Doncsev Toso

"Bulgária közel ötvenezres zsidósága a második világháború alatt kétszer is elkerülte a deportálást. Megmentésében a legfontosabb szerepet a bolgár pravoszláv egyház játszotta. A remélt revízió Bulgáriát is a hitleri Németország karjaiba taszította. A megvalósult területi gyarapodás kötelezvényeként a bolgár parlament 1940-ben a nürnbergi faji törvények mintájára súlyos jogfosztásokat és diszkriminációt vezetett be a zsidó lakossággal szemben. A bolgár pravoszláv egyház szinódusa ezt kezdettől fogva elítélte. Március 10–11-i céldátummal 1943 elejére elkészült a deportálások titkos forgatókönyve, de már a macedóniai és trákiai zsidók koncentrációs táborokba történő hurcolása is felrázta a bolgár zsidó közösséget és a bolgár közvéleményt, és kormányzó párti képviselők tiltakozására III. Borisz cár március 9-én leállíttatta a szerelvényeket. Ennek ellenére Plovdivban március 10-én reggel összeszedtek néhány száz zsidót bevagonírozásra. Kiril plovdivi metropolita kinyilvánította, hogy velük tart. Tiltakoztak a pravoszláv egyház képviselői Szlivenben, Sumenben, Pazardzsikben, Haszkovóban és Szamokovban is. Végül délig mindenhova eljutott a halasztó parancs. A bolgár társadalmat 500 évnyi török uralom után nem jellemezték polgári tradíciók és szilárd demokratikus értékrendszer, a holokauszt idején mégis képes volt a nagy cselekedetre. Doncsev Toso, akinek Magyarországi bolgárként egyformán van rálátása mindkét ország, mindkét nép történetére, ennek a páratlan történetnek a nyitját keresi hiánypótló tanulmányában, hitelesen."  – Klein András Magyarország szófiai nagykövete

"During World War II in Bulgaria allied with Nazi Germany there were two occasions when the nearly 50,000 Bulgarian-citizen Jews averted deportation at the last minute in a near-miraculous way. The most important role in saving the Jews was played by the Bulgarian Orthodox Church. On December 24, 1940 the Bulgarian parliament adopted The Act on Protecting the Nation which introduced discrimination against the Jewish residents and deprived them of major rights, based on the Nuremberg race laws. In debates on the law, the first to oppose Bulgaria’s official Jewish policy was the synod of the Bulgarian Orthodox Church, which issued a resolution of condemnation. Target date for the first Bulgarian transports was set at March 10–11, 1943. In parallel, the deportation of the Jews in Macedonia and Thrace was begun. When this became apparent in Bulgaria, the Jewish community of Bulgaria and the portion of Bulgarian public opinion that opposed the deportation sounded the alarm. On March 9, Tsar Boris III postponed the deportations. But the threat had not disappeared. Not everyone received the postponement order. In Plovdiv several hundred Jews were collected for deportation on the morning of March 10. Plovdiv Metropolitan (Bishop) Kirill immediately telegraphed the Tsar asking for mercy. Then he went to the collection site, joined the Jews who were there and announced that he was going with them. Officials of the Orthodox Church in Sliven, Shumen, Pazardzhik, Haskovo and Samokov protested in much the same way. Finally, the postponement command reached everyone by noon. Bulgarian society has proved its viability in surviving 500 years of Ottoman domination and still being able to establish a state. But, despite the ups and downs of its history, one cannot say that it has deep-rooted middle class traditions or has built a lengthy democratic order of values, when compared to either Western or Central Europe. Nevertheless, this society was able to pull together and produce a unique outcome during the Holocaust era. Doncsev’s study is focused on the issues behind that unique outcome and he attempts to explore them and get answers. In addition, he is very conscious of his Bulgarian ethnicity but has lived in Hungary his entire life. Therefore, he is very well acquainted with Bulgaria and its people but has the ability to step back and see them objectively, from the outside. Additionally, he is thoroughly acquainted with the tragedy of the Hungarian Holocaust, so he knows where to focus his attention. This is why I believe this study is both credible and fills a historical gap."  – András Klein Hungary’s Ambassador to Sofia

Doncsev Toso novelláskötetében képes szuverén írói világot teremteni: az ő világa a Duna-part és a Hold utca határolta külvárosias Belváros 1950-es, ’60-as évekbeli színtere, miliője, alakjainak galériája, súlyos, fojtott, időnként mégis fölszabadult atmoszférája. A szerző azt tárja föl, hogy ebben a vedlett, kopott környezetben, a szürke bérházak mélyén akkoriban milyen nyüzsgő élet folyt. Ez a tér és idő már az övé, úgy, ahogyan például Fejes Endréé az 1960-as évek VIII. kerülete, ahogyan Krúdy Gyuláé az 1930-as évek Óbudája. Elbeszéléseiben a nagytörténelem eseményeit alulnézetből ábrázolja; alakjainak többsége kiszolgáltatott ember: hadirokkant házmesterek, boldogtalan, kacér pillantású kocsmárosnék, bolgár boltosok, férfibolondító fodrászlányok, metróépítő keszonmunkások, hajdani apácák. Többségük ugyan kiszolgáltatott kisember, akik feje fölött ott dübörög a történelem, de nem sodródó alakok. Kínlódnak, vergődnek, csalódnak, újrakezdenek, de boldogulni akarnak. Nem minden áron, de elszántan keresik az esélyeket.

Doncsev Toso írásai minitörténeteket rejtő novellák, de ha más megvilágításba helyezzük őket, egyből rövid terjedelembe zárt esszéket kapunk. A töprengések nem öncélúak, a bölcseletek nem felvett szerepből érkeznek; az emberbaráti szeretet, a józan ész és az ártatlan humor vezeti őket. A három kötetből összeállított több mint 250 írás rövidformai, valamint az önazonosság jegyében felépített tartalmi szerkezete kiemelt szándékról tesz tanúbizonyosságot: a szerző nem szeretne megfelelni semmiféle trendnek. Ami a szívén, az a száján, írhatnánk. És ez így van jól – különben mit sem érnének a finomabbnál finomabb bolgár–magyar ételek, az agglegénynek szánt konyhai trükk, vagy akár a napjaink valóságát bemutató miniesszék, rövid novellák.