Egy kétségbeesett, a gyermekei haláláról beszámoló levelében Tolsztoj azt írta: "Megelégeltem ezt az én Annámat, torkig vagyok, annyit vesződöm vele, mint valami félresikerült tanítvánnyal; de ne mondj on róla semmi rosszat, mégiscsak gyermekemmé fogadtam." Így lett a bűnös lélekből a világirodalom legvonzóbb házasságtörő asszonya, a műből pedig - Thomas Mann szavaival - minden idők - legnagyobb társadalmi regénye.

Classic / British English Anna Karenina, one of world literature's greatest novels, tells the story of a beautiful young woman who is unhappily married to a man much older than herself. When she falls in love with a handsome young soldier, life suddenly seems wonderful. But real happiness is not so easily found ...

Tolsztoj megrajzolja Katyusa Maszlova tragikus sorsát, majd újjászületését, Nyehljudov herceg vezeklését és törekvését az új életre. Ugyanakkor bemutatja a tönkrejutott, nincstelen orosz falut, a cári börtönt és foglyait, a szibériai száműzetést és a forradalmárokat. Megdöbbentő képet fest a bíróságról, az egyházról, a magasrangú hivatalnoki karról, a cári Oroszország egész államrendjéről és társadalmi berendezéséről. Az erkölcsi felemelkedéssel együtt járó társadalmi lesüllyedés története bizarrnak, már-már egzotikusnak tetszhet manapság, ám művészi ereje mellett talán éppen Tolsztoj gondolkodói radikalizmusa a magyarázata annak, hogy nemcsak korábbi művei # a Háború és béke, az Anna Karenina, az Ivan Iljics halála # izgalmasak számunkra ma is, hanem a nagyon mély, nagyon orosz igazságkeresésből fakadó későbbi írásai is, amilyen a Feltámadás.

Tolsztoj megrajzolja Katyusa Maszlova tragikus sorsát, majd újjászületését, Nyehljudov herceg vezeklését és törekvését az új életre. Ugyanakkor bemutatja a tönkrejutott, nincstelen orosz falut, a cári börtönt és foglyait, a szibériai száműzetést és a forradalmárokat. Megdöbbentő képet fest a bíróságról, az egyházról, a magasrangú hivatalnoki karról, a cári Oroszország egész államrendjéről és társadalmi berendezéséről. Az erkölcsi felemelkedéssel együtt járó társadalmi lesüllyedés története bizarrnak, már-már egzotikusnak tetszhet manapság, ám művészi ereje mellett talán éppen Tolsztoj gondolkodói radikalizmusa a magyarázata annak, hogy nemcsak korábbi művei # a Háború és béke, az Anna Karenina, az Ivan Iljics halála # izgalmasak számunkra ma is, hanem a nagyon mély, nagyon orosz igazságkeresésből fakadó későbbi írásai is, amilyen a Feltámadás.

Lev Tolsztoj az 1870-es évek második felében -miközben nagyregényét, az Anna Kareniná-t írta -szinte egyfolytában a Gyónás önemésztő gondolataival küszködött. Az Anna Karenina szereplői valamennyien Tolsztoj családtagjai és közeli ismerősei köréből adaptálódtak az irodalomba; köztük hol békésen, hol lázongó elvágyódással múlatta mindennapjait ez a habókosnak tartott gróf, aki szénakaszáláskor -az értelmes-munkás élet formáit keresve -a parasztjaival együtt vágta a rendet. Az Anna Karenina Levinjének alakjában az író mintegy önmagát tárta a világ elé, a Gyónás szerzője pedig -vagyis az első személyben beszélő Tolsztoj -csaknem szó szerint megismétli Levin mondatait: "Mi vagyok én?", "Miért élek én?", és keresve, mi adna értelmet életének, eljut az egyetemes érvényű felismerésig: "Ahol élet van, ott -mióta csak létezik az emberiség -a hit teszi lehetővé az életet..." Az életmű mélységeinek, Tolsztoj egyéniségének közelebbi megismerését segítő Gyónás -Thomas Mann értékelése szerint -Szent Ágoston és Rousseau vallomásai mellett a világirodalom legnagyszerűbb önéletrajzai közé tartozik. A másik nagy kérdés, mely Tolsztojt ifjúságától kezdve a haláláig foglalkoztatta: "Miért írok?" E kérdésre is többször válaszolt, küldetését, elhivatottságát hangoztatta, ám csodálkozott - mondta már öregemberként - hogy Isten miért éppen őt, gyarló, bűnös embert választotta ki, hogy rajta keresztül szólítsa meg az embereket. A Mi a művészet? című könyvében Tolsztoj a fő európai nyelveken megjelent minden jelentős esztétikai tárgyú műről hosszabb-rövidebb ismertetést közölt. "Bármilyen különös is ez a kijelentés -írja Tolsztoj - az összeírt könyvhegyek ellenére a művészet pontos meghatározása mind a mai napig nem született meg. Ennek az az oka, hogy a művészet fogalmát a szép fogalmára alapozták." Tolsztoj javaslata szerint a művészetet nem az élvezet, a szórakozás eszközének, hanem az élet szükséges feltételének kell tekintenünk. S a művészi alkotások tartalmi oldalára és közérthetőségére helyezve a hangsúlyt, válogatás nélkül elutasította a szimbolistákat, a dekadenseket - minden olyan műalkotást, amely megítélése szerint csak a vallási tudatukat elvesztett osztályok élvezetét szolgálja. A művészet jövőjéről utópisztikus optimizmussal írja: "A művészetnek ma az a rendeltetése, hogy... a most uralkodó erőszak helyén megteremtse az Isten, vagyis a szeretet uralmát." A két esszé közreadásával Tolsztoj halálának századik évfordulójáról emlékezünk meg.

A Háború és béke után Tolsztoj Nagy Péter koráról akart regényt írni; lelkesen gyűjtötte hozzá az anyagot, ez a mű azonban mégsem született meg. "Egy regényt írok, amelynek semmi köze I. Péterhez - árulta el titkát 1873-ban, Nyikolaj Sztrahovnak írt levelében. - Ez a regény - az első valódi regény életemben, nagyon megfogta a szívemet..." Tolsztoj leveleiből tudjuk azt is, hogy az Anna Karenina alapötlete Puskin prózájának, s főként A vendégek a nyaralóba készültek című befejezetlen elbeszélésének hatására született. Pontosabban: Puskin hatására fogant meg benne a gondolat, hogy regényt ír egy tragikus élményéből - 1872-ben Tolsztoj maga is szemtanúja volt, amikor Anna Sztyepanova Zikina, egy ezredes leánya féltékenységi rohamában a vonat elé vetette magát, mert szeretője megkérte a fiához hozatott nevelőnő kezét. Történelmi regény helyett megszületett tehát a jelen társadalmi-erkölcsi problémáiról szóló mű, amely azonban végső változatában - Tolsztoj tizenegyszer dolgozta át az Anna Kareniná-t - már alig hasonlított eredeti elképzelésére. Tolsztoj ugyanis el akarta pusztítani és nevetségessé akarta tenni azokat a "nihilistákat", akik a családot, a társadalom szilárd erkölcsi alapjait rombolják, végül mégis azokat tette nevetségessé, akik egy hazug kor hazug erkölcseit őrzik. Egy kétségbeesett, a gyermekei haláláról beszámoló levelében Tolsztoj azt írta: "Megelégeltem ezt az én Annámat, torkig vagyok, annyit vesződtem vele, mint valami félresikerült tanítvánnyal; de ne mondjon róla semmi rosszat, mégiscsak gyermekemmé fogadtam." Így lett a bűnös lélekből a világirodalom legvonzóbb házasságtörő asszonya, a műből pedig - Thomas Mann szavaival - minden idők "legnagyobb társadalmi regénye".